Heller Ágnes interjúkötetének szerzője emlékezik az elhunytakra: Heller Ágnesre, Ungvári Tamásra és Konrád Györgyre.
„Újabb gyilkos, vagy kegyesen magához ölelő nyár…. Ha egybe olvasnám a Múlt és Jövő (magyar zsidó kulturális folyóirat) 30 évfolyamát, azzal szembesülnék, hogy egyik alaptémája-hangja, az elszorult torokból fölszakadó nekrológok jajkiáltása volt.
Jajkiáltás, kiért?
Elsősorban az elmentért, aki élete és életműve terhétől megszabadulva, ránk hagyta hiánya roppant súlyát.
S persze tágabb és közösségibb értelemben: jaj a nemzedékért.
Amely az emberi és biológiai törvényeknek megfelelően, nagyjából azonos időben vált létezésformát. S ha kollektívumuk korszakukon nyomot hagyva, jelentős értékeket hozott létre – nem minden nemzedék hasítja ki ezt a hozadékot a saját, igaz: nem maga választotta korszakából –, a veszteség annál fájóbb. Ugyanakkor a megannyi isten hozzád hordozhatja a katarzis felszabadító érzését is.
Ha az elment életek után új, őket folytató élet fakadhat.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
