Magasabb kormányzati pozícióban a köznevelés

„A köznevelési rendszer egyik legtöbbet emlegetett gyengesége a tanárhiány, számtalan cikket olvashattunk a betöltetlen álláshelyek számáról az elmúlt hónapokban.

Ha mondjuk, ezerhétszáz álláshely van meghirdetve a százhetvenezer kollégával dolgozó rendszerben, az azt jelenti, hogy az álláshelyek egy százalékára keresünk kollégát, ami nem szokatlan hazánkban egyik ágazatban sem. Egyébként ez a nagyságrend a nyári időszakra jellemző, a pedagógustársadalomban ilyenkor szokás a munkahelyváltás, egy felelős pedagógus ugyanis nem tanév közben keres másik iskolát, hacsak nem indokolja azt valami sürgős ok, például költözés. Érdemes észrevenni, hogy jelentősen csökkent a tanulók száma 2010 óta, viszont hatezerrel több pedagógus dolgozik az iskolákban, arányaiban tehát nincs szó csökkenésről, sőt. Ezért megalapozott, hogy rendszerszinten nincs tanárhiány, persze vannak helyi problémák, és nagyon fájdalmas tud lenni, ha például egy település iskolájában egy jó matematika–fizika szakos tanárt keresnek már két éve. De ilyesmi mindig is előfordult. A különbség az, hogy ez a kormány tesz is ellene: a pedagógusbér-emeléssel és a pedagógushallgatóknak szóló ösztöndíjakkal gondoskodunk a pedagógusutánpótlásról. Ne feledjük, a szocialista kormány tizenötezer pedagógusállást épített le.

Van azonban »minőségi« pedagógushiány, ezt szülőként is tapasztalhatja az ember. Ráadásul pár év múlva súlyosabb gondokat okozhat az elöregedés. Hatékonynak mutatkozik-e a Klebelsberg-ösztöndíjrendszer?

Olyan biztosan van, hogy valahol felkészültebb, motiváltabb tanárt szeretnének találni, és ilyenkor sajnos nem biztos, hogy az álláshelyre hat jelentkező közül lehet választani. Azt is tudjuk, hogy a pedagógustársadalom korfája alapján 2022 után a jelenleginél nagyobb mértékű nyugdíjba vonulásra lehet számítani, a most évi legfeljebb háromezres szám akár ötezerre is emelkedhet majd. A nyugdíjazás után egyébként biztosított a továbbfoglalkoztatás lehetősége, illetve óraadó tanárként is dolgozhat a pedagógus, ezért nem lehet pontosan kimutatni a nyugdíjba vonulás hatását. A pályán nyolcvankét százalékban nők dolgoznak, és mivel a negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetősége adott a számukra, ez is kiszippant munkaerőt az oktatási rendszerből, hozzátéve persze, hogy ezen a területen negyven év után maximálisan megérdemelt a nyugdíjasok pihenése. A Klebelsberg-ösztöndíj – az eddigi tapasztalatok alapján – hatékonynak látszik. Egyrészt magasabb ösztöndíjat kapnak a hallgatók a hiányterületeken, elsősorban a természettudományos képzéseken, ezzel ebbe az irányba tereli a fiatalokat. Másrészt később a pályán tartja őket, hiszen legalább az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig a köznevelésben kell dolgozniuk, ezt vállalják. Még várni kell, hogy egyértelműen látható legyen az eredmény, hiszen tavaly végeztek először magasabb számban ezeken az új tanárszakokon, de egyelőre úgy tűnik, nagyobb arányban lépnek be a pályára az ösztöndíjasok. Vagyis csökkenti a hallgatói lemorzsolódást és a pályaelhagyást is.

A másik, ami akadályozhatja a pályaelhagyást, az az újabb béremelés lenne. Mikor kerülhet sor az életpályamodell módosítására?

Azt szögezzük le, hogy jelentős pedagógusbér-emelést hajtottunk végre az elmúlt években. Átlagosan ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére. Összességében száznyolcezer kolléga minősült már, és mintegy tízezren szerezték meg a mesterpedagógusi fokozatot, ami már jelentős béremelkedéssel jár. A továbblépés érdekében minden, a pedagógusokat érintő kérdésben továbbra is folytatjuk a párbeszédet a pedagógus szakszervezetekkel.”