„Szabadréti” szentmise lesz a Margitszigeten

2019. szeptember 17. 17:47
Mutatjuk, mikor.

Szeptember 22-én, az idei Ars Sacra Fesztivál zárónapján 10 órakor a margitszigeti Nagyréten szentmisére jövünk össze a Párbeszéd Háza, a NEK2020 és a Fővárosi Önkormányzat közös szervezésében és támogatásával – írja a jezsuita Párbeszéd Háza közleménye.

A jövőre Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a szeptember 13-án megkezdett visszaszámlálás jegyében a szentmisét bemutató, Sajgó Szabolcs az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdeti és ünnepel mindazokkal, akik részt vesznek a „legszebb katedrálisban” tartott szertartáson.

A kevesebb mint két hónappal ezelőtt, 2019. július 28-án, a Szabadság hídon celebrált szentmise óta több ízben felmerült, hogy valami módon folytatni kellene a sikeres, ezreket megmozgató kezdeményezést. Most Budapest egy másik közkedvelt pontján is szabadtéri misét mutatunk be. Pontosabban szabadrétit, ezúttal ugyanis a margitszigeti Nagyrétre vár mindenkit a Párbeszéd Háza és valamennyi szervező.

„Az Eucharisztia forrás a világ számára, hirdeti az Eucharisztikus Kongresszus idei jelmondata. Az élet forrása, békénk forrása, örömünk forrása”– mondja a szeptember 22-i szentmisét bemutató jezsuita, Sajgó Szabolcs. – Összetartozásunk és minden közösségünk legtisztább forrása. Széteső, atomizálódó közösségeink számára mellékhatások nélküli gyógyír Krisztus misztikus kenyere és bora. Áldja meg a mennyei Atya mindazokat, akik ezt a szentmisét segítették és segítik megvalósulni. És ne felejtsünk el imádkozni a jó időért!”

A szervezők azt javasolják a szertartásra érkezőknek, hogy készüljenek kényelmes ülőalkalmatossággal (pléddel, párnával, puha pulóverrel). Ezen kívül jó kedvet és egy kis enni- és innivalót is érdemes hozni a mise utáni piknikhez.

(A fotó a július 28-i Szabadság hídi szentmisén készült.)
 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ebben a kérdésben nem a te véleményed a mérvadó.

Jó lesz, szép lesz, megyünk!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés