Kiemelte, a legnagyobb tétel a parkolóautomaták üzemeltetése. Ez havonta nettó 73 ezer forint automatánként és 200 automata van Zuglóban, összesen tehát bruttó 18,5 millió forint havonta, ami ráadásul továbbra is egy külsős céghez folyik be, 2022. áprilisáig – közölte a Fidesz politikusa. Megjegyezte, ehhez jönnek még más tételek, mit például az ügyfélszolgálat üzemeltetése.
Zsigmond Barna Pál azt kérdezte, ha olyan nagyon nyereséges a rendszer, ahogy Karácsony Gergely mondja, miért nem mutatja meg a számokat. „Mi tart évekig azon, hogy ezeket beüsse a számológépbe?” – tette fel a kérdést, majd arra is rákérdezett, „ha egy ilyen egyszerű műveletre is alkalmatlan, hogyan akarja vezetni a fővárost?”.
A Fidesz budapesti szóvivője kérdésre elmondta, Karácsony Gergely legutóbbi nyilatkozata után felmerül, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt nem támogatja, el akarja venni az észak-pestiektől a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítását, annak területére ugyanis most fásítást ígér. Ebből is látszik, hogy Karácsony Gergely „össze-vissza beszél”, teljességgel alkalmatlan a budapestiek képviseletére – tette hozzá.