A polgári karakter

2019. szeptember 12. 18:30

Szalai Zoltán
Mandiner hetilap
Milyen lesz tehát az új Mandiner hetilap? Mit várhat az olvasó?

A Mandiner hetilap főszerkesztőjének írása a lap első, csütörtökön megjelent számából

 

Merész vállalkozásba fogtunk a Mandinernél, amikor úgy döntöttünk, 2019 őszén nyomtatott hetilapot alapítunk. Hosszan sorolhatnánk, mi minden bátorít minket arra, hogy szükség van egy polgári-konzervatív hetilap elindítására. Beszélhetnénk arról, hogy az online Mandiner több mint kétszeresére növelte látogatottságát az elmúlt két évben, idézhetnénk azt a rengeteg olvasói levelet, amellyel naponta elárasztják szerkesztőségünket, szólhatnánk arról, hogy a Reakció című elődlapunk megszűnése óta, tíz éve vágyakozunk a nyomtatott lap újbóli elindítására. 

Nemrég újraolvastam Márai Sándor Krúdy életéről írt Szindbád hazamegy című regényét, és ismét hallottam azt a mély, hegedűszóra hasonlító hangot, amelyről Márai oldalakon át beszél: „És írt, mert e pillanatokban, mikor a hang megszólalt, csukott szemei mögött derengeni kezdett a látomás, s képeket látott, mint az alvajárók. (…) Mit látott ilyen pillanatokban Szindbád? A valóságot látta, a másik Magyarországot, mely a térkép mögött élt s a látomást, mely a valóságból sugárzott”. És igen, a Mandinernél eltöltött évek alatt nyugodtan mondhatom, hogy mi is – ha nem is olyan tisztán, mint Márai és Krúdy, de – hallottuk ezt a hangot, és észleltük a látomást, mely a térkép mögött a valóságból sugárzott. 

Lapunk szerkesztésekor erre a hangra figyelünk mi is, olyan elegyét kínálva a hét legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek, amely az olvasóinknak folyamatos tájékozottságot kínál. Közélet rovatunkban a hét legfontosabb belpolitikai történései mögé pillantunk, ezt egészíti ki elemzéseket közlő Szinkron című alrovatunk, amely az Alapjogokért Központtal együttműködésben készül. A rovat minőségére garanciát jelent lapunk főszerkesztő-helyettese, a rovat vezetője, Kereki Gergő, aki fiatal kora ellenére az egyik legtájékozottabb és legadatbiztosabb újságíróvá nőtte ki magát az elmúlt években.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy olvasóinkat a határon túli magyar lét legfontosabb kérdéseibe is bevezessük,

erre kínál lehetőséget hetente a Külhon rovat. A mai világban elengedhetetlen a nemzetközi folyamatok és történések megértése, a nemzetközi ügyekben való tájékozottság, ebben segít Külföld rovatunk, amelyet a Külhonnal egyetemben a Mandiner portál főszerkesztője, Rajcsányi Gellért állít össze hétről hétre.

Makronóm rovatunk feladata a magyar és nemzetközi gazdasági folyamatok bemutatása lesz, az online formában páratlan népszerűségnek örvendő gazdasági rovatunkat a már jól ismert fiatal gazdasági szakújságíró, Oláh Dániel vezeti. Precedens rovatunk a jog, az Európai Unió és a szuverenitás alapkérdései mentén elemzi a hét legfontosabb történéseit és folyamatait, a rovat vezetője a kérdés egyik legavatottabb szakértője, Orbán Balázs. A lap zárásaként az olvasó megérkezhet a politikán, gazdaságon és jogi kérdéseken túlmutató nagybetűs életbe, az Élet oldalainak olvasása közben. Az életmóddal, kultúrával, példamutató kezdeményezésekkel, vidéken újrakezdőkkel foglalkozó rovat vezetője – a polgári újságírás nagy visszatérője – Muray Gábor, akit 2003 és 2013 között a Magyar Nemzet Kultúra rovatából és Napos oldaláról ismerhetnek az olvasók.

Milyen lesz tehát az új Mandiner hetilap? Mit várhat az olvasó?

Számíthat arra, hogy mi megírjuk a magyar valóságot,

és „megfestjük” a mögötte lévő látomást, várhatja, hogy utánajárunk az események hátterének, és közérthetően tolmácsoljuk a világban zajló összetett folyamatokat. Segítünk értelmezni a lokalitás és globalitás által okozott feszültséget, szilárd alapokon állva. Ahogy Szegedy-Maszák Mihály fogalmaz: „A nemzethez tartozás annyit jelent, hogy benne állunk egy hagyományban, amelyhez képest nem lehet egyszerre kívül és belül helyezkedni”. 

Az olvasó biztosan számíthat arra is, hogy a Mandinertől a már megszokott pontos és hiteles információt kapja, olyan, a dolgok mögé tekintő tudást, amelynek birtokában magabiztosan mozoghat a világban itthon és külföldön egyaránt. Kívánom, hogy hétről hétre találja meg a lapban azokat a gondolatokat, amelyek tovább szélesítik, építik nézetrendszerét – és azokat is, amelyek olykor megkérdőjelezik. A Mandiner mértékadó hetilap kíván lenni, megfontoltsággal, nyitottsággal és némi szemtelenséggel. Polgári karakterrel. Jó olvasást kívánok mindenkinek!    

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Éljenek a fiatalok: a Kereki Gergők, Oláh Dánielek, Orbán Balázsok és Rajcsányi Gellértek! Tiétek a jövő!

Sok sikert és eredményes jó munkát!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés