Távozik a brit alsóház éléről John Bercow

2019. szeptember 9. 19:23
Tíz évig töltötte be ezt a tisztséget.

Távozik tisztségéből legkésőbb október végén John Bercow, a brit parlament alsóházának elnöke. Bercow, aki 2009 júniusa óta tölti be ezt a tisztséget, hétfőn közölte: ha lesz a jövő hónapban előrehozott parlamenti választás, akkor annak időpontjában, választások híján október 31-én – a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján – köszön le a parlamenti kamara éléről. Döntését bejelentő alsóházi felszólalásában Bercow kijelentette: meggyőződése szerint az okozza a legkisebb felfordulást és az legdemokratikusabb, ha az októberi utolsó vitanap után távozik. A Brexit jelenlegi határidejére utalva hozzátette, hogy október második fele „meglehetősen élénknek bizonyulhat” az alsóházban, és ez azt igényli, hogy abban a rövid időszakban még egy „tapasztalt egyén” – vagyis ő – irányítsa a parlamenti ügymenetet.

Az 56 esztendős Bercow az alsóház 157. elnöke azóta, hogy a tisztség a jelenlegihez valamelyest hasonló formában és azonos elnevezéssel 1377-ben kialakult. Ő egyben az első, zsidó vallását gyakorló elnöke a választott törvényhozói kamarának. A II. világháború óta ugyancsak ő az első olyan elnöke az alsóháznak, akinek megbízatása alatt négy miniszterelnök – Gordon Brown, David Cameron, Theresa May és Boris Johnson – követte egymást.

Bercow a Tony Blair vezette Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmét hozó 1997-es választásokon, az akkor ellenzékbe került – jelenleg kormányzó – Konzervatív Párt képviselőjeként jutott be az alsóházba. A brit parlamenti konvenció alapján az alsóház mindenkori elnökének meg kell szüntetnie tagságát abban a pártban, amelyet elnökké választásáig képviselt, és Bercow is így tett, amikor 2009-ben az alsóház élére választották.

John Bercow-t az elmúlt hónapokban súlyos bírálatokkal illették a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának képviselői, akik megkérdőjelezték pártatlanságát a Brexit-folyamat parlamenti ügymenetének irányításában. Többször komoly konfliktus támadt közte és a kormány között is, legutóbb például márciusban, amikor egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva megtiltotta, hogy Theresa May akkor miniszterelnök az EU-val kötött Brexit-megállapodás nem sokkal korábban elvetett verzióját „változatlan vagy jórészt változatlan” formában újból a ház elé terjessze. A konfliktus jeleként a Konzervatív Párt nemrégiben bejelentette, hogy a parlamenti konvenciókkal szakítva ellenjelöltet állít Bercow-val szemben a házelnök választókerületében a következő választásokon. Ez mindazonáltal jelentőségét vesztette, miután Bercow hétfőn bejelentette októberi távozását.

Az íratlan hagyományok alapján a házelnöki posztra a két legnagyobb parlamenti erő, a Konzervatív Párt és a Munkáspárt felváltva állít jelölteket, így ha ezt a konvenciót betartják, az alsóház következő elnöke a Munkáspárt frakciójából kerülhet ki.

(MTI)

Búcsúzóul pedig:

nyitókép: Brit parlament videókészítő osztálya

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ő (volt) az egyetlen jó és markáns arc az alsóházban (amennyit én láttam a közvetítésekből).
Nem lehetett unatkozni, amikor megszólalt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés