„Azt hiszem, jól döntöttem” – Az 1989-es Vasfüggöny-nyitás felelős határőre mesél emlékeiről

2019. augusztus 19. 7:47
„Amikor megláttam a több száz keletnémetet, pár másodperc alatt kellett eldöntenem, hogy megállítom-e őket vagy sem. Azt hiszem, jól döntöttem.” Bella Árpád határőr alezredes a harminc évvel ezelőtti soproni határnyitás történelmi pillanatairól mesél.

Nagy-Vargha Zsófia interjúja

 

Ma harminc éve történt: 1989. augusztus 19-e volt, fegyverrel az oldalán állt Sopronpusztán, az ideiglenes határátkelőnél. Bella Árpád határőr alezredest vezényelték ki ugyanis aznap a „páneurópai piknikre”. Egy ünnepségre, amit magasztosan az európai határok felszámolásáért, hétköznapibb értelemben az osztrák-magyar közeledés jegyében szerveztek meg. A terv az volt, hogy a piknik részeként délután háromkor egy százfős magyar delegáció lépi át a határt, elsétál a legközelebbi osztrák településig, ahol fogadják őket, majd hazatérnek. Ehhez képest háromkor több száz keletnémet jelent meg a határt elválasztó kapunál, majd döntötte ki azt, hogy végre hazájuk nyugati részébe juthassanak.

Bella Árpád 1989. augusztus 19-én reggel még nem is sejtette, hogy aznap még történelmet fog írni. Erről mesél az alábbi interjúban. A beszélgetés első változata az Ungarn Heute számára készült.

***

Bella Árpád

Augusztus 19. a házassági évfordulója: harminc évvel ezelőtt, gondolom, nem nagyon tudott ünnepelni…

Nem, azt nagyon nem, dühös is voltam. (Nevet.) A páneurópai piknik fő attrakciója az lett volna, hogy kaput nyitunk a határról nyugatra, átengedünk egy száz főből álló magyar delegációt, akik Margitbányára átmennek és onnan vissza is sétálnak. Csak 1-2 nappal az esemény előtt kaptam ukázba, hogy én leszek aznap a helyi parancsnok. Gondoltam is magamban, pont egy szombati nap, nem terveztem dolgozni. Nálunk ráadásul augusztus 19. minden évben családi ünnep volt. Akkor mégis

azt hittem, nagy baj nincs, mert legfeljebb nem ünnepi ebéd lesz, hanem ünnepi vacsora, 

6-kor zár a határ, 7-kor már otthon is vagyok. Közben azonban kiderült, hogy korábban be kell menni a laktanyára, mert Budapestről idevezényelték egy kollegámat, hogy ellenőrizze a határforgalom ellenőrzését. Már akkor elég áldatlan állapotok voltak ott, ugyanis az NDK-állampolgárok már tömegesen megjelentek a nyugati határ térségében. Fennállt a veszélye, hogy előbb-utóbb összetűzés lesz velük. A központból kiadtak különböző intézkedéseket, az említett kollega pedig lejött ellenőrizni, hogy a soproni átkelőhelyre megérkeztek-e ezek az intézkedések, azokat feldolgozta-e a parancsnok és ismerik-e a beosztottak. És persze ellenőrizte a piknik helyszínét is. Az akkor még eszembe sem jutott, hogy aznap késő éjjelig maradok majd és bekövetkezik a történelmi határáttörés.

Pedig voltak, akik erre számítottak. Sőt, nyilván nem véletlenül jelent meg ott egyszerre több száz keletnémet a határon. Önhöz ebből semmilyen információ nem jutott el, még pletyka szintjén sem, hogy készülődik valami a határon?

A piknik szerevezőinek fogalmuk sem volt, hogy mi készülődik. Az viszont, hogy itt a határ térségében NDK-sok gyülekeznek, még az óvodások számára is nyilvánvaló volt. Azt, hogy a pikniket használják majd fel a határ áttörésére, ezt elméletileg figyelembe vettem, ugyanis néhány nappal korábban kaptam egy „dísztáviratot”, hogy lehet számolni tömegesen érkező NDK-sokkal. Ugyanakkor az osztrák határ 350 km hosszú volt, vagyis bárhol lehetett erre számítani. Amikor próbáltam ennek utánajárni, hogy honnan ered ez az információ, senki nem mondott semmit. Csak annyit mondtak, hogy nyugodtan menjek ki 19-én. Amikor Pozsgay Imre államminisztert felkérték az esemény fővédnökének – ahogy ezt néhány évvel később elmesélte –, a miniszterelnöknek azt javasolta, hogy ha a határon szalonnasütést akarnak szervezni, az jó ötlet, de az eseményt akár fel lehet használni arra, hogy az NDK-val folyó „lucaszéke” tárgyalásokat – a két ország vízummentes utazásairól – felgyorsítsák. Vagyis le akarták tesztelni az NDK és Moszkva magatartását is, hogy mit szólnának ahhoz, ha a magyar kormány megnyitná a nyugati határait az NDK állampolgárai előtt. 

Mindenki tudta, hogy ha ez megtörténik, világpolitikai tényezővé válunk.

Magát a döntést hivatalosan nem is merték meghozni, egy főpróba viszont jól jöhetett nekik. Majd meglátják, hogy reagál Moszkva. Ha azt mondja, hogy „Nyet”, akkor a kisemberen legfeljebb majd el lehet verni a port, hogy nem végezte szakszerűen el a feladatát, vagyis nem védte meg a határt.

Azaz önön is el lehetett volna verni a port. Tudatosult önben akkor egyáltalán, hogy ez egy olyan történelmi pillanat, amiből akár baja is lehet?

Igen, féltem. Először akkor, amikor a delegáció helyett feltűntek az NDK-sok. Az egyébként szakmai és politikai döntés is volt, hogy hol rendezzék meg az ünnepséget. Legyen lehetőleg minél messzebb a határtól, legyen drót, amit le lehet bontani és legyen védhető a hely. A debreceni szervezők ötlete volt, hogy a vasfüggöny jobb- és baloldalán leülve demonstrálják a határnélküliséget – a páneurópai eszmét, ami pedig a Habsburgok alaptézise volt. Ez egy nagyon jó gondolat volt, mert a hely valóban két világrendszer határa volt. A határ két nagy fakeretes tüskésdrót kapuval volt lezárva. Szögesdrótkapu, rajta lánc, lakat – ezt látványosan meg lehet nyitni, ki lehet tárni – vélték a soproniak. Mint a színházban.

Aztán ahelyett, hogy a százfős delegáció kényelmesen átsétált volna rajta, megjelentek a keletnémetek. Azt mondta, hogy akkor ijedt meg.

Maga a rendezvény rendben lett volna, mert ideiglenes határátkelőt már csináltunk sokszor. Az sem számított, hogy száz ember megy ki, a magyaroknak abban az időben a határellenőrzés is már formális volt. Már nem kellett statisztikai lapokat írni. Szinte ellenőrzés nélkül mehettek volna ki. Eredetileg száz ember jött volna autóbusszal a határig, majd gyalog átmasíroznak Ausztriába, 7 kilométerre van Margitbánya, ott a főtéren találkoznak az osztrákokkal. A határvonal egy dombnak a tetején húzódik. Onnan 100-120 méterre az út a völgyben megy lefele. Ha valaki jön ezen, előbb csak a fejét lehet látni. 3 óra előtt néhány perccel láttuk, hogy fejek bukkannak fel. Pikírt megjegyzés, de gondoltuk, ez jellemző Magyarországra, hogy jön egy politikai delegáció és lerobban a busz, aztán jöhetnek az emberek gyalog. Mire másra gondoltunk volna?

Csak ahogy már többet lehetett látni az emberekből, láttunk kisgyerekeket a nyakakban, babakocsit…

Ez már gyanús volt. A túlsó oldalon pedig megjelent nagyon sok bámészkodó, köztük TV-stábok.

Ők tudták?

Szerintem biztos, hogy tudták. Az, hogy ezek a németek olyan tömegben és időzítve jelentek meg egyszerre a határon, arra utalt, hogy ez szervezés nélkül nem történhetett így. Volt olyan NDK-s, aki együtt nyaralt a nyugatnémet rokonnal és az már a határ túloldalán várta. Kiabáltak egymásnak a határ két oldalán. Aztán eljött az a pillanat is, amikor tudatosult bennem, hogy hoppá, nagyon komoly szituációba csöppentem, sőt inkább egy egérfogóba. Ez körülbelül húsz másodperc alatt zajlott, azt a távot ugyanis annyi idő alatt teszik meg. Ezalatt kellett eldönteni, hogy mi legyen. Hat emberem volt. Hárman várták az autóbuszt, én pedig három útlevélkezelővel ellenőriztem volna a delegáció tagjait. Mikor világossá vált, hogy NDK-sok jönnek, el kellett dönteni, hogy megütközünk-e velük vagy nem.

Milyen volt a tömeg? Békés? Türelmes? Bár nyilván, ha több száz ember – még ha békésen is, de – közeledik egyszerre a határ felé, az ijesztő tud lenni…

Szakmai berkekben békés az, aki nem lép fel erőszakkal a kivezényelt karhatalmakkal szemben. Más a békés és más az engedetlen. Ha összeütközik a karhatalom és a tömeg, vagyis a fegyveres a fegyvertelennel, annak általában az a vége, hogy a puska elsül. Arra gondoltam, ha meg akarok ütközni, akkor azt a kaputól minél messzebb kell megtenni, hiszen akit két lépés választ már csak el a szabadságtól, az abból erőt tud meríteni. Ha én azonban elébük akarok menni, akkor szaladnom kellett volna. Ha azt látják a németek, hogy fegyveresek szaladnak velük szemben, az már biztosan negatívan hatott volna a pszichéjükre. És ha oda is érek, meggyőzni biztosan nem tudtam volna őket arról, hogy ne menjenek át a határon. Figyelnem kellett arra, hogy ne legyen még csak lökdösődés sem, mert

ha figyelmeztető lövést kellett volna leadni, kitört volna a káosz,

amit meg biztosan nem lehetett volna kezelni.

Akkor is használhatta volna a fegyvert, ha valaki átlépi a határt engedély nélkül?

Erre az időszakra a tűzparancs már nem volt érvényben. 1988. november 30-ig, ha az illegális határátlépő a járőr figyelmeztetésére nem áll meg, akkor le lehetett adni, figyelmeztető lövést követően, célzott lövést is. Mivel a küszöbön állt már akkor a genfi konvencióba való belépés, ezt eltörölték. Viszont továbbra is ott maradt, hogy a rendészeti szervek tagjai, azért, hogy kellő jogi védelemben részesüljenek, az ellenük irányuló erőszakos támadás esetén használhatnak fegyvert. Például önvédelemre. Én akkor persze gondoltam mindenre: ezek az emberek ideértek észrevétlenül úgy, hogy engem senki nem tájékoztatott előtte. Ha nem lépek fel ellenük, garantáltan át fognak robogni a határon. Spekuláltam sokat a harminc év alatt, hogy egyáltalán, ha ezt el is döntötték kormány szinten, hogy letesztelik a Szovjetuniót, akkor az biztosan államtitok volt. Nem kockáztathatták meg, hogy kiszivárogtassák olyan szintre, ahol én voltam. Ezért inkább nem szóltak.

De ezzel azt is megkockáztatták, hogy ön dönthet úgy, hogy fegyvert használ, és akkor a határ áttörése egyáltalán nem lett volna ilyen békés… Az akkori minisztertanács elnöke, az ország első embere volt. Németh Miklós minden megemlékezésen ott van, ahogy ön is. Ezt a kérdést már feltette neki?

Németh Miklós azt egyszer egy sajtónyilatkozatában azt mondta, úgy gondolta, hogy én úgyis megoldom ezt a problémát. Elmesélte, hogy korábban kiadta Horváth István belügyminiszternek az utasítást, hogy „nem kell géppuskafészkeket rakni az útra”. Vagyis arra készültek, hogy az NDK-sokkal szemben ne legyen erőszakos fellépés. „És Horváth István értett belőle.” A határőrség is kapott volna erről tájékoztatást, „amiből mi, vaskalapos katonák is érthettünk volna?” – de az valahol Németh Miklós és az országos parancsnokság között elveszett. Az hozzánk is megérkezett, hogy „az átlépés időszakában egy kilométeres körzetben fegyveres egyenruhás szerv nem lehet jelen. Ez még dokumentálva is megvan nekem, akkor kimásoltam magamnak, hogy ha esetleg valaki le akar számolni velem, legyen mivel védekeznem. Nyilván létezett titkosszolgálati rendszer, a határőrizetnek is volt saját felderítő hálózata és a Belügyminisztériumnak is titkos szerve.

Ahol ennyi ember összegyűlt, ott ezek egészen biztosan jelen voltak. Ahogyan a Stasi is.

Amikor megláttam az első fejeket a határnál felbukkanni, sok minden eszembe jutott. Az pedig csak hab volt a tortán, amikor az eseményeket jelenteni akartuk, nem tudtuk, mert sem a kerületi ügyeletes parancsnok, sem a törzsfőnök nem volt elérhető.

Lobenwein Tamás ikonikus fotója

Azt mondta, hogy eltett „bizonyítékokat”, hogy majd, ha valaki le akar számolni önnel, tudjon mivel védekezni… Mikor nyugodott meg? Emlékszik arra a pillanatra, amikor megkönnyebbült?

A sors fintora, hogy istenigazából ezt hivatalosan mai napig nem zárták le. Azt persze hivatalossá tette a törzsfőnök már egy óra múlva, amikor kijött a határhoz, hogy ezért én vagyok a felelős. Viszont azt már meg sem kérdezte, mit segíthet, megsérültünk-e, és így tovább. Annyit mondott, hogy eljárást indít ellenem. A „kötelességszegés szolgálatban” pedig bűncselekménynek számított,

akár öt évet is kaphattam volna. Ez nem volt játék.

Gondolom, nehezítette a helyzetet, hogy miután a nagypolitikai helyzet is folyamatosan változott, nem tudta, hogy„ki mondja majd ki ön felett az ítéletet?

Miután napokig, hetekig nem történt semmi, úgy tűnt, hogy Németh Miklósék elhihették Gorbacsovnak, hogy itt nem lesz még egy ’56. Amit júniusban megbeszélt Gorbacsov Helmut Kohllal, vagyis, hogy mindenki szabadon elhagyhatja az ország területét, ahol tartózkodik, úgy tűnt, hogy megvalósul. Később kiderült, hogy a magyarok ezalatt nem tudták, hogy egy gyenge Gorbacsov ül az erős Szovjetunió trónján, vagy egy erős Gorbacsov a gyenge Szovjetunióban. A magyar külpolitika nem tudta felmérni a helyzetet. Ezért is volt pofátlanság Horn Gyula részéről, hogy minden díjat besepert az akkori szerepléséért úgy, hogy ő mindvégig ellenezte az NDK-sok kiengedését. Mindenki egyetértett vele, kivéve Horn. Aztán mikor megtörtént az egész, ő lett hirtelen az élharcos. Az érdemeket könnyebb kiügyeskedni, mint azért teljesíteni.

Ilyenkor amikor kimegy a helyszínre, a pozitív vagy a negatív érzések vannak inkább túlsúlyban?

Változó. Attól függ, hogyan ébredek. A napi politika és az élet hoz harminc év után is hideget-meleget. Mint minden nagy esemény, ez is sokakban ébresztget egészen különböző gondolatokat. Sokan úgy állnak hozzá, hogy ők a világ közepe. Megy az érdemháború. A szervezők, az akkori szervek és a politika is. Ebben nincs béke, harminc év elteltével sem. Két olvasata van a történteknek. A baloldal kezdettől fogva azt mondja, itt nem történt semmi. Minden parancs szerint zajlott. Itt nem volt áttörés, csak szépen átsétáltak az emberek. Ők valószínű másik filmet néztek… A másik oldal pedig elmondja, hogy a hős és bátor szervezők kényszerítették ki az áttörést.

Az a törzsfőnök, aki velem szemben eljárást kezdeményezett, már az ötéves évfordulón kitüntetést kapott,

a pikniken tanúsított humánus magatartásáért. Megy egyfajta érdemháború. Ez borzasztóan szórakoztató, ha az ember tudatában van a történteknek és azt tudja okmányokkal is bizonyítani.

Nem akarja megírni?

Folyamatban van egy könyv, talán novemberre elkészül.

Összesen 151 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Németh Miklós múltat idéz

- szerinte a rendszerváltásért meg kellett küzdeni,
- és a résztvevők érdeme, hogy képesek voltak szembenézni a kihívásokkal és válaszokat találni rájuk,
- büszke arra, hogy a rendszerváltás vér nélkül ment végbe Magyarországon.

' 89-re a szovjet kivonulás már régen le volt zsírozva

Németh Miklós szerint ugyanis

- Miután Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár bejelentette a Brezsnyev-doktrína végét, Magyarországon 1989 márciusában már megállapodtak a pártfőtitkárral a szovjet csapatok és az atomtöltetek kivonásáról, kezet ráztak.
- Azt, hogy a határnyitást "az utolsó pillanatig ellenző" Horn Gyula aratta le ennek az egyezségnek a babérjait, a Gorbacsovnak ígért titoktartás és a köztük kialakult bizalmi viszony tiszteletben tartásának volt köszönhető,
- Így tehát amikor Orbán Viktor 1989. június 16-án a szovjet csapatok kivonását követelte Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén, "már régen le volt zsírozva minden".
https://index.hu/belfold/2014/07/18/nemeth_miklos_szerint_moszkvaban_orzik_a_magyar_ugynoklistat/

Horn Gyula akkori külügyminiszternek az MSZMP Központi Bizottsága előtt, 1989. szeptember 1-én elmondott szavai. Horn akkor ennek a helyzetnek a kialakulásától óvta Magyarországot.

" És mi kategorikusan az ellen vagyunk, hogy Magyarország menekülttáborrá változzon…"

Horn Gyula mai politikai örökösei ezt igyekeznek elfelejteni, amikor napjainkban a migráció kérdése terítékre kerül.

És? Te honnan tudod, hogy Orbán Viktor nem tudott erről?

Der Spiegel írása 2009. májusból

„Az írás bevezetőjében Mayr emlékeztetett arra, hogy Magyarország 1989 tavaszán kezdte meg a határzár lebontását. Néhány hónappal később, augusztusban pedig a Fertő-tónál - csaknem akaratlanul - megbuktatta Európa háború utáni rendjét, amikor több mint 600 keletnémetnek sikerült nyugatra menekülnie.

A cikkíró beszámolt az akkori osztrák és a magyar külügyminiszter, Alois Mock és Horn Gyula 1989 június 27-i, a vasfüggönyt átvágó ünnepélyes aktusáról, amely - mint írta - jelezni kívánta, hogy véget kell vetni Európa háború utáni megosztottságának. A Der Spiegelnek a Balaton északi partján lévő házában nyilatkozó Németh Miklós volt miniszterelnök ugyanakkor utalt arra, hogy a határzár rendszerének lebontása akkor már hetek óta teljes gőzzel zajlott. Amikor Horn külügyminiszter javasolta neki a június 27-i ünnepi, fotózással egybekötött rendezvényt, Németh Miklós azt válaszolta: "Gyula, csináld, de siess..., a vasfüggönyből már alig maradt valami."

"Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból" - idézte a lap Helmut Kohl akkori kancellárt, aki az újraegyesülés másnapján, 1990 október 4-én emlékeztette minderre a németeket. Az a Magyarország, ahol az akkori események titkos mozgatói ma csendes hősök csak - írta a lap.

Az újság ezt követően egyebek között a magyar származású svájci újságíró-történész, Andreas Oplatka a közelmúltban német nyelven, Az első rés a falon (Der erste Riss in der Mauer) címmel megjelent könyve alapján idézte fel az előzményeket, így egyebek között azt, hogy Németh Miklós kormányfő nem sokkal hivatalba lépése után már 1988 végén törölte a költségvetésből a határbiztonsági jelzőrendszer karbantartását célzó költségelőirányzatot. Majd arra emlékeztetett, hogy a határzár lebontása gyakorlatilag május 2-án megkezdődött.

Az Oplatka-könyvben megjelent, a kormányülésekről szóló jegyzőkönyv alapján az újság idézte az akkori szovjet párt- és állami vezetőt, Mihail Gorbacsovot, akit Németh Miklós 1989 márciusában Moszkvában tájékoztatott a vasfüggöny megnyitásával kapcsolatos magyar tervekről. "Őszintén szólva, semmi problémát nem látok ebben" - fogalmazott a jegyzőkönyv szerint Gorbacsov, s mindennek alapján a Der Spiegel Németh Miklós feltételezésére hivatkozva feltette a kérdést, vajon a szovjet vezető alábecsülte a tervezett magyar lépés várható következményeit?

Az újság megállapította, hogy Magyarországon ebben az időpontban már egy tucatnyi reformer volt aktív, hangoztatta ugyanakkor, hogy valamennyi magyar "előrelátó", illetve másként gondolkodó vezére és patrónusa Pozsgay Imre volt. A Der Spiegel emlékeztetett Pozsgay "korát megelőző" állásfoglalásaira, így egyebek között arra, hogy már 1968-ban "a demokráciának a szocializmusban való lehetőségeiről" értekezett, 1981-ben az MSZMP KB tagjaként óvott Magyarország eladósodásától, 1988-ban a határzárat "műszakilag, erkölcsileg és történelmileg" elavultnak minősítette, 1989-ben pedig Nyugat-Berlinben a falat szégyennek nevezte, amelynek el kell tűnnie.

A további hősök között említette a német hetilap Kozma Imre atyát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét, felidézve egyebek között, hogy Kozma atya a budapesti nyugatnémet konzul kérésére hozzájárult a már túlzsúfolt német nagykövetség területén menedéket találó NDK-sok átmeneti befogadásához. Részletesen beszámolt a lap a sopronkőhidai páneurópai piknikről, s ennek kapcsán egy másik "hősről" Bella Árpád nyugalmazott alezredesről, akkori ideiglenes határátkelő parancsnokról, aki augusztus 19-én nem akadályozta meg a több mint 600 keletnémet Ausztriába történő menekülését.

Az újság Németh Miklós visszaemlékezése alapján idézte fel az akkori miniszterelnök és külügyminisztere, Horn Gyula augusztus 25-i gymnichi titkos találkozóját Helmut Kohllal és Hans-Dietrich Genscherrel, amelyen - mint írta - azt kellett tisztázni, hogy miként valósítják meg a többi Magyarországon maradt menekültnek a szövetségi köztársaságba történő kijutását.”
https://mult-kor.hu/20090526_nemet_lap_emlekezett_az_1989es_hatarnyitasra

"Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető az a jelentés, amelyben Székely János a határőrség parancsnoka kifakad amiatt, hogy a döntés ellenére a pártvezetés megosztott a határnyitás kérdésében:

Most akkor melyik a párt politikája: amit a Grósz elvtárs mond vagy amit a Németh elvtárs mond, vagy pedig amit a Pozsgay elvtárs mondott?

Jobst Ágnes történész kutatásai rámutatnak arra, hogy ennek a helyzetnek az lett a következménye, hogy 1989. augusztus 19-én az ideiglenes határnyitás idején és azt az követő szeptember 11-ig tartó időszakban kaotikus állapotok uralkodtak a határon. Könnyen tragédiába torkollhatott volna, hogy a határőrségnek nem volt hivatalos utasítása arra vonatkozóan, hogy mit kell tennie, ha a menekültek csoportosan ki akarnak törni Ausztriába.

Bella Árpád alezredes határőrparancsnok nem is köntörfalazott, hanem kimondta, hogy az ingatag, labilis politikai helyzetben a hatalom kész helyzet elé állította a határőrséget."
https://pestisracok.hu/horn-gyula-1989-ben-kategorikusan-az-ellen-vagyunk-hogy-magyarorszag-menekulttaborra-valtozzon/

"NEM hiszem,"

Ez nem hit , hanem tények kérdése. Márpedig az írásos jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy a vezetésben káosz volt.

Az a határőrség amelyben ez parancsnokolt nem Magyarországot védte, hanem a szabadságra vágyó magyarokat védte a szabadságtól. Lőparanccsal, aknazárral, vasfüggönnyel.

Jó ügyet szolgáltál? Az ugyanis nem idők függvénye.

„Amikor megláttam a több száz keletnémetet, pár másodperc alatt kellett eldöntenem, hogy megállítom-e őket vagy sem. Azt hiszem, jól döntöttem.”

Ez a történet most megismétlődik olaszország partjainál ha meglátják a migráns hajókat. Olaszország nem tudja eldönteni, hogy megállítsa, vagy engedje-e. Hiába Salvini igyekezete, ha a többiek másképp gondolják.

Azt írtad, hogy nem szégyenled.
Bűnsegédi bűnrészesség 148 millió időelőtt, erőszakkal elpusztított ember haláláért felelős rendszerekből elmenekülni akarók rabtartásában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés