Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A nagydobronyi gyermekotthonba így még több mindent tudnak beszerezni.
Gui Angéla jótékonysági aktivista hatmillió forintot célzó gyűjtést hirdetett meg a kárpátaljai Nagydobrony református gyermekotthona számára, miután az intézményben új kazánt kellett beszerezni. A hatmillió forint alig pár nap alatt össze is gyűlt, így sikerül is megvenni a kazánt.
Az adományozók kedve itt mégsem állt meg, és szerda folyamán Gui Angéla közölte: már nyolcmilliónál tart az adományok összege.

„Isten is »belájkolta« az Ed Sheeran-os posztomat! Más magyarázat nincs arra, hogy 6 milliót szerettem volna összegyűjteni a nagydobronyi gyermekotthon kazánvásárlására, de ehelyett 5 nap alatt 8 MILLIÓ lett. Így futja a víztisztító berendezésre, a szükséges tartályra és a munkálatokra is” – írta.