Az angol és a magyar 1688

2019. augusztus 7. 16:23

Csizmadia Ervin
Méltányosság
Egy forradalom, egy kivonulás és ami belőlük következik.

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Érdekes ma bármiért 1688? Ráadásul kettő is: az angol és a magyar? S ha igen, miért érdekesek?

Az első 1688: európai legklasszikusabb, mintaadó forradalma, a Glorious Revolution, az angol dicsőséges forradalom, a polgári fejlődés későbbi mintája. A másik 1688: a török távozása Magyarországról. Egy lapon nagyon ritkán szoktuk emlegetni a két eseményt. Most mégis megtesszük. Merthogy arra keresünk példákat, hogy milyen eltérések mutatkoznak az angol és a magyar fejlődés között.

Az angol fejlődésben 1688 egy mélyreható fordulópont. Ahogy Acemoglu és Robinson leírja: ez korántsem egy szokványos forradalom, nem az a lényege, hogy akik addig fölül voltak, alulra kerülnek és viszont. Sokkal inkább arról van szó, hogy

minden releváns csoport helyzetbe kerül,

azaz itt egy új hatalmi modellt érvényesítenek, azt, amikor a feltörekvő osztályok nem akarják megsemmisíteni a régebbieket, hanem keresik annak módját, hogyan tudnának velük együttesen létezni a továbbiakban. Voltaképp a modern és a premodern látványos találkozási pontja ez, s ahogyan Almond és Verba kimutatják: a premodern veszteség nélkül tovább tud élni, betagozódik a modernitásba. Másképpen fogalmazva: 1688-cal az elitek közötti újfajta együttműködés kezdődik, a versengő (de nem viszálykodó) elitek kora.

A magyar 1688 is fordulópont. De ennek semmiféle filozófiai vagy elméleti tartalma nincs. Ahogyan sok magyar történetfilozófus megírta: Magyarországon mindig gyakorlati kérdések körül forog minden. S valóban bajban lennénk, ha a mi 1688-unkat eszmei vagy filozófiai kategóriákban (mondjuk a premodern és a modern viszonya felől) próbálnánk megközelíteni. Semmi ilyesmiről nincs szó. Szó van viszont arról, hogy egy a nemzeti függetlenségnek korlátot jelentő korszakból Magyarország egy másik – a függetlenséget ugyancsak korlátozó – korba lendül át.

Talán nem kell hangsúlyozni: az angol 1688 nem a függetlenség kérdése körül forog. A brit történelemben, ha van is ír kérdés, de az nem olyan jellegű, mint Magyarországon a török, majd pedig a Habsburg-kérdés.

A magyar politikai fejlődés mindig azon kérdés körül forog, hogy lesz-e nemzeti szabadság vagy sem.

De akik a magyar történelmet tárgyilagosan vizsgálják, még egy kérdésre felhívják a figyelmünket. Ez pedig az időbeli ritmus kérdése.

Röviden arról van szó, hogy bármennyire is különböző jellegű például a két 1688, ez nem jelenti azt, hogy a magyar politizáló körök ne akarnák Magyarországot közelíteni Európához. Végigvonul történelmünkön ez a közelítési szándék. De Prohászka Lajos fontosat mond, amikor a „felgyorsult idő” problémájáról beszél. Arról tehát, hogy a magyar fejlődésben a változások nem természetesek, hanem lökésszerűek. Az angol 1688 – és persze még megannyi esemény – természetes, mert belső erőkből fakad és hús-vér csoportok interakciójából következik.

A magyar fejlődésben egyrészt nehezen megfoghatók a hús-vér csoportok. Másrészt: ami Nyugaton hosszú küzdelmek eredménye és nagyon komoly válságokon és feszültségeken nyugszik, az itthon sokszor csak párlat vagy utánzat. Az utánzó társadalmak örök problémája, hogy sokáig – úgymond – „homályban” vannak, nem törődnek az alkalmazkodással, aztán egyszer csak – úgymond – ráébrednek mulasztásaikra és gyorsan akarnak mindent bepótolni. Látszatra sok minden hasonlóvá válhat, mint a minta-országban, csak éppen a fejlődés nem természetes.

Mindössze egyetlen következtetés kínálkozik mindebből.

A világ felosztása demokratikus és nem demokratikus rendszerekre lehetséges, de erősen kritizálható megoldás.

Mégpedig azért, mert azt sugallja, hogy a világon megvalósítható, hogy minden ország demokratikus legyen. Ez azonban erősen megkérdőjelezhető. Elvont értelemben persze ki tagadná, hogy a demokrácia jobb dolog, mint a nem demokrácia. Ám ha azt nézzük a demokrácia-nem demokrácia dimenzió egy nagyobb egység része, akkor talán jobban értjük, mire gondolok.

A demokráciák voltaképp mintaadó országok. Az angol 1688 – világmintát ad. A magyar 1688-ban szó sincs e minta követéséről, csupán egy korfeladat megválaszolásáról, a török nélküli Magyarország megteremtéséről. S 1688 után vagy 150 évig a brit minta követéséről sincs szó. Magyarország az angol modellt csak a reformkorban fedezi fel, amikor Széchenyi a legésszerűbben berendezett országként emlegeti Angliát, és mint ilyet ajánlja példának a magyar közönség számára.

De mégiscsak lehet valami oka annak, hogy Magyarország ma is küzd a demokráciával. Az ok az, hogy ez a nemzet utálja a demokráciát vagy – jó, enyhítsünk – ambivalens viszonyban áll vele?

Nem ez a fő ok. Hanem az a különbség, hogy a mintaadó demokráciák merőben más jellegűek, mint a mintakövető országok. Ahhoz tehát, hogy a világ minden országa demokrácia legyen, és végre megvalósultnak láthassuk a világ egyik legszebb (s egyben legveszélyesebb) utópiáját, az kellene, hogy magát a történelmet, s benne a mintaadó-mintakövető egyenlőtlenséget felszámoljuk.

Ám a már említett Acemoglu-Robinson páros épp azt mondja, hogy

az egyenlőtlenségek a fejlett és kevésbé fejlett országok között a 19. századtól még növekednek is.

Ha ezt az alapvető gondolatot továbbvisszük és a demokráciák egyforma elterjesztésére alkalmazzuk, akkor oda jutunk, hogy nem csupán az országok közötti vagyoni, hatalmi, befolyásbeli egyenlőtlenségek nőttek mára hatalmassá, de a demokráciák bevezethetőségének lehetőségei is. Ez nem azt jelenti, hogy a felgyorsult idő szárnyára telepedve ne lehetne bárhol demokratikusnak mondott átmeneteket teremteni. Azt azonban igen, hogy ezek az átmenetek nem szükségképpen lesznek sikeresek. Sőt: sokszor sikertelenek lesznek.

A kudarcok elkerülése sokszor az irreális várakozások lehűtésétől várható. Ez azonban már azok feladata, akik történelmi folyamatok, trendek összehasonlítására képesek és a politikát nem pusztán rövidtávú pártküzdelemként értelmezik.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A világ nem fekete-fehér.
Egy kis szellemi munka pedig mindenkire ráfér.
Csizmadia nem megmondóember, hanem tudományos elemző.

Mindenesetre nem egybites politikai lózungokkal operál,és sokszor nagyon érdekes témákat vet fel, melyek kifejtéséért nem röstell szakirodalmat olvasni.
Üdítő jelenség ebben a szekértáboros zűrzavarban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés