Juncker nekiment a jelölési folyamatnak

2019. július 5. 17:22
A leköszönö EB-elnöknek nem tetszik az, ahogy utódját kiválasztották. Kritikájával csatlakozott Martin Schulzhoz, aki ugyan nem annyira élesen fakadt ki, mint kedden, de szerinte ami történt, az visszalépés.

Egyre többen bírálják nyíltan az Európai Bizottság új elnökének jelöléséhez elvezető folyamatot – összegezte az Euronews honlapja pénteki írásában. Mint idézték, Jean-Claude Juncker, a Bizottság leköszönő elnöke egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Ursula von der Leyen személye zárt ajtók mögött dőlt el, és ez visszalépés a korábbi, csúcsjelölteket állító rendszerhez képest.

„Valóban, a folyamat most nem volt teljesen átlátható, de amikor engem jelöltek 2014-ben, akkor minden transzparens volt, voltak csúcsjelöltek, mindenki tudta, mire számíthat, ha ez vagy az a párt lesz az Európai Parlament legerősebb pártja. Az egy olyan elképzelés volt, ami sajnos nem tudott hagyománnyá válni” – mondta az Európai Bizottság leköszönő elnöke, Jean-Claude Juncker.

Bár korábbi kijelentését tompítotja pénteki nyilatkozata, és Schulz ugyan egyetért a jelölt személyével, de bírálta a jelölési folyamat átláthatóságát, az Európai Parlament korábbi elnöke, aki szerint az EP képviselői is felelősek ezért.

„Ursula von der Leyen kiváló képességekkel bír, de a jelöléséhez vezető folyamat visszalépésnek számít Európa politikai életében, mert zárt ajtók mögött zajlott az egyezkedés. De az Európai Parlament sem ünnepeltetheti magát., mert egyetlen frakció sem mondhatja, hogy mi ezt nem szavaztuk meg” – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke.

Mint ismeretes, a jelölt személyéről a hónap közepén szavaz az EP. Előzetes hírek szerint a jelenlegi német védelmi minisztert szűk többséggel választhatják meg, de az sem kizárt, hogy végül újra kell kezdeni a kiválasztási folyamatot.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egy olyan elképzelés volt, ami sajnos nem tudott hagyománnyá válni”

Hogy befuccsolt a spiccenkanditátus renccer, az, Zsanklód, többek között a te isiászodnak köszönhető.

Nekem is van:-) vörös fülű. Én sem bíznak rá:-))))

Most akkor Juncker azt mondja, hogy 2014 előtt nem volt demokratikus az elnök megválasztása? Kétségbe vonja az ET jogát?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés