Nem szeretnék „a társadalmi lelkiismeretként” feltűnni!

„Legújabb regénye, a Hajó a ködben a Weiss Manfréd-vállalatbirodalom örököseinek az SS-szel kötött paktumán keresztül az ellenállás és a helytállás kérdéseit feszegeti. Öntől tudjuk, hogy a szőnyeg alá söpört múlt, „a történelmi bűnök hulláinak kilógó végtagjai” miatt kezdett történelmi regényeket írni. Csalódott, hogy a napi politikai célokat szolgáló történelemhamisítás felülírja a tisztánlátás igényét?

Nem szeretnék »a társadalmi lelkiismeret« vagy emlékezetpolitika helyes értelmezőjének a szerepében feltűnni. Ezek amúgy is csak legföljebb járulékos hatásai lehetnek egy irodalmi műnek. Magyarország és Közép-Európa XX. századi történelmének szégyenletes, elhazudott vagy meglehetősen súlyos lelkifurdalásokat okozó eseményeivel íróként foglalkozom. Az elmúlt tíz- húsz évünk tele van ilyen, a hazugságokra, a politika által befolyásolt vagy félrevezető történelmi tanulságokra vonatkozó epizódokkal. A tisztázás helyett további torzítás, a múlt kisajátítása, szelektív használata, kifordítása zajlik, ahelyett hogy européer módon tekintenénk például a közösségünk bűneire, és nem csak az áldozati mivoltunkra koncentrálnánk.

Ez a magyarázata a Horthy-korszak iránti kormányzati nosztalgiának?

A Horthy-korszak mellett a magyar történelem számos korszakából fel lehet ismerni motívumokat: a Kádár- és a Rákosi-korszakra jellemzők mellett Monarchia kori nosztalgiák is léteznek. Mindezt a felemás polgárosodásnak és a gyötrelmes közép-európai fejlődésnek szokták egyebek közt betudni. A történelmünk során nem az autonóm, önálló döntésre képes, az európai közösség legjobb mintáit követő értékrend vert gyökeret. A rendszerváltás utáni eufóriát követően kiderült, hogy nagyon erős fogadókészség van az autokratikus berendezkedésre. Sokkal mélyebbek a bizonytalanságaink, a szorongásaink, az egzisztenciális félelmeink, mint a demokratikus értékrendünk. A tekintélyelvűségnek errefelé több évszázadra visszanyúló gyökerei vannak; alapja pedig a kiszolgáltatottság. Vidéken akkora hatalomra, uralomra és vagyonra tettek szert egyes helyi kiskirályok, az oligarchák, mint a Horthy-rendszerben. Azzal a különbséggel, hogy az akkori birtokviszonyok között még öröklődés volt, manapság meg inkább afféle központosított rablással alakulnak ki hatalmas vagyonkoncentrációk.”