nem környezetvédelmi aktivistaként kezdték, hanem pénzügyi szakemberként.
Rentzhog a Laika nevű befektetési kapcsolatokkal foglalkozó cég alapítója, Olsson pedig a Svenska Bostadsfondennél, Svédország egyik legnagyobb ingatlanos cégénél dolgozott, aminek boardjához 2017-ben csatlakozott Ingmar Rentzhog is. A We Don't Have Time egyik befektetője pedig Gustav Stenbeck, akinek a családja irányítja az egyik legnagyobb svéd befektetési vállalatot, a Kinneviket.
Greta Thunberg, a 16 éves iskolás diák 2018 novembere és 2019 januárja közt úgyszintén tagja volt a We Don't Have Time tanácsadói testületének.
Rentzhog és Olsson együttműködése nem állt meg itt: 2018 májusában boardtagok lettek a Global Utmaning (Globális Kihívás) nevű agytrösztnél, aminek alapítója, Kristina Persson korábban szakszervezeti karriert tudhatott magáénak, egyben szociáldemokrata politikus, valamint a svéd központi bank helyettes igazgatója, 2014-2016 között a szocdem kormány jövőügyi minisztere volt. De nem csak erről híres: reinkarnációit állítása szerint halottakkal vitatta meg.