Weber nem adja fel a csúcsjelölti harcát

2019. június 23. 15:59
Egy német napilap úgy tudja, ha egyik csúcsjelölt sem kap támogatást, akkor nehezen fognak majd találni újabb jelentkezőket.

Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt.

A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli  EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament (EP) többségi  támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.
Most a képviselőkön a sor, el kell dönteniük, hogy mi fontosabb számukra, a pártpolitikai és nemzeti érdekek, vagy pedig intézményük, az EP befolyásának erősítése – mondta Manfred Weber.

Weber valós csúcsjelölti rendszert lát

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll az úgynevezett csúcsjelölt elv mellett, amely szerint a képviselőknek annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztaniuk EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.

Ennek az elvnek az érvényesítése hozzájárulna „az EU sürgetően szükséges demokratizálásához” – fogalmazott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.  Kiemelte, hogy növekedett a részvételi arány a májusban tartott EP-választáson, és ebben a helyzetben veszélyes lenne, ha sérülne az EB-elnöki tisztség betöltésének a csúcsjelöltekre alapozó modellje.

Az EU-s intézmények demokratikus legitimációjának erősítését célzó folyamatban visszalépés, „súlyos csapás” lenne, ha ismét „a diplomaták hátsó szobáiban” hoznák meg az EU-s döntéseket – mondta Manfred Weber. Hozzátette: reméli, hogy a szociáldemokrata és a liberális képviselők elkötelezik magukat „Európa parlamentarizációja” mellett, és úgy véli, tragikus volna, hogyha egyes  kormányok érdekei a választók döntése fölé kerülnének.

Kieshet mindenki

A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy Manfred Weber a pénteken véget ért EU-csúcson súlyos vereséget szenvedett, mert az Európai Tanácsban nem sikerül megegyezni arról, hogy őt javasolják az EP-nek megválasztásra az EB-elnöki tisztségbe, és Angela Merkel német kancellár, a CSU testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem támogatta őt nyilvánosan.

Manfred Weber bizottsági elnökké választását elutasítják mások mellett a liberálisok, akiket Emmanuel Macron francia elnök vezet, és a szociáldemokraták is, akiknek Pedro Sánches spanyol kormányfő a szószólója az Európai Tanácsban. A Welt am Sonntag értesülése szerint Angela Merkel a csúcstalálkozón mindkét kollégájának jelezte, hogy zavarják őt a Manfred Weber elleni heves támadásaik, és jelezte azt is, hogy amennyiben az EPP-s politikus kiesik a lehetséges jelöltek köréből, kiesik a liberális Margrethe Vestager és a szociáldemokrata Frans Timmermans is.

A francia elnök és a spanyol kormányfő valószínűleg bele tudna törődni ebbe a fejleménybe, amely egyben azt is jelentené, hogy „kudarcot vall a csúcsjelölti elv” – rta a Welt am Sonntag, hozzátéve: egyelőre nem világos, hogy Weber, Vestager és Timmermans kiesése után az Európai Tanács miként találhat jelöltet az EB élére az EP július 2-án tartandó alakuló üléséig.

(MTI)

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, ha Weber úgy ahogy van, anblokk a Néppártot lefasisztázná, amiért nincs migránskvóta, még lehetne bizottsági elnök.
Természetesen a Néppárt támogatásával is.

Válaszok:
Berecskereki | 2019. június 23. 21:28

.."nem azt mondták, Manfred"...

Meg az összes emeszpés, ep képviselőre. :))

Érdekes hozzászólás. Olyan mintha egy magyar mondat lenne.

"Jól mondom birkák?" Nem. Nem mondod jól ökörke. Ostobaságokat beszélsz. De, mi birkák már megszoktuk. Semmi probléma.

" ha ismét „a diplomaták hátsó szobáiban” hoznák meg az EU-s döntéseket"

Ez tekinthetjük beismerésnek?

Feltételezem Boris Kálnoki „Wir würden auch mit Grünen und Liberalen kooperieren“ írásából - https://www.welt.de/politik/au.. - idéznek a magyar baloldali lapok, elhagyva a szövegkörnyezetet a megszokott módon. Ezzel egészen más értelmezést adva az ídézett szövegnek. Ezt hívják csúsztatásnak.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2019. június 23. 22:04

Ugyan már! Észre kell venni, hogy ez az alkudozás a politika része. Eddig csak a játszadozás, a köntörfalazás történt. Majd előjönnek az igazi lapok.
Szerintem Németország számára fontosabb az EKB elnöki széke és a költségvetési bizottság vezető poszt, Weber pedig megy a lecsóba. A EB elnöki székére is megvan már a jelölt, amelyet más posztokért a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és egyebek is támogatni fognak. Így majd a végén mindegyik frakció győzelmet ünnepelhet.
Ha jól emlékszem július másodikán lesz a parlament megalakulása és addigra meglesznek a posztokra a jelöltek, amelyet a EP is támogatni fog.

Bocsika, de még mindig júniust írunk és a Habony-Médiaművek sajtója aligha ír erről, így muszáj az Indextől idéznem.

Válaszok:
Berecskereki | 2019. június 23. 22:19

Csak emlékeztetnélek arra, hogy a szövegkörnyezet elhagyása és a csúsztatás a Habony-Médiaművek egyik leggyakoribb eszköze, nyilván nem véletlen az a sok elvesztett sajtó helyreigazítási per.

Válaszok:
Berecskereki | 2019. június 23. 22:17

Csak emlékeztetnélek arra, hogy ezzel a válaszoddal azt bizonyítod, hogy az Index is olyan, mint a Habony-Médiaművek.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2019. június 25. 19:12

Miért nem a Welt cikkéből idézel a teljes szövegkörnyezettel?

Bocsika, de nem tudok egész nap a gép előtt ülni mint egyesek, mert néha dolgoznom is kell!!

Szerintem jár utána, hogy hány sajtópert vesztett az Index, és hányat a Habony-Médiaművek.
Ha gondolod tudok linket küldeni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés