Elismerték a lengyelek: csak Orbán leváltása után szerezhetik meg a magyarok pénzét

Mint írják: az eddigi EU-s tapasztalataik szerint (ha Orbán nincs) „a végső költségvetési megállapodás nem tér el gyökeresen az Európai Bizottság javaslatától.”

Négy polgári személy megsérült.
Újra dörögtek az ágyúk Ukrajna keleti felén, a Donyec-medencei válságövezetben pénteken. A lövedékek kárt tettek három épületben, ami miatt négy polgári személy megsérült – adta hírül a régió rendőrsége.
A négy civil egyike egy 9 éves lány, aki csak könnyebb sérülést szenvedett. Kórházi ellátásra szorul két nő és egy 86 éves férfi. Utóbbi állapota válságos.
Az ENSZ a hét elején tette közzé, hogy az idén eddig 12 polgári személy vesztette életét, 58 pedig megsérült az ukrajnai konfliktusban. A háborús cselekmények kezdete, 2014 óta több mint 3300 civil halt meg az összecsapások miatt, a sérültek száma meghaladja a 7 ezret.
(MTI)