Politikai teológiák

Minden csak valláspótlék?

2019. június 13. 12:15

A népszuverenitás, a demokrácia, az emberi jogok, a szabad piac, a kommunizmus, a nácizmus és radikális környezetvédelem is teológiai fogalmakat használ és teológiaként működik – semmivel sem racionálisabbak, mint a középkori keresztény teológia. Így érvel új kötetében Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.

Nyitókép: a Robespierre-féle Legfőbb Lény kultusza a francia forradalom idején

 

„A hit és ész összhangját kereső középkori kereszténységgel szemben a modernség egyes ideológiái a racionalitás nyomait sem mutatják, vagyis sokkal inkább babonák, és sokkal több vakhitet követelnek, mint állítólag kevésbé felvilágosult elődeik” – ezzel indít Nyirkos Tamás filozófus, a PPKE tanára új, Politikai teológiák – a demokráciától az ökológiáig című kötetében.

Erős nyitány, de miről van szó? Arról, hogy Nyirkos Tamás könyvében kimutatja: a népszuverenitás, a többségi demokrácia, a kommunista és náci ideológia, a polgári vallás (a nemzetállam megalapozása), a szabad piac és a mélyökológia mind „politikai teológiák”, azaz teológiai nyelvezetet használnak, és végső megalapozásuk gyakran elmarad, azaz

ha rákérdezünk, miért az a kiindulópontjuk, ami, akkor a válasz az lesz: „mert csak”.

A nép szuverenitása és az isteni szuverenitás

„Amikor például a nép »szuverenitásáról« vagy a demokrácia »vitathatatlan felsőbbrendűségéről« beszélünk, amikor politikai vezetők holttestét üvegkoporsóban mutogatjuk vagy a proletariátus az emberiség »megváltójának« nevezzük, amikor nemzeti »ereklyékhez« zarándokolunk vagy nemzeti »himnuszokat« éneklünk, a piac »láthatatlan kezét« vagy éppen a nagybetűs »Természet Anyánkat« emlegetjük, nem is beszélve az emberi jogok »időtlen és egyetemes« elveiről, akkor minden esetben politikai teológiát művelünk.”

A népszuverenitás – mint a szerző kimutatja – a középkori isteni szuverenitás államra majd népre való újkori átvándorlása által bontakozott ki. Nyirkos fő célpontja itt Rousseau, aki az eredendő bűn keresztény dogmáját helyettesítette a magántulajdon megjelenésével. „Rousseau esetében válik először nyilvánvalóvá, hogy mennyire hasonló a népszuverenitás az isteni szuverenitáshoz; vagyis mennyire nehezen szabadulunk a teológiától.” Sőt: a francia forradalom is egy teológiai programot valósított meg. Mint Nyirkos Tamás leszögezi: „a nép szentségébe és mindenhatóságába vetett hit nélkül egyetlen demokratikus rendszer sem állhatna fenn”. 

A népszuverenitás dogmája teológiai jellegének feltárását logikusan követi a demokratikus többség teológiájának feltárása. Az amerikai demokráciáról szóló elemzésével klasszikussá váló francia arisztokrata, Alexis de Tocqueville, mint a szerző rámutat, a szó szoros értelmében a Gondviselés akaratának tulajdonította a demokrácia előretörését, s itt aki akarja, a Gondviselést átnevezheti történelmi szükségszerűségre, s akkor máris a marxi politikai teológiájánál vagyunk, ez pedig „megerősíti a tételt, hogy a »vallásos« és »világi« felfogások között semmilyen strukturális különbség nincs, hiszen bármikor felcserélhető egyik a másikkal”. 

Istentagadás: embertagadás?

Az pedig, hogy a többség tévedhetetlen, valódi, semmilyen tapasztalati ténnyel alá nem támasztható dogma. A demokrácia mellett hitet szokás tenni, és dogmái vannak, a demokráciával szemben fellépni pedig eretnekség, és vannak szerzők, akik szerint a demokráciát más politikai rendszerekkel (arisztokrácia, monarchia) egyenrangúként vizsgálni már eleve megengedhetetlen. 

Ez viszont nem tudományos tétel, hanem morális tiltás

– mutat rá Nyirkos Tamás.

A demokratikus hit összekapcsolódik a haladásba vetett hittel, s ennek következtében gyakran beszélnek a nép felvilágosításáról, a felvilágosítóról pedig mint prófétáról. A haladásba és a demokráciába vetett remény azonban egyáltalán nem megalapozottabb, mint a hagyományos hitek reménye a földön túli életben és a megváltásban. 

A Marx és korábban Fukuyama által is vallott elmélet a történelem végéről úgyszintén „ősrégi teológiai eszme”. A Szovjetunió létrehozásával kapcsolatban „kimutatható, hogy az orosz értelmiségiek és forradalmárok közvetlenül vették át a messianisztikus tudatnak ezt a formáját az egyházi hagyományból”. Ugyanakkor a posztmodern és a poszthumanizmus kapcsán felmerül, hogy „a hagyományos keresztény Isten tagadása nem vezet-e óhatatlanul embertagadáshoz is”. 

A kommunista egyház

A kommunizmusról Nyikolaj Bergyajev nyomán Nyirkos kimutatja, mennyire megfelel az egyház és a teológia struktúrájának:

van katekizmusa, kötelező tankönyvei, kinyilatkoztatásai és dogmatikai hitvallásai.

A kánonba beletartozik Marx, Engels, Sztálin és Lenin, de vannak eretnekek is, mint Trockij. „Nem filozófiáról van szó, hiszen a bizonyítást és érvelést a kinyilatkoztatásra való hivatkozás helyettesíti”, sőt a kommunizmus inkább „a kereszténység primitívebb utánzata”, mivel „a keresztény teológiának mindig is része volt a racionális, filozófiai érvelés”. Sőt, a kommunizmus „egyáltalán nem ismeri az egyház és állam szétválasztását,” ezért „valódi teokrácia”.

Marx Tőkéje nem tudományos értekezés, hanem „értékítéletek gyűjteménye”. A kommunizmus pszichológiája ugyanakkor az egyházé helyett egy szektáéra hasonlít. Hozzáteszi még ehhez Nyirkos, hogy a kereszténység sosem adott szabad kezet az államnak, hanem morális alapon korlátozta azt, szemben a kommunizmussal. 

A kommunizmushoz hasonlóan a nácizmus is rendelkezik politikai teológiával,

és „egyáltalán nem ellenforradalmi, múltba forduló ideológia”, például a szocializmus feletti győzelmét is az újdonság varázsával magyarázza. Hitlernek pedig „meglepő koherenciával” kifejtett teológiája volt, ugyanakkor a felvilágosodás nyomán meg volt róla győződve, hogy a kereszténységet megcáfolta a tudomány. 

A polgári vallás

A következő, polgári vallásról szóló fejezet elején Nyirkos Tamás ad is egy pikírt meghatározást a felvilágosodásra, megjegyezvén, hogy „az úgynevezett felvilágosodás, vagyis a keresztény hagyománnyal szembeni tudománynépszerűsítő kampány maga is felismerte, hogy az általa hirdetett filozófiai individualizmus nem alkalmas arra, hogy a társadalmat valódi közösséggé tegye”.

A polgári vallás igénye főleg a kereszténységgel szemben merült fel, ami akadálynak látszott az állami hatalom kiterjesztésének igényével szemben, s így kellett egy államvallás, ami lojálissá teszi a világi hatalom irányába az állampolgárokat. Itt megjelenik a „közüdv” fogalma, mint a francia forradalomban, azaz a polgári valláson és az államon kívül nincs üdvösség. Azaz

az egyház és az állam szétválasztása igazából az állam szakralizálása előtt nyit utat.

Hogy az emberi jogok előrébb valók, mint az állam, az sem újkori találmány, hiszen a természetjogot a középkor is előrébb valónak tekintette az államnál. 

A szabad piac és a pénz istene

Miután pedig gyorsan megjegyzi, hogy az ENSZ is erőst politikai teológiát hirdet, Nyirkos Tamás rátér a gazdaság teológiáira, elemezvén a szabad piac és a pénz teológiáját.

Mint írja, Adam Smith híres láthatatlan keze csak egyszer szerepel A nemzetek jóléte című híres munkájában, amit a kortársak Isten kezeként értelmeztek, bár Smith az önérdekkövető egyének közérdek szolgálását értette alatt. És igazából ez ügyben is voltak fenntartásai, és a láthatatlan kéz inkább kivétel, mint szabály: „Smith elgondolása teológiai, csupán az nincsen benne, amit rendszeresen kiolvasnak belőle: a szabad piac abszolutizálása”, sőt Smith műveinek visszatérő motívuma, hogy a szabad piacot korlátozni kell.

A mindentudó és tévedhetetlen szabad piac tehát későbbi elgondolás, s maga is teológiai természetű. A piac teremtő istenség, minthogy igényeket teremt, valamint a homogenizáció által felbontja a hagyományos közösségeket és hozzájárul a társadalom atomizációjához. Az individualizáció és a homogenizáció tehát – mutat rá a szerző – ugyanazon érem két oldala.

„A piac tehát mindenható, egyre inkább mindenütt jelenvaló, mindentudó, mindenestü jó, teremtő Isten.”

A piac korábban az egyház és állam felügyelete alatt működött, fizikailag is közel a templomhoz, majd eltávolodott onnan, önállósodott és virtualizálódott. A piacnak saját szertartásrendje van saját templomokkal, viszont nem ismeri az önmegtartóztatást. A növekedésnek nincs értelme a növekedésen kívül, a munka pénzszerzés lesz, aminek célja a szabadidő élvezése, tehát azért dolgozunk, hogy utána ne dolgozzunk, az élet minden más területének meglátogatásához ugyanis pénzre van szükség. 

A pénz ugyanakkor fikció, s a rendszer a belé vetett hit miatt működik, „a pénz tehát morális és teológiai fogalom”, „egy olyan átfogó világnézet vagy idelógia központi szereplője, amelynek minden teológiai kérdésre határozott válasza van: hogyan működik a világ, mi a célja, mi a helyes és a helytelen, igazságos és igazságtalan, hogyan kell cselekedni, mi számít értéknek”. 

A közgazdaság sem természettudomány, hanem inkább egyházként működik,

s a közgazdász elsősorban nem tudós, hanem teológus – mutat rá Nyirkos. Például előfordult, hogy a Nobel-díjat megosztva egyszerre kapta két olyan közgazdász, akik egymással homlokegyenest ellenkezőt állítottak. 

Természetvédelem: puritán egyház?

Minek lehet még politikai teológiája a gazdaságon és a pénzen túl? Hát annak a gondolkodásnak, ami gyökeresen szemben áll a szabad piac teológiájával: a mélyökológiának. „A gazdaság és a környezetvédelem hitrendszerei olykor szabályos felekezeti háborút vívnak egymással”, ugyanis „a két hitrendszer dogmái nyilvánvalóan ellentétesek egymással”. A gazdaságban a rossz az erőforrások szűkössége, a megváltást a növekedés hozza el, amihez kell a természet uralása, addig „a környezetvédelem teológiájában az eredendő bűn épp a természet leigázása, a megváltás pedig a természetnek való alárendelődés, akár a növekedés feladása révén is”. 

Nyirkos Tamás úgy látja, hogy a mélyökológia a puritán tradíciók folytatója:

vannak fenyegető próféciái, ostorozza a bűnös emberiséget, kilátásba helyezi az isteni büntetést,

és mint a reformátorok, sokszor az államhatalomhoz fordul a bűnök megfékezésére. A mélyökológiában az ember gyakran rákos daganatként jelenik meg a föld testén, nemkívánatos rossz, ami jobb lenne, ha nem lenne vagy eltűnne; rákos daganatokkal pedig nem szoktunk vitatkozni, hanem eltávolítjuk őket. 

Ezzel kapcsolatban Nyirkos Tamás megjegyzi, hogy „a racionális érvelés eltűnése a kortárs vitákból természetesen általános jelenség”, és a kötelező tanokat már az óvodában töltik a fejünkbe, „legyen szó akár a környezetről, akár a szabad piacról, akár a demokráciáról”. 

A mélyökológia hívei tévednek, amikor a természetről a harmónia és egyensúly jut eszükbe, Darwin célja pedig épp ezek kiküszöbölése volt természetképünkből.

A mélyökológia misztifikálja a természetet,

és olyan megfoghatatlan fogalmakat talál ki, mint az „ökoszisztéma”, ami lehet egy trágyadomb vagy az egész föld is, tehát igazából „mentális konstrukció”. Nyirkos szerint a magát tudományosnak beállító mélyökológiai gondolkodás viszont „voltaképpen kreacionista és az intelligens tervezésben hisz”. Mindenesetre a megváltást az aszkézis hozhatja el, például mondjon le a gyermeknemzésről. Érdekes, hogy a mélyökológusok, miközben gyakran csak egy állatfajnak tekintik az embert a sok közül, olyan erkölcsi döntésekre és magatartásokra köteleznék az embert, amire más állatokat nem. Például hogy ne vadásszunk, miközben a ragadozók vadászhatnak. 

Az ENSZ és az emberi jogok

Végül Nyirkos kitér még a tudomány, az emberi jogok és az ENSZ teológiájára.

Az ENSZ szerint például az emberi jogok egyetemes volta vitán felül áll,

amit természetesen azért kell hangsúlyozni, mert pont hogy nem áll vitán felül – érvel Nyirkos. Az emberi jogok fogalma nyugati jelenség, és a keresztény természetjogon alapul, „ezt azonban az ENSZ nem ismerheti el”. 

Természetesen Nyirkos a politikai teológia fogalmát Carl Schmittől vette át, ugyanakkor megjegyzi, hogy „nem azt kívántam bizonyítani, hogy minden ideológia vallási, hanem azt, hogy nincsen strukturális különbség a keresztény teológia és a felsorolt ideológiák fogalmi rendszere között”. 

Szekuláris istenek

A teljesség nélkül elemzett rendszerek „mind tartalmaznak valamilyen transzcendens abszolútumot, amelyet többé-kevésbé joggal hívhatunk Istennek. A népszuverenitás Népe, a demokrácia Többsége, a kommunizmus Munkásosztálya, Hitler Gondviselése, az amerikaiak Amerikája, a közgazdaságtan Piaca és Pénze vagy az ökológia Anyatermészete ugyanolyan mindenható, mindentudó és mindenestül jó, érzékfeletti realitások, mint a kereszténység (vagy késői zsidóság és az iszlám) Istene”. 

Carl Schmittről Nyirkos megjegyzi, hogy az ezredfordulóra „a nagy ellenség, a baloldal is felfedezte magának”. A szerző rámutat: Schmitt már 1922-es Politikai teológiájában megjegyezte, hogy szerinte „a döntő küzdelemre a teista konzervativizmus és az ateista baloldali radikalizmus között fog sor kerülni”, ugyanakkor ezt a gondolatot a német szerző a spanyol Donoso Cortestől vette át, aki szerint a liberálisok egy döntésképtelen, „vitatkozó osztályt” alkotnak, ezért ők kiesnek a küzdelemből. Miközben a 20. század folyamán úgy tűnt, hogy Cortesnak és Schmittnek nincs igaza, a 2010-es évekre mégis úgy alakult, hogy „mégiscsak Schmittnek volt igaza: a klasszikus liberális, »deista« politikai teológia ma jórészt halott, és helyét – a liberalizmus megtévesztő címkéje alatt – jóval zártabb dogmatikai rendszerek veszik át, persze mindegyikük a korszerűség és haladás nevében.”

Ha arra gondolunk, hogy

az új jobboldal és az új baloldal közös célpontja a neoliberalizmus és a technokrata elitek,

akkor Donoso Cortesnek, Carl Schmittnek és Nyirkos Tamásnak igaza van. Hogy aztán ez csak pillanatnyi állapot, vagy tartós trend, esetleg a búza és a korpa végítélet előtti szétválása, és a langyosakat kiköpi az Úr, az egyelőre a jövő titka marad. 

Nyirkos Tamás: Politikai teológiák. A demokráciától az ökológiáig. Typotex, 2018.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149948

Ajánljuk még a témában