Színes bőrű transzneműeknek állít szobrot New York

2019. június 11. 12:20

Az első transzgender aktivisták kapnak szobrot az amerikai nagyvárosban.

New York városában felállítják a város első transz-szobrát. A 2021-re ígért műalkotásnak hála Marsha P. Johnson és Sylvia Rivera, a melegjogok első transzgender aktivistái, ahogy a The New York Times fogalmazott, „halhatatlanná válnak”.

Magyarországon nem új keletű a szobrok és közterek kapcsán vitatkozni. Abban talán mindenki egyetért, hogy

a mindenkori szobrok az adott kor narratíváját jelenítik meg,

hatást gyakorolva ezzel a mindenkori jelenre és jövőre is.

Ezt bizonyítandó talán elég Bayer Zsoltot idézni, aki szerint „semmi mása nincs a szobroknak, mint önmagukon túlmutató szimbolikája és politikai töltete”, valamint Diószegi-Horváth Nórát, aki úgy véli: „egy szobor vagy köztéri installáció nem csupán esztétikai funkciót tölt be, de jellegéből fakadóan fontos feladata lehet az emlékezet fenntartásában is (gondoljunk akár a botlókövekre, vagy egy tetszőleges Ady-, netán Szent István szoborra). És persze a köztéri szobor lehet eszköz is, ideológiai fegyver, amivel erőből lehet demonstrálni: önmagában, fizikai megtestesülésében képviselhet eszméket, irányokat, amelyeket a regnáló hatalom alakít maga körül”.

Ha ők ebben egyetértenek, mi se vitassuk. De kik és miért kapnak most szobrot az Egyesült Államokban? Két transzgender nő, egy fekete és egy latin-amerikai, akik a mai LMBTQ-nézeteket képviselték már a múlt évezredbeli New York városában is. Az, hogy most szobrot kapnak New Yorkban, ez esetben is megmutatja, mi korunk narratívája és mi ennek az üzenete a jövő számára.

  • Transzgenderek: a kor szubkultúrájának szubkultúráját erősítették. Egyes források szerint a melegek közösségében is létezett hierarchia: egy fehér homoszexuális férfi jócskán lenézett egy fekete, transzgender drag-királynőt.
  • Nők: hadd ne magyarázzuk túl. Így is forró téma már ez, hiszen New Yorkban több mint 150 férfinek állítottak már szobrot, míg alig öt nőnek. Természetesen ezen szám optimalizálására már indult kampány.
  • Színes bőrűek: Ahogy Chirlane McCray, New York first lady-je mondta: örül, hogy két ilyen nő kap emlékművet a városban, ugyanis fontosnak tartja, hogy a melegmozgalmakról való tanítás során megemlítsék a Johnsonhoz és Riverához hasonló embereket, akik egy kisebbség tagjaként álltak a homoszexuálisok mellé. „Az LMBTQ megmozdulásokat többnyire úgy festjük le mint a meleg fehér férfiak megmozdulásait. Ez a műemlék leszámol majd a trenddel, hogy fehérre mossuk a történelmet.”

„Pay it no mind”

Marsha P. Johnson kétségtelenül sok minden volt az életben, például aktivista, drag-előadó, prostituált vagy éppen forradalmár. Egy mentális betegséggel küzdő nincstelen hajléktalan, AIDS-fertőzött transzgender, akinek holttestét a Hudson folyó partján találták meg. Halála kapcsán a mai napig eltérő vélemények vannak afelől, hogy öngyilkosságról beszélhetünk-e vagy sem.

Az LMBTQ-közösség királynője 1945. augusztus 24-én Malcolm Michaels Jr néven született, egy gyári munkás és egy háztartásvezető ötödik gyermekeként. A fekete munkáscsalád szülöttje ötéves korában már lányruhákban érezte jól magát, de a történet szerint a társadalmi nyomás miatt nem élhetett úgy, ahogy szeretett volna. Egy későbbi interjúja szerint 13 éves korában szexuálisan zaklatta egy másik fiú.

A gimnázium befejezése után 18 évesen 15 dollárral és egy zsák ruhával érkezett meg New Yorkba, ám az élet itt sem bizonyult habos tortának: Malcolmról Fekete Marshára (Black Marsha) változtatta a nevét, prostituáltként kereste a kenyerét és rendszeresen került összetűzésbe a rendőrséggel.

Saját bevallása szerint több mint százszor tartóztatták le,

1970-ben pedig lőtt sebet is szerzett. Ezekkel az időkkel kapcsolatban később megosztotta: „azok a fiúk keresték a legtöbb pénzt, akik a saját hajukat viselték, meg egy kis sminket”.

A feljegyzések szerint a New York-i „melegutca” látványossága volt Marsha, mindenki ismerte, az utca polgármestereként emlegették. Minden szembejövőnek köszöngetett, bohókás ruhákban és cipőkben járt, amiket vagy ajándékba kapott, vagy valahol turkált, és sosem mulasztott el halomnyi ékszert aggatni magára. Megjelenéséhez a lazaság hozzátartozott, állítólagosan a „Pay it no mind”, azaz „Ne is törődj vele” szókapcsolat létének kvintesszenciája volt: ezt felelte, ha az emberek megkérdezték, minek a rövidítése középső nevének p-betűje, vagy esetleg azt, hogy ő most férfi vagy nő…

Ekkoriban a homoszexualitás még illegális tevékenységnek számított: a meleg embereket letartóztathatták, így egy-egy melegbárként számon tartott helyen razziát is tartott a rendőrség: ilyenkor az ott tartózkodókat elszállították, valamint névsort készítettek róluk, amit aztán a lapokban nyilvánosságra is hoztak.

Marsha a szubkultúra nevezetes botrányába, a 1969-es Stonewall Inn nevű melegbárban történtekbe is belekeveredett. A New York-i melegbár közössége 1969. június 28-a reggelén fellázadt a rendőri razzia ellen, akik igazoltatták az italozóban tartózkodókat: akik már elhagyták a kocsmát, először aprópénzzel dobálták a rendőröket, majd kövekkel, végül rájuk akarták gyújtani az épületet.

A reggeli harcot – amit eleinte lázadásként, később forradalomként és felkelésként emlegettek – végül feloszlatták, de az indulatok kiszabadultak a palackból, az ügy napokig élt tovább, erőt adott az LMBTQ-közösségnek. A Stonewall Inn-beli történéseket datálják a melegjogok melletti első kollektív fellépésnek, amiből később kinőtte magát a Homoszexuálisok felszabadítási találkozója és a Gay Liberation Front is.

Marsha, aki mindezen folyamatok aktív alakítója volt, szavai szerint azt szerette volna, hogy „meleg fivéreit és nővéreit a börtön falain kívül, újra az utcákon” láthassa. Közösségéről azt mondta:

„mi hiszünk abban, hogy fegyvert kell ragadni, forradalmat kell robbantani, ha erre van szükség”.

Férfi, nő, STAR

A szoborállítás másik alanya Sylvia Rivera volt, Marsha barátja, New York-i születésű latin-amerikai transznemű nő, melegjogi és transzgender aktivista, a hajléktalanok elkötelezett szószólója.

A Malcolmból lett Marshához hasonlóan a Rayként született Sylvia élete sem volt egyszerű: édesapja korán elhagyta, anyja pedig a gyermek hároméves korában lett öngyilkos. Ray így árvaként nevelkedett, 11 éves korától az utcán élt gyermekprostituáltként, később a helyi drag-királynők innen fogadták be maguk közé és nevezték el Sylviának.

A transzgender nő aktív szerhasználóként töltötte napjait a Marsha kapcsán már emlegetett Christopher Street-i hajléktalan melegközösség tagjaként. Élete későbbi szakaszában ezen tapasztalataiból építkezett a leszbikus, meleg, biszexuális és transzgender emberekért folytatott harcában.


Fotó: Harvey Wang, via Them

Később a közösségen belül is komoly összetűzései akadtak, ugyanis úgy vélte, míg a melegek társadalmi és törvénybeli megítélése változik, a transzoké nem, vagy legalábbis nem eléggé. Ahogy a The Village Voice fogalmaz: „2002-ben a hivatalos meleg-diskurzusból eltűntek a butch-ok, a királynők, a tündérek, a femmek, a drag emberek, a tomboy-ok, és a sissik”. (Ha esetleg valaki elmaradt volna a fogalmak evolúciójában, itt utánanézhet, mik is ezek.) A cikkben hozzáteszik: „a gender vált az új meleggé; a dologgá, amiről nem beszélsz elegáns vagy politikai közegbe”.

Sylvia tehát ennek csíráit látva radikálisabb irányt adott volna a mozgalmaknak. Ő maga főképpen a színes bőrű és alacsony keresettel bíró LMBT emberek jogaiért küzdött, felszólalva egy szubkultúra szubkultúrájának tagjaiért – aminek egyébként ő is részese volt.

Vállvetve dolgoztak Marshával, együtt alapították meg a STAR-t (Street Transvestite Action Revolutionaries = Utcai Transzvesztita Akció Forradalmárjai), ami főképp a hajléktalan queer fiatalságot igyekezett felkarolni. Aktívan dolgoztak egy New York-i törvény életbelépésén, ami a különböző szexuális orientációval bíró emberek egyenlő megítélését írta elő (SONDA).

Sylvia élete során számos előadást tartott Stonewall Inn-i veteránként, többek között a 2000-ben Rómában tartott első Világ Pride-on, ahol

„minden meleg édesanyjaként” emlegették.

Ugyan akkor még nem így nevezték, de már a mai gender-nonkomformisták mellett is kiállt Sylvia: felvetette, hogy hagyni kéne a bináris női-férfi leosztást: ahelyett, hogy valaki azt írja, hogy nő vagy férfi, írja inkább azt, hogy STAR.


Fotó: Diana Davies, via New York Public Library (Forrás: The New York Times)

Róluk készül szobor New York városában.

„Különösen erőteljes látni, hogy Sylvia Riverát és Marsha P. Johnsont elismerik vezetői munkáikért és az LGBTQ közösség egyenlőségi mozgalmának előremozdításáért” – mondta Alex Schmider, a GLAAD nevű nonprofit meleg érdekvédelmi szervezet transzneműeket képviselő társigazgatója.

„Egy állandó installáció az ő nevükben és tiszteletükre nem csak emlékeztetőül szolgál majd a színesbőrű transzgender nők létezésére és állhatatosságára, hanem tiszteletünket is megüzeni a történelemnek és úttörő közösségi tagjaink hagyatékának, akik nélkül nem lennénk ott, ahol ma vagyunk.”

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149404

Ajánljuk még a témában