Hit, hazaszeretet és mesterséges intelligencia

„Mit gondolsz, a hazaszeretetet elsősorban a szüleinktől örököljük?

Szerintem igen. Nem állítom, hogy kamaszként ez volt a legfontosabb téma számomra, de amikor életemben eljött a megérkezés ideje, volt mihez visszanyúlni.

»Ne feledjétek. Magyarországnak már holnaptól szüksége van rátok. Tegyetek érte valamit – legyetek bajnokok, legyetek hazafiak!« – mondtad alma matered, a Corvinus Egyetem végzős diákjainak tartott beszéded alkalmával. Hogyan és mivel lehetne megszólítani, itthon tartani (netalántán hazacsalogatni…) az életüket véglegesen külföldön elképzelő fiatalokat, családokat?

Értelmes feladattal kell megkínálni őket. Kihívás akad elég, a magyar kis- és középvállalkozásoknak például biztosan szüksége lesz nyelveket beszélő felsővezetőkre, ha belső növekedésünket a határainkon átnyúló terjeszkedésbe akarjuk fordítani. A közszféra is roskadozik a „Mikor, ha nem most?” feladatoktól, a településfejlesztéstől a digitalizációig. A Design Terminal a kezdő vállalkozások felkarolásával, a Brain Bar korszerű ismeretterjesztéssel igyekszik tenni ezért, és nem vagyunk egyedül: a tehetséggondozás területén egyre több a kiváló kezdeményezés, a Mathias Corvinus Collegiumtól a nemrég útjára indított Tanítsunk Magyarországért! mozgalomig.

Pedig napjainkban mintha egyre kevesebb tényező ösztönözné a fiatalokat és a felnőtteket is a közösségi, felelősségteljes gondolkodásra.

A történelem egyik leghosszabb békeperiódusában élünk, ami kétségkívül elkényelmesíti az embert. Az X, Y és Z generációk nem tapasztaltak fegyveres konfliktust, véráldozatot, nem mentek keresztül a létüket fenyegető, kollektív megpróbáltatáson. Ezért hálát adhatunk, de a dolognak az is következménye, hogy a felelősségérzet nem erősségünk. Háborút nem kívánhatunk magunknak, tehát más eszközökkel kell kísérletezni.

Ha már a harciasság témáját érintettük, a Reformátusok Szárszói Konferenciáján a keresztyénség 21. századi feladatairól, kihívásairól vezettél egy kerekasztal-beszélgetést. Azt a kérdést tetted fel a partnereidnek, hogy nem lenne-e szükség egy harciasabb kereszténységre napjainkban. Te miként válaszolnál erre a kérdésre?

Élmény és csalódás volt egyszerre az említett beszélgetés. A színpadon helyet foglaló, általam sokra tartott vezetőkön egyfajta agóniát éreztem, amivel gyakorlatilag nyugtázták a hit visszaszorulását, a keresztény közösség vonzerejének tovatűnését a nyugati féltekén. Ezzel nem tudok egyetérteni. A mi közösségünknek ma is, sőt, ma legfőképp öntudatos, optimista formát kellene öltenie, kapaszkodót kínálva és bátran különbséget téve jó és rossz között. Ha kisebbségbe szorulunk, ha mi leszünk az underground, az szerintem csak növeli a szabadságunkat!”