Juncker szavait tolmácsolva a szóvivő kiemelte, hogy az elnök kedvelte és nagyra értékelte a brit kormányfővel folytatott közös munkát. Hozzátette, Juncker készen áll, hogy jó munkakapcsolatot alakítson ki a jövőbeni, új brit miniszterelnökkel is – közölte.
Theresa May pénteken bejelentette lemondását, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.
A Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.