Csapdába csaltak! – Roger Scruton a Mandinernek

Amíg Magyarországon hideg, angolos időjárást, addig Londonban épp, hogy gyönyörű, napfényes, szinte mediterrán napokat hoz a 2019-es május közepe. A brit parlament előtt egy szem magányos Brexit-ellenes tüntető emel magasba dacosan egy EU-zászlót, tőle pár méterre békésen áll az ellenoldali, Brexit-párti tüntetők kis csoportja.

Szemben, a Westminster-apátság mellett álló épületben „Európa válaszút előtt” címmel rendeznek konferenciát nemzetközi konzervatív intézetek, közöttük a budapesti központú Danube Institute.

Egyik felszólalójuk Sir Roger Scruton, a brit konzervatív gondolkodás doyenje – akivel alig pár hete elég csúnyán elbánt a többek között Soros Györgyről és a kínaiakról mondott szavait kiforgató balos újságíró, valamint az emiatt megrettent, Scrutont megkérdezés nélkül kirúgó konzervatív kormányzat.

Roger Scrutont beszéde előtt csípte el egy interjúra a Mandiner tudósítója a helyszínen.

***

Három év telt el a Brexit-népszavazás óta, Nagy-Britannia mégis európai parlamenti választásra készül. Hogy történhetett ez?

Természetesen senki nem számított erre. Olyan parlamentbe választunk képviselőket, aminek a legitimitását nem fogadjuk el. A Brexit-népszavazáson kimondtuk: nem akarunk az Európai Unió része lenni. Most mégis csapdába kerültünk és meg kell tartanunk az EP-választást. Ez nagyon különös. Nem is lehet mást mondani róla.

Mi történt a Konzervatív Párttal? Ők kormányoztak az elmúlt években, övék a felelősség a fejleményekért? 

Senki sem felelős személy szerint. Mi nem vagyunk egy közvetlen demokrácia, nem szoktunk népszavazásokat tartani. Ha mégis egy ilyenre kerül a sor, nem igazán tudjuk, mihez kezdjünk vele. Mi képviseleti demokrácia vagyunk, a parlamenten keresztül kormányozzuk magunkat. És ez a parlament nem fogadta el a népszavazás eredményét. Ez ilyen egyszerű. Persze különböző okokból nem fogadták el: más a Munkáspárt ellenkezése és más a konzervatívoké. Minden pártban vannak különböző csoportosulások, az egyik támogatja, a másik nem a Brexitet. De a kormányzási rendszerünk miatt nem tudnak olyan döntést hozni, ami megegyezik az emberek népszavazáson kinyilvánított véleményével. Nem is tudom, mit lehetne ez ügyben tenni:

És a brit pártrendszer válsága is egyben.

Mindkét nagy párt nyilvánvalóan vesztett a támogatottságából. Az emberek azt akarják, hogy a kormánypárt, a konzervatívok menjenek előre és hajtsák végre a népszavazási döntést. De a képviselők megkerülték a döntés végrehajtását, mondván, csak akkor történik ez meg, ha születik egy megállapodás. Viszont nincs ilyen megállapodás.

A konzervatívok tizedik éve kormányoznak: mit értek el ennyi idő alatt?

A kormányzási siker kritériuma a Konzervatív Párt esetében az, ha senkinek nem tűnik fel, hogy kormányon vagy. Ha a dolgok mennek tovább a maguk régi módján, és nincsenek válságok. Tudja, ha a tehenek adják a tejet, a tyúkok tojják a tojásokat, végül is ez a konzervativizmus (nevet). Nem végeztek a konzervatívok rossz munkát a kormányzás során. Csak David Cameron megakasztotta a gépezet fogaskerekeit a Brexit-népszavazás meghirdetésével. Politikai okokból tette ezt, hogy kinyírja a kilépéspárti UKIP-et, viszont rosszul ítélte meg a körülményeket és a kilátásokat.

Így ünnepelte a Scruton-botrányt kirobbantó George Eaton az interjút követő fejleményeket (a tweetet később törölte)

Magyarországon is hallottunk a New Statesman-féle botrányról, mely során az ön baloldali lapnak adott interjújának szavait kiforgatták eredeti értelmükből, aminek következtében a konzervatív kormány kirúgta az építészeti bizottsági pozíciójából. Hogyan éli meg a történteket?

Nagyon rossz az, ami történt. Csapdába csalt egy újságíró, aki teljesen tévesen számolt be az interjúról, és a Konzervatív Párt rögtön hitt is neki. Ahelyett, hogy megkérdeztek volna, rögtön azzal jöttek, hogy nem lehet olyasvalaki nálunk, aki ilyeneket mond, azonnal mennie kell. Azt hiszem,

Beszélt azóta az önt kirúgó James Brokenshire államtitkárral?

Igen, utólag.

Bocsánatot kért öntől?

Nem.

Ön egy cikkében ezt várta tőle.

Őt jobban érdekli a saját karrierje, mint hogy engem megmentsen.

Sokan biztosították támogatásukról önt a történtek után?

Igen, ezrek jelentkeztek szerte a világból. 

A New Statesman-féle botrány azért azt is jelzi, hogy az új baloldalnak szerte a nyugati világ közéletben milyen nagy hatalma van. Ön, aki egykor az 1968-as események láttán vált konzervatívvá, hogyan látja ötven évvel később az új nemzedék befolyását?

Nem is pontosan a közéletről van szó, hanem inkább a hatalom egy új szintjéről, a közösségi médiáról. Ez nem a szűken vett közélet, de nem is a magánélet területe. Ez a gyűlölködés fortyogó üstje, amibe ezek a balosok beleszórják a mérgüket. Ez szerte a nyugati világban megfigyelhető, és különösen rossz a helyzet itt, Nagy-Britanniában. Nehéz megmondani, mit lehetne tenni ellene.

Hogyan veszik fel ez ellen a küzdelmet a konzervatívok?

Sehogy. Ez a baj. Ha felveszed a kesztyűt, ahogy én teszem, akkor kiteszed magad e szörnyű gyűlöletgépezet támadásainak. De szembe kell nézni ezzel, és el kell mondani: a közvitáknak nem ilyeneknek kellene lenniük és nem itt kellene történniük. Meg kell alkotnunk az új közviták kereteit, szerte Európában, és nem is csak az egyes országokban. Valódi intellektuális erőfeszítéseket kell tennünk a bonyolult ügyek megvitatására, és

A fiatal nemzedékeket ugyanakkor egyre jobban meg tudja szólítani az új baloldal.

Persze, mert ezeket a visszhangkamrákat a balosok uralják. És ahhoz, hogy tudd, miben tévednek ezek a balosok, könyveket kell olvasnod. Ez viszont kemény munkát feltételez. Ahhoz pedig alázatra van szükség.