Két ágazat, az egészségügy és az oktatás továbbra is válságban van.
Ha egy európai társadalomszervezőt megkérdeznénk, mire költi egy magára valamit is adó modern állam az adófizetők pénzét, a tudás és az egészség fenntartása az első helyeken szerepelne. Ezzel szemben Magyarországon, hiába a nagyfokú gazdasági előrelépés, melynek forrásait most ne firtassuk (Matolcsy zsenialitásának azért vajmi kevés köze van hozzá), két ágazat, az egészségügy és az oktatás továbbra is válságban van. Se pénz, se autonómia – lám, még a Kádár-rendszer által ajánlott társadalmi szerződést sem sikerül teljesíteni.
Még akkor sem, ha Rétvári Bence büszkén hirdeti, hogy a kormány mennyi forrást juttatott az egészségügybe, és milyen sok fiatalt sikerült az ápolói pálya felé terelni. Az igazság ezzel szemben az, hogy a szakma derékhada, a harmincas és a negyvenes korosztály egyre nagyobb létszámban hagyja el az egészségügyet. A szakmai képesítést szerző 250 ezer embernek alig 43 százaléka maradt a pályán. Aki teheti, menekül, leginkább külföldre, de nem ritka, hogy csak egy közeli élelmiszerüzlet pénztárába. A harminc- és negyvenévesek negyede hiányzik a betegágyak mellől, ami önmagában is szomorú statisztika, ám ha a bértáblát vagy a munkakörülményeket nézzük, egyáltalán nem meglepő.
Az egészségügyet a hivatásukat gyakorló, alulfizetett ápolók és orvosok igyekeznek, stílszerűen, életben tartani. Paradox módon: abban a pillanatban, hogy a bérük a megfelelő színvonalra emelkedne – vagyis nem szorulnának rá a túlórára az ápolók annak érdekében, hogy fizetésük kitartson hó végéig –, összeomlana a rendszer. Orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók, pedagógusok és gyógypedagógiai asszisztensek anélkül tartják fenn az egészségügyet és az oktatást, hogy az intézményrendszertől bármilyen segítséget vagy megbecsülést kapnának cserébe.
Az Orbán-kormánynak a 4,5 százalékos GDP-növekedésből esze ágában sincs elegendő pénzt költeni a válságágazatokra.
Ehelyett vég nélkül épülnek a stadionok, százmilliárdokból finanszíroznak sikertelen sportágakat, felépítve egy olyan támogatási rendszert, amelyben a futballcsapatok költségvetésének mindössze 3 százaléka a jegyeladásból származó bevétel – a többi pedig az adófizetők méltatlanul hozzájuk került pénze, valamint azon „nemzeti nagytőkések” támogatása, akiknek kötelességük visszaosztani a miniszterelnök hobbijára, ha fenn akarják tartani privilégiumaikat a NER-ben.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Magyar Péterék terve felszámolná a társadalombiztosítást: sürgősségi ellátás járna mindenkinek, a gyógyulás viszont csak annak, aki meg tudja fizetni.
A magyar kormány minden olyan fejlesztést végre fog hajtani, amely a magyar egészségügyet, az egészségügyben dolgozókat és a betegeket szolgálja – jelentette ki Takács Péter.
A miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét: szerinte a Tisza Párt egészségügyi terve egyenes út a katasztrófához.
A számok nem hazudnak: a reálbérek is kilőttek, köszönhetően a családi adókedvezményeknek és az anyák támogatásának – mutatjuk, pontosan mennyivel visznek haza többet a magyar dolgozók, mint egy évvel ezelőtt.
Az uniós csúcs végén nem az eredeti forgatókönyv valósult meg.
