Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
„A kormány azzal vádol, hogy nem emeltük? Hát persze, hiszen 2010-ben elvesztettük a választásokat” – védekezett Bangóné Borbély Ildikó Novák Katalin állításai ellen a JÖSZ vitaestjén. Novák elmondta: a kormány nem akarja megmondani, hogy ki, mikor és mennyi gyereket vállaljon, de amennyiben valaki gyereket szeretne, minden segítséget szeretnének megadni ehhez. Bangóné arról beszélt: az MSZP bérlakásprogrammal és lakbértámogatással egészítené ki a családpolitikát. Tudósításunk.
Családpolitikáról és Magyarország demográfiai helyzetéről vitázott egymással a Joghallgatók Önképző Szervezete meghívására szerdán Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke és Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és elnökségi tagja.
A beszélgetés elején Novák Katalin hangsúlyozta: bármilyen támogatást is ad az állam a gyereket nevelő családoknak, a gyereknevelés felelőssége elsősorban nem az államé, hanem a szülőké. Hozzátette, a kormány nem akarja megmondani, hogy ki, mikor és mennyi gyereket vállaljon, de
Bangóné Borbély Ildikó problémának nevezte, hogy amikor beszélnek róla, mindig mindenki több gyereket szeretne vállalni, mint amennyit aztán ténylegesen vállalnak, amikor arra sor kerül.
A gyerek a legnagyobb érték – fogalmazott, hozzátéve, hogy a jövőnk valóban azon múlik, hogy hány gyerek születik, de nem mindegy, hogy ehhez milyen gazdasági körülményeket, oktatási- és egészségügyi rendszert teremt az állam.
Kijelentette, hogy
függetlenül attól, hogy egyedül nevelik, vagy a szülei házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek.
Felhívta a figyelmet a gyermektelenség problémájára, kiemelve, hogy a szülők átlagosan egyre idősebb korban vállalják az első gyereket. A szülőképes korú nők átlag 45 százalékának nincsen gyereke – jegyezte meg.
Elmondta azt is, hogy minden hatodik gyerek külföldön születik és szerinte a legsúlyosabb probléma az elvándorlás kérdése. Úgy véli, ennek az egyik oka az alacsony itthoni bérekben keresendő.
Családi adókedvezmény és helyesírás
Novák Katalin úgy reagált, nagyon szépen hangzik, hogy a szocialisták ennyire értékesnek tartják a gyerekvállalást, de 2002 és 2010 közti nyolcéves kormányzásuk alatt a gyakorlatban éppen ezzel ellentétes intézkedéseket hoztak és lebontották a korábbi Fidesz-kormány által elindított családtámogatási rendszer elemeit.
Kiemelte, hogy az MSZP-kormányok megszüntették a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) harmadik évét, eltörölték az egy- és a kétgyerekes szülőknek járó családi adókedvezményt, de a három gyereket nevelő családokét is nagymértékben csökkentették. Emellett 23-ról 20 évre csökkentették a korhatárt, ameddig egy gyerek után a szülők családi pótlékra jogosultak.
Úgy vélte, ennek fényében komolytalan a szocialisták részéről azt hangoztatni, hogy nekik a család a legfontosabb. Hozzátette, hogy
a Fidesz által kezdeményezett családtámogatási intézkedéseket.
„A statisztika bűvös világába tévedtünk, ami a helyesíráshoz hasonlóan nehéz terep” – szúrt oda képviselőtársának az államtitkár, utalva arra, hogy Bangóné az ellenzék elmúlt hetekben szervezett tiltakozó akciói során nemegyszer kínos hibákat ejtett e téren. A megjegyzést a közönség hangos nevetéssel és tapssal fogadta.
A vita ekkor kezdett élénkebbé válni. Novák Katalin kijelentette, hogy nagyon durva csúsztatás a Bangóné által említett statisztika a külföldön született gyerekekről, hiszen valójában mindössze a 2 százalékuk az, aki nem Magyarországon jön világra. Hozzátette, a szocialista politikus által említett szám legfeljebb úgy jöhet ki, ha a külhoni magyarságot is beleszámolva „csalnak”, de ennek meg semmi köze az elvándorláshoz.
Novák egyébként
Felidézte, hogy amikor ők voltak ilyen korúak, erre nemigen volt lehetőség. Hozzátette azt is, hogy ha valaki pár évre külföldre költözik, de később hazatér, azt nem nevezné elvándorlásnak.
A kormány feladata, hogy élhető perspektívát teremtsen, de nem mondhatja meg a fiataloknak, hogy itt maradjanak vagy külföldre menjenek, ezt majd ők eldöntik – mondta.
Kiemelte, hogy a magyar családpolitika olyan értelemben mindenképp egyedülálló, hogy míg Magyarországon a GDP 4,8 százalékát költik családtámogatásra, ez az arány az OECD-tagországok esetében átlagosan mindössze 2,8 százalék. Beszélt arról is, hogy „Babaváró támogatásnak” nevezett tíz millió forintos szabad felhasználású kamattámogatott kölcsön és az összesen akár huszonötmillió forint összegű Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) szintén egyedül Magyarországon létezik.
Bangóné úgy reagált,
majd védekezésül hozzátette, „csak az hibázik, aki dolgozik”. Ezután azzal vágott vissza, hogy az MSZP kormányzása alatt ötvenezerrel több gyerek született, és azt is elmondta, hogy a GYES és a családi pótlék összege tizenegy éve nem emelkedett.
A családi adókedvezményről azt mondta, az egy- és a háromgyerekes családokét nem, és a kétgyerekesekét is csak kis mértékben növelték, ráadásul sokan alacsonyabb fizetésük miatt nem tudják a lehetséges legmagasabb összeget igénybe venni.
Szerinte nem igaz, hogy a fiatalok kalandvágyból mennek külföldre, és óriási probléma a kistelepülések elnéptelenedése, a fiatalok elköltözése. Ennek némileg ellentmondva azt is hozzátette, hogy az emberek vidéken röghöz vannak kötve, mert az ingatlanok eladhatatlanok.
Bangóné
Nem ért egyet azzal, hogy a kormány a házasságot szabja a „Babaváró támogatás” feltételéül és hozzátette, hogy nehéz úgy megszavazni a családtámogatási intézkedéseket, hogy azokat egy olyan törvénycsomagban terjesztik be, amelyből ötven másik törvényt a szocialisták nem támogatnak.
Legálissá tették a gyerekmunkát?
Novák Katalin elmondta, hogy bár valóban valamivel kevesebb gyerek született az elmúlt két ciklusban, de időközben 16 százalékkal csökkent a szülőképes korú nők száma. Nagy eredménynek nevezte, hogy a születések számát tekintve korántsem tapasztalunk ugyanekkora visszaesést.
Ezzel szemben 2010 óta több mint 20 százalékkal, 1,23-ról 1,49-re nőtt a teljes termékenységi arányszám, és a kormány családtámogatási intézkedései nélkül hetvenezerrel kevesebb gyerek született volna meg.
Elmondta azt is, hogy azzal, hogy bevezették a GYED extrát, ha három éven belül két gyerekük is születik, a családok nem veszítik el az egyik gyerek után járó támogatást. „Akármilyen gyorsan születnek a gyerekek, mindegyik után jár támogatás, mert mi valóban hiszünk abban, hogy minden gyerek egyformán értékes” – mondta, amit a jelenlévők tapssal díjaztak.
Az államtitkár kiemelte az is, hogy 2014-ben bevezették a hallgatói vagy diplomás GYED-et, amit azok kaphatnak, akik úgy vállalnak gyereket, hogy korábban nem volt munkaviszonyuk, friss diplomások, vagy még egyetemi hallgatók.
A családi pótlékról elmondta, hogy a kormány ezt az iskoláztatáshoz kötötte, aminek pozitív hatása volt,
Megemlítette még az ingyenes tankönyveket és gyermekétkeztetést.
Közölte, hogy az ellenzék nem szavazta meg a Gyermekek Otthongondozási Díját (GYOD) sem, amelyet egyedüli törvényjavaslatként terjesztettek be.
Bangóné kijelentette, hogy a Fidesz tette legálissá a gyerekmunkát, ugyanis százezer gyerek „esett ki” az oktatási rendszerből mindenféle végzettség nélkül, mert a családi pótlék nem nőtt és így sokan idő előtt kivették a gyereket az iskolából és elküldték közmunkára, mert az jobban megérte nekik.
Hangsúlyozta, hogy a szocialisták 28-szor kezdeményezték a ma már csak tizennyolc éves korig járó családi pótlék mértékének növelését, és azért nem szavazták meg a GYOD-ot, mert a szakmai szervezetek szerint elfogadhatatlan.
Úgy vélte, nincs rendben az, hogy az egyházi fenntartású iskolák több támogatást kapnak a gyerekek után, mint az államiak, és míg előbbiek esetében szabadon választott tankönyvekből tanítanak, utóbbiakban erre nincs lehetőség. Kiemelte, hogy egy felmérés szerint a szülők 90 százaléka inkább fizetne a tankönyvekért, ha ők választhatnák meg, melyikből tanuljon a gyerekük.
A gyerekétkeztetés rászorultsági alapú támogatását az MSZP vezette be – mondta. Úgy fogalmazott,
Hozzátette, „a fideszes Bánki Erik cége ehetetlen ételekkel letarolta” a közétkeztetési piacot.
Megszavazzuk, ha ti is!
A nők munkaerőpiacra való visszatérésének lehetőségét az MSZP-s politikus szerint nagyban segítené a részmunkaidős állások bevezetése, de szerinte egészséges közös teherviselésre is szükség lenne a nők és a férfiak között, mert „a nőkön van a legtöbb teher a családokban”. Problémának nevezte azt is, hogy Magyarországon ugyanazért a munkáért egy férfi jóval több pénzt kap, mint egy nő.
Elmondta azt is, hogy
de azt kérik, hogy az ő lakbértámogatásról és a nyugdíjminimum növeléséről szóló kezdeményezésüket is szavazzák meg.
Novák Katalin erre úgy válaszolt, nem fogják megszavazni a szocialisták bukott családtámogatási rendszerét. Ez egyszer már nem vált be, ezért választottunk új utat. Ha önök ezt támogatni tudják, az egy nagyon fontos előrelépés – tette hozzá.
Úgy vélte, ellenzékből, kormányzati felelősség nélkül könnyű a támogatások növelését követelni, és emlékeztetett rá, hogy míg az MSZP kormányzása után 2010-ben 960 milliárd forintot fordítottak a családok támogatására, idén ez az összeg már kétezer milliárd forint.
Elmondta, hogy a ma már több nő diplomázik évente, mint férfi. A gyerekvállalás és a munka, a karrier közötti választás szerinte nehéz döntés, és támogatni kell a nőket, hogy ne kelljen lemondaniuk sem ezekről, sem a nekik adatott privilégiumokról, a várandósságról és a szülésről. Ebben tud segíteni a bölcsődei rendszer fejlesztése, a nagyszülői GYED lehetősége és az, hogy a férfiak is mehetnek GYES-re.
Az államtitkár szerint
hanem rugalmasabb munkaerőpiacra, ahol megjelenik a csúsztatott munkaidő és a távmunka lehetősége.
Arra a kérdésre, hogy a gyerekvállalási kedv növeléséhez elégséges-e az anyagi támogatások emelése, úgy válaszolt, hogy természetesen nem elég, de nagyon lényeges. Különösen azokban a döntési helyzetekben, amikor a párok azon gondolkoznak, hogy vállaljanak-e még egy vagy több gyereket. „Mi nem szeretnénk senkit meggyőzni, aki nem szeretne gyereket, de aki igen annak szeretnénk ehhez minden támogatást megadni” – közölte.
Bangóné szerint egyáltalán nem elég az anyagi támogatások növelése, szükség van többek közt sokkal több bölcsődei férőhelyre, mert a kormány bővítési programja leginkább a családi napközik átnevezéséről szólt. Hozzátette, a nők munkabiztonsága érdekében módosítani kellene a munka törvénykönyvét. Emellett hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden ötödik pár meddő, ezért a lombikprogram valódi támogatása is növelhetné a gyerekek számát.
Novák Katalin zárásként annyit mondott, „ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy Magyarország tényleg egy családbarát ország, még hosszú utat kell végigjárnunk, van még bőven tennivalónk, de megyünk tovább előre”.
Fotók: Joghallgatók Önképző Szervezete