Ha a 17-24-es korcsoport beleesik a húsdarálóba, elvész Ukrajna demográfiai jövője is
Amióta a világ és két nap, a hadseregek alapját a fiatal felnőttkor küszöbén állok képezték.
Egy tizenhat éves svéd lány példáját követve sok ezer diák vonul az utcákra világszerte, hogy felhívják a figyelmet a bolygót fenyegető globális klímahelyzetre. E sorok írója tavaly véletlenül találkozott az épp akkor tüntetni kezdő Greta Thunberggel Stockholmban, hogy aztán rajongók által követett, nemzetközi hírű aktivistaként lássa viszont őt újra Brüsszelben. Portrénk.
A Riksdag, a svéd Parlament épülete mellett sétálva egy kis csoport keltette fel a figyelmemet, amikor tavaly nyár végén Stockholmban jártam. Tüntetőleg ültek a földön, hátukat az épületnek vetve. A közelben posztoló rendőr nem sokat tudott róluk, azt mondta, talán valami tüntetésre készülnek.
A többi azóta történelem. Legalábbis kortárs nagypolitika:
a Föld megmentését követelve.
Ezt még nem tudhattam akkor, amikor a kis csoporttal találkoztam Stockholmban. Gyorsan átpörgettem fejben a napi terveimet: még időben odaérhetek a Skansenba, ha csak negyedórát beszélgetek velük.
Így én is leültem egy fiatalember mellé, és megkérdeztem, pontosan mi is történik éppen. Azt mondta, igazából ő sem egészen tudja, hozzám hasonlóan ő is csak meglátta a csoportot a munkából hazafelé menet; de a középen ülő kislány, aki kitalálta az egészet, biztosan bővebb felvilágosítással tud szolgálni. Megfogadtam a tanácsot, odamentem hozzá, szóba elegyedtünk.
akit rettenetesen aggaszt a klímaváltozás és annak lehetséges következményei. Minden érdeklődőnek egy A4-es lapot adott, amire az általa legaggasztóbbnak talált tényeket nyomtatta. Szerinte elsődleges fontosságú, hogy a közvélemény átfogó tájékoztatást kapjon a témában, ezért elhatározta, hogy augusztus huszadikai kezdettel egészen a svéd parlamenti választásokig (szeptember 9.) nem megy iskolába, inkább tüntetésbe kezd annak érdekében, hogy az új svéd parlament sürgős klímavédelmi intézkedéseket tűzzön napirendre.
Elmesélte e sorok írójának, hogy írt a Greenpeace-nek, a WWF-nek, és egyéb környezetvédelmi szervezeteknek, hogy segítsék a munkáját, de nem vették komolyan, csupán azt válaszolták, hogy értékelik az erőfeszítéseit.
Kérdésemre azt felelte, még ő sem tudja, milyen irányt fog venni az általa most megkezdett akció, az viszont már akkor is a tervei között szerepelt, hogy a választások után már csak heti egy napot nem megy iskolába, amíg a követeléseit érdemben meg nem hallgatják.
Bár szülei nem helyeselték a döntését, nem is akadályozták azt, az osztályfőnöke pedig akkoriban épp az előző nap látogatta meg. Elmondása szerint a sztrájkja nem egyenlő a tanulás mellőzésével, tüntetés után megtanulja az aznapi anyagot, leckét ír.
másnap egy másik lány is csatlakozott hozzá. Akkor, a negyedik napon már nagyjából tizenöt ember ült körülötte.
Mivel indult haza, el kellett búcsúznunk. Sok sikert és kitartást kívántam neki a további munkájához, és elkértem az email-címét. Mondtam neki, hogy ha valaki, akkor ő meg fogja változtatni a világot. Zavartan mosolygott. Ez után természetesen nem jutott időm a Skansenra, de ezt nem is bántam meg.
Brüsszeli követők ezrei
Otthon, amikor barátaimnak meséltem a svéd lányról, aki meg akarja változtatni a világot, nem hallottam sok pozitív véleményt: volt, aki két hetet sem adott a kezdeményezésnek. A következő hónapokban néhány e-mailt még váltottunk, de aztán már a világ minden részéről érdeklődni kezdett iránta a nyilvánosság.
Közben a médiában követtem, miként alakul a személye körül kialakuló diákmozgalom. Meglepve olvastam azokat a híreket, hogy
vagy hogy Jane Goodall és David Attenborough mellett ő is részt vett a davosi Világgazdasági Fórumon.
A davosi felszólalás
Thunberg Davosban a világ legbefolyásosabb üzletemberei – és Bono – előtt mikrofont ragadva arról beszélt: „Néhány ember, néhány vállalat és néhány döntéshozó pontosan tudta, milyen felbecsülhetetlen értékeket áldoztak fel azért, hogy elképzelhetetlen pénzösszegeket csináljanak. És azt hiszem, a most itt jelenlévők közül néhányan ezek közé tartoznak”.
Még mindezek ismeretében is megdöbbentő volt a minap Brüsszelben nyolcezer diák között, rendőri kísérettel felvonulva látni őt. Bár hatalmas sikereket ért el, mosolytalan arccal integetett a nevét kiabáló tömegnek. Asperger-szindrómája miatt nem nagyon képes ezeket az érzelmi ingereket fogadni: már Stockholmban is érzékeltem, mennyire visszahúzódó személyiség. A felvonulás után is csak néhány szót szólt az összegyűlt tömegnek, amelyben további harcra szólította fel a diákokat világszerte.
A felvonulás után Greta sajtótájékoztatót tartott Anuna De Wever, Kyra Gantois, Adelaïde Charlier (a belga tüntetések szervezői), és Louisa Neubauer (Németország), valamint a Students For Climate, Teachers For Climate, és Workers For Climate szervezetek további képviselőivel.
A fiatalok kijelentették, hogy a sztrájkjuk fő oka nem az, hogy kivonják magukat a tanulás alól, csupán azért tüntetnek iskolaidőben, mert hétvégén nem kapnának akkora figyelmet. Senkit nem akarnak kényszeríteni arra, hogy kihagyjon egy tesztet vagy vizsgát, ezért nagyon nagy szerencsének tartják, hogy ennyien támogatják őket.
– emelte ki Greta.
Mint mondták, vannak tanárok, akik támogatják a mozgalmat, viszont mások elégtelennel fenyegetik a hétköznap sztrájkoló diákokat. Anuna De Wever szerint ezek a tanárok „nem tudják, miről szól maga az oktatás”.
A kérdésre, hogy ha ők lennének hatalmon, a lányok válaszai igen széles spektrumon mozogtak a húsipar reformjától a tömegközlekedés fejlesztéséig, ám a fosszilis tüzelőanyagok égetését mindannyian elvetendőnek találták. Kiemelték továbbá, hogy
hiszen náluk sokkal nagyobb tudású szakértők jobb tanácsokat tudnak adni, csupán hallgatni kéne rájuk.
„Ha én lennék hatalmon, elmondanám az igazat arról, mekkora a veszély, és hogy mit, milyen gyorsan, és hogyan kell tenni” – válaszolta Greta, felidézve bennem a fél éve általa osztogatott saját készítésű röplapok képét. „Megpróbálnám terjeszteni a tényeket, hogy figyelmeztessem az embereket, hiszen a legtöbb ember, akivel beszélek, még a legalapvetőbb tudással sem rendelkezik a klímáról, és ez abszurd. A krízist valóban krízisként kezelném, mert manapság, ha politikusok a klímaváltozásról beszélnek, mindig azt mondják, ez csak egy a sok megoldásra váró probléma mellett, de ez valójában a létezésünket, a civilizációnkat fenyegeti. Ez nem vitatéma, hanem tény. A krízist krízisként kell kezelni.”
A kérdésemre, hogy tudna-e olyan döntéshozót vagy országot említeni, melynek politikája példaként szolgálhatna a világ vezetése számára, Greta ennyit felelt:
Bár az összes televíziós kamerát Greta elé helyezték, a sajtó képviselőinek legtöbb kérdésére már Anuna De Wever válaszolt. Jól látható volt, hogy Greta Thunberg mostanra már csupán a mozgalom arca, a szervezés és irányítás már nem az ő területe.
Az elmúlt fél év tettei bárkitől hatalmas erőfeszítéseket igényelnének, ám a csendes, visszahúzódó Greta részéről ez a teljesítmény sokak számára egyenesen emberfelettinek tűnik. Greta személye azóta netes mémmé vált, sokan hasonlítják a népszerű svéd meseíró, Astrid Lindgren által megalkotott Harisnyás Pippi alakjához.
Bár sokak szerint a mozgalom nyitott kapukat dönget, mások mégis fontosnak tartják Greta és követőinek erőfeszítéseit. Ha egyesek kételkednek is, Greta akkor sem lesz kevesebb, mint egy lány, aki meg akarja változtatni a világot.
***
Kicsoda Greta Thunberg?
Greta Thunberg egy hétköznapi svéd kislánynak tűnik, az utóbbi hónapokban mégis felforgatta Európát. Ki is ő valójában, ki áll a nagy klímatüntetések mögött?
Az elismert és világhírnévre is szert tevő Malena Ernman operaénekes és Svante Thunberg színész lányaként látta meg a napvilágot 2003 januárjában. Az Asperger-szindrómával és szelektív némasággal diagnosztizált kislányról ekkor még aligha gondolhatta volna bárki is, hogy egyszer emberek ezreire lesz hatásal a klíma ügyében.
2018 augusztus 20-án a Riksdag (svéd parlament) épülete előtt egy kislány állt, kissé esetlen, súlytalan entitásként. Ma ez a lány a davosi Világgazdasági Fórumon és azóta már oly sok helyen az együttműködésre és a felelősségteljes fellépésre szólítja fel a világ fiataljait és időseit. Az aktív cselekvés híve, hiszen mint mondja: „Miért tanuljunk egy olyan jövőért, ami lehet el sem érkezik?”
Életében fontos szabályokat vezetett be, jó ideje a vegán életformát követi, nem utazik repülőgéppel és fontos küldetésének tartja, hogy felhívja a klímaváltozás okozta veszélyekre minden ember figyelmét, akárhol is lakjanak. Nagy sikerének tartja, hogy kiállásával és eltökélt életfelfogásával édesanyját is meg tudta győzni, hogy ne lépjen fel olyan helyen, ahova csak repülővel tud eljutni. A davosi meghívásnak is csak úgy tett eleget, hogy a 35 órás fárasztó vonatutat választotta a könnyű és kényelmes, ám környezetszennyezőbb repülőút helyett.
Jereb Botond