Nem hagytam, hogy átmossák az agyam – magyar származású sztárközgazdász a Makronómnak

„Az teszi különlegessé a tapasztalataimat, hogy fasiszta államban születtem, a kommunizmus alatt nőttem fel, megtapasztaltam a nyugat-európai jóléti államot – Németországot, Svájcot és Ausztriát –, és az USA-ban élek” – vallja az 1944-ben Budapesten született John Komlós, aki büszke rá, hogy nem csak elefántcsonttoronyból, hanem az utcaszintről is látja és értékeli a gazdasági folyamatokat.

Komlós azzal tett szert nemzetközi hírnévre, hogy egyes gazdaságok fejlettségét a GDP és más pénzbeli változók helyett az állampolgáraik biológiai jellemzőivel – a testmagasságukkal vagy a testsúlyukkal – kezdte mérni. Ezzel az amerikai gazdaságtörténész volt az, aki az „antropometrikus történetírás” irányzatát létrehozta a nyolcvanas években.

Két doktori fokozatot szerzett a Chicagói Egyetemen, egyet történelemből és egyet közgazdaságtanból. A Nobel-díjas Robert Fogel tanítványa volt, tanított a Harvardon, a Duke Egyetemen, Bécsben és 18 évig Münchenben. Jelenleg a Müncheni Egyetem emeritus professzora. 2003-ban alapította meg a Közgazdaságtan és Humánbiológia folyóiratot. A 2008-as válság után egyre többet írt a közgazdaságtan válságáról és saját tankönyvben mutatta be, mit hallgatnak el a gazdasági elméletek. Az interjúban bemutatott ábrák John Komlóstól származnak.

*

Azt mondta egy előadásában, hogy lassan minden jövedelem a társadalom leggazdagabb egy százalékához áramlik. Nem túlzás ez?

Dehogy. A felső egy százalékba tartozók átlagos jövedelme a USA-ban közel 600 ezer dollárral nőtt 1979 és 2011 között. Az alsó nyolcvan százalék jövedelme alig változott a statisztika szerint, az élelmiszerjegyeket is beleszámítva. Morzsák jutottak a középosztálynak. 1979 és 2011 között az éves átlagos reáljövedelem-növekedés a háztartások alsó nyolcvan százalékban jóval egy százalék alatti volt. A felső egy százaléknál ez elérte a hihetetlen 3,4 százalékot.

Vagy nézzük meg az átlagos vezérigazgatói fizetés és az átlagos dolgozó bérének arányát! A nyolcvanas évekig ez jóval ötven alatt maradt, 2012-re viszont már 273-szoros fizetést kapott egy vezérigazgató a dolgozóhoz képest.

Greg Mankiw, a bevezető egyetemi közgazdaságtan tankönyvek szerzője volt az, aki egy cikkében gyorsan védelmébe vette a legfelsőbb egy százalékot, mivel ők azok, akik igazán megdolgoztak a vagyonukért és akik a legtöbbet adnak a közösbe, a növekedés bajnokai.

Egy egyszerű hazugság, semmi más.

Az arisztokrácia is ugyanezt állította. Ezek ürügyek. Nem szabad elfelejteni, hogy Mankiw milliókat keres azzal, hogy a gazdagokat támogatja. 42 millió dolláros tiszteletdíjat zsebelt be a tankönyvéből, aminek darabját 280 dollárért adja az egyetemistáknak.

Kár, hogy Mankiw nem mond túl sok példát. Jimmy Cayne tette tönkre a Bear Stearns bankot, hozzájárulva a 2008-as válsághoz is. Ő sikeres bridzs játékos volt, ami olyannyira a szenvedélyévé vált, hogy amikor a jelzáloghitelekkel bukó pénzügyi alapjai 2007 júliusában összeomlottak, ő éppen az irodától távol, egy bridzsbajnokságon játszott Nashville-ben. Nem tartott magánál telefont sem és az emailjeit sem olvasta.

Épp kártyázott, miközben tönkretette a bankot.

Korábban helikopterrel járt haza a munkából és ma is milliomos.

Vagy Dick Fuld, a Lehman Brothers volt vezérigazgatója, aki a világ legnagyobb vállalati összeomlásába vezette cégét, és felrobbantotta a pénzügyi szektort, azóta szintén visszatért a Wall Streetre. 450 millió dollárt zsebelt be, de semmit nem kellett visszafizetnie.

Vagy a jelzáloghitelezésen nyerészkedő Angelo Mozilo, a Countrywide Financial alapítója. Mind szélhámos, de egyikük sem zuhant vissza a középosztályba. Isten ments attól a sorstól! Megtartották a millióikat, pedig egyikük sem érdemli meg.

Ha a globális felső tízezer vagyona természetellenesen nagynak tűnik, akkor felmerül a kérdés, hogy miként lehet egy emberélet alatt ekkora vagyonra szert tenni.

A felső tízezer vagy csalással szerezte a vagyonát (mint e bankárok) vagy úgy, mint Mark Zuckerberg, aki átverte azokat, akiktől a Facebook eredeti ötletét szerezte. Ezért is kellett sokmillió dolláros kártérítést fizetnie volt osztálytársainak. 

Voltak, akik csalás helyett szerencsével tettek szert vagyonukra, mint Bill Gates, aki semmi újat nem hozott létre, csupán egy operációs rendszert vett meg és adott el, gyakorlatilag közvetített az IBM-nek. Olyan is volt, aki csupán örökölte a vagyonát és kijátszotta az adótörvényeket.

Én John Rawls segítségével definiálom az igazságos társadalmat. Ez az a társadalom, amit akkor választanánk ki magunknak, ha tudnánk, hogy véletlenszerűen, bármely csoportban megszülethetünk. Amelybe szívesen belépne bárki, véletlenszerűen. Ha okosak és tehetségesek vagyunk, ráadásul a jó oktatáshoz is hozzáférünk, mint Bill Gates – már a gimnáziumának is számítógépe volt, ami akkor óriási kiváltságnak számított – akkor valószínűleg az oktatáson alapuló meritokráciát választanánk. A diákjaim 80 százaléka nem merne véletlenszerűen újra beleszületni az amerikai társadalomba.

Én mindenesetre nem választanék egy olyan társadalmat, ahol a Victoria’s Secret 133 millió dollárt keres abból, hogy tíz éven át milliós melltartókat ad el,

és ahol egyes gyerekek negyedmillió dolláros játékkunyhókban játszanak, miközben más gyerekek nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz sem. Ez az egész ellentmond a józan észnek.

Honnan származik ez a jövedelemelosztási probléma?

Az egyik a lépéselőny. A piac felerősíti és megsokszorozza a kezdeti hasznokat csak azon az alapon, hogy valaki az elsők között kezd egy vállalkozásba. Egy idő után a hasznok teljesen elszakadnak attól, hogy valaki mennyire járult hozzá a társadalmi jóléthez, mit teremtett eredetileg.

A másik a hatalom egyenlőtlen elosztása. A pénz még több pénzt teremt, ami egyre több politikai hatalommá alakítható. Így az oligarchia hatalma egyre növekszik, emiatt a kormánytól egyre kedvezőbb szabályozásokat vívnak ki maguknak.

Például a reagani adócsökkentés nagyjából 380 ezer dollárt hagyott egy milliomosnál, miközben a szegények zsebében 600 dollárral maradt több. Képzelheti, hogyan alakította ez az erőviszonyokat a két csoport között évtizedeken át.

A milliomosoknak ezen túl nem az volt a céljuk, hogy jól menjen a gazdaság, hanem az, hogy megvesztegessék a politikusokat és hogy enyhítsék a pénzügyi szektor szabályozásait. Na meg az, hogy megnyerjék maguknak a Mankiw-hoz hasonló akadémikusokat, akik majd köréjük csoportosulnak.

Emellett agytrösztöket pénzeltek, amelyek az ő ideológiájukat terjesztették és amelyek mindig úgy érveltek gazdaságpolitikai ügyekben, hogy az ő érdekeiket szolgáló döntések tűnjenek a leginkább ésszerűnek. Az átlagpolgár így nem tudta felismerni a saját érdekét. Hihetetlenül logikátlan állapotot hoztak létre, amelyben az átlagpolgár a saját érdekei ellen szavaz.

Azt állítom, hogy nem az egyenlőtlenség, hanem a méltánytalanság a fő probléma. Az igazságtalan, a teljesítménnyel nem összhangban lévő egyenlőtlenség és a nem kiérdemelt jövedelmek. Ön szerint ?

Mindkettő, együtt járnak. Az egyenlőtlenség társadalmi hatása olyan, mint a méreg. Terjed, mint a rák.

Miért? Jó ösztönző ez a több erőfeszítésre és a társadalmi felemelkedésre. Több munkával nem ugyanannyi, hanem több pénzt akarunk keresni.

Mert ezt látjuk az USA-ban. Amerikában akkora az egyenlőtlenség, hogy a vidéken opioid-függőség söpör végig.

Ha az egyenlőtlenség elszabadul, rengeteg öngyilkosság lesz, az emberek idegenekre kezdenek lövöldözni,

végül megválasztanak egy inkompetens és veszélyes erős embert. Az egész társadalom instabillá válik, a társadalom szövete szétfoszlik. Már a jövő sem biztat sok jóval, inkább instabilitással és békétlenséggel. Mert telhetetlenek vagyunk.

Ön szerint ennek köze van a túl messze menő globalizációhoz. Ez miért ilyen egyértelmű?

Ezt hiperglobalizációnak nevezem. Egy tipikus család jövedelme az elmúlt 18 év alatt alig nőtt. Évi átlagosan 72 dollárral. 2016-ban az amerikai háztartások nem voltak előrébb, mint 2000-ben, 16 év alatt nem léptek előre.

De ez még a jobbik eset, egyes államokban, például Michiganben minimális növekedés sem történt.

Tudja, hogy ez mihez vezetett?

Az emberek a halálba menekültek az elkeseredettség miatt.

A drog- és alkoholhasználat illetve az öngyilkosságok miatti halálozások az égbe szöktek. A magasabban képzetteknél nem látunk növekedést, de látszik, hogy az alacsonyabb képzettségű fehér 50-54 éves emberek körében a drog, az alkohol és az öngyilkosság miatti halálozás folyamatosan nő. Tüdőrákban és cukorbetegségben nagyjából ugyanannyian halnak meg mint korábban, de mérgezésben, májbetegségben és öngyilkosságban sokkal többen. Ez nem egy egészséges társadalom jellemzője.

A valós munkanélküliségi ráták egyébként sokkal magasabbak, mint amit a hivatalos adatok mutatnak, sokan pedig csak félállást kapnak, különösen a 2008-as válság óta.

A globalizáció és a szabad kereskedelem szükséges ahhoz, hogy kiemeljük a szegénységből a fejlődő világot: az afrikaiakat vagy épp az indiaiakat. 

Hosszú távon lehet, hogy ez működik, de arra vigyázhattunk volna, hogy mi ne menjünk tönkre közben. Ehelyett csődbe jutott a társadalmunk és

nem a termékeinket cserélgetjük, hanem csak a szegénységet cseréltük ki.

Nem a gazdaság ment csődbe, mert az működik közben, csak épp a társadalom bomlott szét, ahogy a gazdagok monopolizálják a jövedelmeket.

Az ázsiai szegénységet importáltuk Amerikába, a mi gazdagságunkat pedig exportáltuk Ázsiába. Nem szegénységcserével kellene működnie a globalizációnak. Persze sokan profitáltak e folyamatból, de egy széles réteget valódi kétségbeesésbe taszított. Ezen alulképzett csoportoknak hirtelen az ázsiai munkásosztállyal kellett felvenniük a versenyt, ami teljesen lehetetlen helyzetbe hozta őket. Tönkrementek anyagilag, lelkileg, pszichológiailag. 

Nem csak kicseréltük a szegénységet, hanem egy társadalmi válságot is létrehoztunk. Egy szakadékot az alulképzettek és a többiek között. A nincstelenek és a többiek között.

Ezek szerint a globalizált gazdaság nem közös értékteremtésről, hanem a meglévő értékek átcsoportosításáért való küzdelemről is szól?

Persze. A valóság az, hogy a hiperglobalizáció nagyon sok kárt okozott Amerikának. Nézze meg a rozsdaövezetet! Nézze meg a politikai helyzetünket! Nézze meg a szétroncsolt ipart és a dolgozókat! Igaz, hogy vannak, akik nyertek: Kína növekedése ebből származik. De a Szilícium-völgy és a Wall Street gyarapodása is. Vagy a Walmart kereskedelmi láncé. Ők sokat nyertek, de az emberek nagy része sínylődött és sínylődik az USA-ban. Ez megoldhatatlan problémákat okoz és szétrombolja a társadalmat.

Ki kell mondani, hogy valódi osztályharc jött létre.

Ezért mondta a milliárdos befektető Warren Buffett egyszer azt, hogy „az én osztályom nyert”.

Már értem, hogy a Duke Egyetemen két éve tartott előadásában miért háborodtak fel a diákok és az oktatók, akik azzal vádolták meg, hogy szocialista.

Sokan használják ezt a trükköt arra, hogy sértegessék azokat, akikkel nem értenek egyet. A szocializmus vádja mutatja meg, ha a támadó nem képes árnyalt gondolkodásra. Nem hiszem, hogy Kanada szocialista azért, mert a társadalom szegényebb rétegeit általános egészségügyi ellátással támogatja.

Izland sem szocialista, amiért több tisztességtelen bankárt börtönbe zárt.

Vagy amiért Németország ingyenes egyetemi oktatást nyújt a fiataloknak. 

A szocializmussal vagdalkozók nem is tudják, mi az a szocializmus és nem akarják beismerni a problémáink valós okait. Sokszor nosztalgiával néznek visszafelé a múltba, ezért sértegetik azokat, akiknek előremutató víziója van.

Én az emberiség jobb jövője mellett állok ki azokkal szemben, akik csupán a saját társadalmi pozíciójukért harcolnak. Emberarcú kapitalizmust szeretnék. Ez egy teljesen új paradigma. Ha belenéz a könyvembe, látható, hogy nem szocialista, hanem humanista vagyok, csak sokan nem értik a különbséget.

Mi a különbség a közgazdász és a progresszív közgazdász között?

A progresszív előre néz, nem pedig a múltba révedve nosztalgiázik a 19. századi individualista-szabadpiaci aranykorra gondolva. A progresszív közgazdász kevésbé esik a lobbiérdekek befolyása alá, a közösséget is szem előtt tartja és érzékenyebb a politikai ideológiák gazdasági hatásaira.

Az ön egy tanulmánya szerint Trump a közgazdászoknak köszönheti az összes sikerét. Hogyan segítettük a megválasztását?

A közgazdászok gazdaságpolitikai tanácsai kimondottan ártottak a társadalomnak. Nem szakmai tanácsok voltak ezek, tele voltak ideológiákkal. Adócsökkentés mellett érveltek, ami elmélyítette az egyenlőtlenséget. A hiperglobalizáció bajnokai voltak és semmiféle tekintettel nem voltak a károsultakra. A pénzügyi szabályozások leépítésének fő szószólói voltak, így ők idézték elő a gazdasági válságot.

Egészen addig, amíg bajba nem kerültek.

Amikor aztán összedőlt a gazdaság a tanácsaiknak köszönhetően, a pénzügyi elittel szövetkezve gyorsan eldobták a korábbi szabadpiaci elveiket,

hogy adófizetői pénzből megmenthessék a bajba jutott bankár barátaikat. A Wall Street mellett szavaztak és magára hagyták a Main Streetet, azaz a „Fő utcán” élőket. A pénzügyi elitet, a felső tízezert támogatták az amerikai társadalommal szemben. Ezeket a politikákat tanítja Mankiw az egyetemen.

Eközben az USA-ban az összes vállalati profit körülbelül 28 százalékát a pénzügyi szektor zsebeli be. Tavaly az amerikai bankok százmilliárd dollárt szereztek a hitelkártyáknak köszönhetően. A hitelkártya egyébként nagyon könnyen csapdába ejti azt, aki nem kellően óvatos. Meg kell védeni a fogyasztókat a hitelkártyáktól is. Amikor München mellett éltem, egyetlen bolt sem fogadott el hitelkártyát. A németek tudatosak és óvatosak, amikor pénzköltésről van szó.

Az amerikai közgazdászok hajlamosak azt hinni, hogy a piac és a gazdaság ugyanazt jelenti. Ez a rövidlátás az oka az összes gazdaságpolitikai hibájuknak? És ezért van az, hogy a gazdasági méltánytalanságokat rendre az európai közgazdászok, nem pedig az amerikaiak elemzik?

Való igaz, hogy az európai gazdaságpolitikusok nem annyira elfogultak. Ők nem mindig hiszik el, hogy a szabad piacot valami isteni erő teremtette meg a világ teremtésekor. Az európai közgazdászok hajlamosabbak elismerni, hogy az államnak, a szakszervezeteknek és a társadalmi szervezeteknek van még szerepe a gazdaságban.

A reagani adócsökkentés a jövedelmeket vette el a dolgozó középosztálytól. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény a munkahelyet is elvette. A pénzügyi szabályozások leépítése pedig végül a lakhatástól is megfosztott sokakat. A rendszer összeomlott, a politika pedig a családok helyett a válságot okozó bankokat mentette meg. Ördögi körről van szó, amiből már nem lehet kilépni?

Nem hiszem hogy e folyamatot meg lehetne szakítani. Obamának lett volna rá egy lehetősége, amikor a sokkszerű válság térdre kényszerítette a bankárokat. De Obama nem élt a lehetőséggel. Jól elhibázta. Nem látta, hogy ilyen lehetőség sokáig nem tér vissza.

Obama a térdre rogyó lobbistákat és pénzembereket nem fegyelmezte, hanem inkább megsegítette és felemelte őket.

Pedig átirányíthatta volna a gazdaságot egy teljesen új vágányra. Nem teremtett semmi új gazdaságpolitikai utat. Trump Obama és a kárba veszett válság öröksége.

Ha az államnak túl nagy hatalmat adunk, csúszós lejtőre lépünk, ami végül még több állami beavatkozáshoz és diktatúrához vezet. Friedrich Hayek gondolata ez, aki nagy szerepet játszott a neoliberális elmélet felfegyverzésében és sikerre vitelében. Az ön egy tanulmánya szerint Hayek nagyot tévedett és rövidlátó volt. Miért?

Mert nem látta, hogy

nem csak az államtól kell tartanunk, hanem minden más központosított hatalomtól is meg kell védeni a társadalmat és a gazdaságot.

Ehhez az állam segítségére is szükség van. Ha az állam elgyengül, akkor csak másik úton jutunk el ugyanahhoz a jobbágysághoz amitől Hayek felt. Elfelejtette, hogy több út is vezet a szolgasághoz.

Madison Avenue, Wall Street, Hollywood, Szilícium-völgy. Mi a közös bennük?

Az ő alattvalóikká váltunk. Hatalomra jutottak, így alapvetően azt csinálnak velünk, amit akarnak. De ne feledjük az ipari-katonai vállalatcsoportosulást sem és a többi nagyvállalati lobbicsoportot. 

A Koch testvérek, Sheldon Adelson és mellettük százával vannak e hatalmi csoportok megtestesítői, akik kevésbé ismertek. A vállalatok mellett ne feledjük az olyan agytrösztöket sem, mint a Cato Intézet, a Heritage Alapítvány és maga Trump is. Trump is egy milliárdos, aki sikeresen vette át a hatalmat. A veszély, amiről Eisenhower 1961-ben figyelmeztetett minket, Trumppal bekövetkezett.

Hogyan érhetjük el azt, hogy a nemzetközi politikai elit a háztartásokat, a dolgozó embereket szolgálja? És mi vár az elitre, ha nem ezt teszi?

A jelenlegi szellemi környezetben ez nem lehetséges. A dolgozó emberek még maguk is félre vannak vezetve, ezért sem látják a kiutat a csapdából. Emiatt még több elégedetlenség és instabilitás jön a jövőben.

Mi az az emberarcú kapitalizmus és hogyan kell megvalósítani? Működik a kapitalizmus, ha az emberek vonakodnak támogatni?

Ha a piacok úgy működnek, hogy egyes embertársainknak ártanak, akkor meg kell őriznünk a végső jogot, hogy alternatív modelleket hozzunk létre és közösen enyhítsük az okozott fájdalmat.

Ez a közgazdaságtan humanisztikus megközelítése: minimalizálni kell a mentális és fizikai szenvedést is.

Fontos, hogy mi maradjunk a piacok urai és ne a piacok uraljanak minket.

Emellett a piacokból származó előnyök ne egy szűk társadalmi csoporthoz áramoljanak, mert az méltánytalanságot és relatív deprivációt eredményez. Emiatt jött létre a Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalom is.

Nem naiv elképzeléseket kergetnek ők?

Ez nem egy fellegekben járó, elrugaszkodott elképzelés. Ez működik az északi országokban, ahol általában a legmagasabbnak számít az életminőség. A svéd vagy norvég társadalomban nem félnénk tőle, ha véletlenszerűen kellene megszületnünk egy családban. E társadalmakba szívesen belépnénk véletlenszerűen anélkül, hogy előre ismernénk a saját adottságainkat – intelligencia, tehetség, bőrszín és így tovább). Ezek Rawls szerint az igazságos társadalmak.

Az biztos, hogy Nyugat-Európában közelebb vannak az emberarcú kapitalizmushoz: nem kell aggódniuk az egészségügyi költségeken, nem okoz életre szóló terhet az egyetem elvégzése, kevésbé kell félniük attól, hogy egy idegen ok nélkül lelövi őket az utcán és tudják, hogy az alapszükségleteik akkor is ki lesznek elégítve, ha a gazdaságnak nem megy jól.

Az ezredforduló után nagyon furcsa dolog történt az USA-ban: a várható élettartam csökkenni kezdett. Mi vezetett ide? Valóban ilyen óriási hatása van a gazdaságpolitikának az életünkre? Hogy lehet, hogy a gazdaság nő, az élettartam pedig csökken?

A hiperglobalizáció rengeteg életet tett tönkre. Emiatt kezdtek egyre többen öngyilkosságba menekülni, kábítószerezni vagy másokat is megölni. Hiába nő a gazdaság, ha abból csak kevesen éreznek valamit.

Miért van szükség biológiára a gazdasági modellekben? És miért nem foglalkozott ezzel a modern közgazdaságtan?

A biológia segít megérteni, hogyan hatnak a gazdasági átalakulások és sokkok az emberi szervezetre, de a közgazdászok szokásos elméleteiben nincs helye biológiának. Például a magasság és a testsúly jó mércéje annak, hogy valóban jól élünk-e. Jó elemzési eszköz, ha megnézzük a gyerekek és fiatalok magasságát és súlyát egy gazdaságban, mert ők még nem tagjai közvetlenül a gazdaságnak, nincs jövedelmük.

Mikor erre rájöttem, úgy véltem, hogy szükséges egyfajta új, humanisztikus közgazdaságtan megalkotása. A főáramú közgazdászok a pénzben mérhető változókat tartják nagyra és a GDP-t fetisizálják. Mélyen beépült ez a tudatalattijukba.

Szintén Ön mutatta ki, hogy a kelet- és nyugatnémet emberek átlagos magassága között is különbség alakult ki. Mi erre a magyarázat? 

Egyszerű, de ezzel megmutattam, hogy a keleti „ellátás” nem volt olyan jó, mint nyugaton. 

Ön összegyűjtötte egy könyvében, hogy mi az, amivel a közgazdaságtan nem foglalkozik, de megkerülhetetlen. Mely tényezők hiányoznak a leginkább az elméletekből? 

A közgazdászok nem foglalkoznak azzal, hogy mindenkinek fedezni kell az alapszükségleteit. Mankiw a bevezető tankönyvében sem említi meg, hogy az embereknek vannak alapszükségleteik. Ez a fogalom nála egyszerűen nem létezik, ezért ő nem mond igazat.

Pedig az emberek akkor fogadnak el egy gazdasági rendszert, ha azt valamennyire igazságosnak találják.

A politikai rendszereket sem elemezzük kellő mélységben: az egyenlőtlenség a demokrácia ellensége. Illetve a kultúra és az ideológia sem fordul elő a közgazdasági elméletekben, pedig a hatalom – nem csak a politikai, hanem a nagyvállalati is – igyekszik a kultúrát és az ideológiát befolyásolni az érdekei mentén. 

Chicagóról sokaknak a neoklasszikus, monetarista vagy (neo)liberális közgazdaságtan jut az eszébe. Milyen volt Chicagóban felnőni és tanulni? 

Először is, 1944-ben születtem és 1956-ban lettem menekült, így kerültem Chicagóba. Nagyon nehéz volt, de apám kemény ember volt és nem hagyta magát a víz alá nyomni. Csak azt emelném ki róla, hogy

a Don-kanyarból munkaszolgálatosként gyalogolt haza 1800 kilométert,

miután a front összeomlott. Hihetetlenül szívós ember volt és ez hatott rám. Enélkül nem hiszem, hogy képes lettem volna, vagy ki mertem volna állni az elveimért. De ő megtanított szembenézni a hatalommal. 

Apám részletesen leírta a történetet, elérhető az interneten.

Komlós Herbert: Óraszíj

Egy szép napon plakátok adták hírül, hogy nagygyűlés lesz, Rákosi Mátyás hazajött Oroszországból, és beszédet tart. Azt se tudtam, ki fia-borja, de elmentem. A megjelölt téren nagy dobogót állítottak fel, azon egy alacsony, kopasz, pocakos férfi állt, és beszélt a néphez. Agyba-főbe dicsérte a Szovjetuniót, de nem egyenesen, hanem burkoltan. Mondtam a feleségemnek, hogy ez nem nekünk való, nem is hallgatom tovább ezt a sok hazugságot. Nekem meséli, hogy milyen jólét van ott! A forradalom győzelme után huszonöt évvel az orosz paraszt ágya a konyha közepén volt, egyik oldalon a disznó aludt, a másikon meg ő maga. A kenyerük ehetetlen volt, szalmával keverték össze a korpát, hogy összeálljon. Akármilyen éhesek voltunk, ez a kenyér kifordult a szánkból. Egyszóval otthagytuk Rákosi Mátyást és a beszédét. Próbáltunk valami munkát szerezni, mert fogytán volt a pénzünk. (…)

Kihallgattak bennünket, de nem volt félnivalónk: becsületes, dolgozó emberek voltunk, soha nem voltunk kommunisták. És nem azért disszidáltunk, hogy több pénzünk legyen, hanem azért, mert gyűlöltük a kommunista terrort. Azt mondták, majd értesítenek bennünket, mikor indulhatunk Amerikába. Nagyon boldogok voltunk. (...)

 

Soha nem felejtem el, amikor egyszer a Wilson Avenue-n hajtottam, és láttam, hogy az úttesten megy egy munkásember, a vállán két vörös zászlóval. Elborította az agyamat a vér, kiugrottam a kocsiból, és ordítani kezdtem a pasassal. (A fiaim már megtanítottak a csúnya szavakra.) Ilyesmit mondhattam: „Te rohadt kommunista, ezzel a piros zászlóval menj Oroszországba, odavaló vagy, nem Amerikába!” Az ember ijedten nézett rám, aztán legyintett, és elment. Néhány hét múlva láttam egy másik embert ugyanolyan zászlóval, útjavítás volt azon a szakaszon, és figyelmeztetőül rakta le.

Annak ellenére, hogy a chicagói egyetem közgazdasági tanszéke tele volt ideológusokkal, sikerült több olyan professzort találnom, akikkel együtt tudtam dolgozni úgy, hogy nem adtam fel az elveimet. Robert Fogeltől tanultam antropometriát. Tíz évvel később Nobel-díjas lett.

Nem hagytam, hogy átmossák az agyam,

inkább a saját módszereimen dolgoztam. Ez lett a közgazdaságtan és a humán biológia összeházasítása, azaz a humanisztikus közgazdaságtan.

Csak azért voltam képes erre, mert megtanultam apámtól, hogyan kell megőriznie az embernek az erős, független, céltudatos személyiséget, kizárva a befolyásolási kísérleteket. Persze sokkal könnyebb életem lett volna, ha meg tudtam volna alkudni az épp hatalmon lévő ideológiákkal.

Fotó: John Komlós (első sor, jobbról a második).

A modern közgazdaságtan egyik fellegvára és szülőhelye tehát valóságos elefántcsonttorony volt?

Hihetetlen elfogultság jellemezte a tanszéket. Ahogy a jezsuiták valószínűleg nem kedvelik Luther Mártont és a kommunizmusban is be volt tiltva a kapitalizmus dicsérete, úgy

a szabadpiaci rendszert Chicagóban nem volt szabad megkérdőjelezni.

Tele voltak előítéletekkel. Kevés tanuló tudott úgy végezni, hogy ne váljon közben agymosottá, a plurális szellemnek nyoma sem volt.

A közgazdászok egy olyan elméletkört találtak ki, amelyben az egész rendszer egyensúlyban van. Nehéz egy-egy közgazdásznak ezután kilépni a sorból, mert ha eltér ettől, akkor majd nem kap állást, nem publikálják a cikkeit, esetleg elveszíti az állását. Ha viszont a főárammal sodródunk, akkor bőségesen megjutalmaznak, megéri. Miért borítsuk fel a hajót? Nekem ez nem tetszett, ezért én Németországban kötöttem ki.

Mit mutat és mit üzen a biológia a gazdaságra és a gazdaságpolitikára nézve? Mely gazdaságok voltak igazán sikeresek az egyes történelmi korokban?

Minden jelentős gazdasági átalakulás hatást gyakorolt az emberi szervezetre, egészen váratlan módokon. Többet kellene ezekre a jelekre figyelnünk a pénzbeli változók helyett, mert ez a valódi jólétet jelzi. A skandinávok sikeres gazdaságot építettek a modern világban és három évvel tovább élnek, mint az amerikaiak. A hollandok pedig a legmagasabbak a világon. Miért? Tévedés, hogy ez tisztán genetika lenne. Ez is gazdasági folyamatok eredménye.

A gazdasági növekedéshez innováció kell. A hagyományos gondolat szerint az innovációt, azaz a teremtő rombolást támogatni kell. Ön szerint?

Elértünk egy új szakaszt az emberiség történetében, amikor az innovációtól már nem várhatunk túl sokat. Kifogytunk a nagy gondolatokból vagy innovációkból, amelyek az emberiség jólétét javíthatnák. Minden alapszükségletünk nagyjából fedezve van. A legújabb innovációk, mint például a Facebook, megrázó politikai hatásokat eredményeztek 2016-ban.

A legújabb szenzációnak pedig az iPhone 10 számít manapság. És mivel jobb ez vagy innovatívabb, mint a nyolcas változat? A mai innovációktól önmagukban nem várhatjuk az emberiség jólétének megalapozását. Azon is dolgoznunk kellene, hogy jól gazdálkodjunk azzal, amink van és meg is elégedjünk vele.

Nem gazdaságilag vagy innovációban, hanem pszichológiailag is itt lenne az ideje, hogy növekedjünk.

Itt maradtunk le, nem máshol.

Mi az a természetes vagy teljes foglalkoztatottság? Nem tévedés, hogy a gazdasági folyamatokat rendre a természethez hasonlítjuk?

Hogy lenne természetes a munkanélküliség? Történik ilyesmi a természetben? Az emberek mindig is dolgoztak és kellett is dolgozniuk.

Munka nélkül nincs élet, nem tudunk túlélni.

Ezért kell egy rendszer, amely minden egyes embernek megadja a munkát, aki csak dolgozni akar, vagy akinek szüksége van rá. Itt viszont nagyon is szükségünk van innovációra, hogy mindenkinek munkát adhassunk. Ide intézményi innovációk kellenek. A munkaidőt csökkenteni is lehet: nyolc óráról hét órára például. Egyből több munkalehetőség adódna.

Mi lehet a valódi legalacsonyabb elérhető munkanélküliség? Valóban meg kell nyugodni, ha elérjük a 4-5 százalékos „természetes” rátát? És miért természetes az, ha 4-5 százalékos a munkanélküliség?

A 4-5 százalék nem természetes, inkább félremagyarázás. Ráadásul az igazi munkanélküliség az USA-ban ma nem a hivatalos 3,7 százalék, hanem inkább nyolc százalék körüli, a feketéknél pedig 13 százalék. Ezt le kellene csökkenteni egy százalékra, ezt kellene elérnünk.

A munkapiacnál maradva: mit jelentenek a mega-oligopóliumok a munkapiac szempontjából? Mennyire lehet emelni a minimálbért anélkül, hogy gazdasági károkat okoznánk és növelnénk a munkanélküliséget?

A mega-oligopóliumok kihasználják a hatalmukat a bérek csökkentésére. A bérek emelhetősége a profitrátától függ, a bérek emelése a profitból származhat. A múlt évben a nettó profit két trillió dollár volt adózás után. Ez nem lehet egy egészséges társadalom alapja.

Az ön által elmondottak alapján az USA gazdasága nem jó abban, hogy emelje a béreket, vagy az életszínvonalat, csak abban, hogy profitot állítson elő. Hol a probléma a gépezetben? Hogyan lehet átállítani a gazdaság működését arra, hogy jólétet is teremtsen a profit mellett?

Az említett problémák mind ahhoz vezetnek, hogy a társadalom legerősebb csoportjai érvényesüljenek, akik a szerencsés születésűek. Ők azok, akik „jól választották meg a szüleiket”. Ezen rövid távon nem lehet változtatni. A hatalmon lévők nem engednek a hatalmukból, az általános jólétből pedig nem tudnának ennyire profitálni. Ha minden igényünk ki lenne elégítve, nem fogyasztanánk olyan sokat, olyan elkeseredetten, mint manapság. 

Adjunk tanácsot az olvasóknak! Mit tehetnek egyéni szinten azért, hogy egy emberarcú kapitalizmusban éljünk?

Menjenek el szavazni. Éljenek gondolatokkal teli életet. Bölcsen költekezzenek és takarítsanak meg a nehéz napokra. Ne hagyják, hogy manipulálják őket Hollywood filmjei vagy a Madison Avenue reklámjai. Ne ártsunk másoknak, ismerjük jól, hogy mi folyik a nagyvilágban, vegyünk részt a közösség életében. Ne adósodjunk el és hasznosítsuk újra a hulladékot. Mindenki sokat tehet egy jobb jövőért.

Oláh Dániel a Makronóm rovatvezetője. Kövesse Twitteren!

Makronóm.Mandiner

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.