Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Egy kutatás szerint egymillió ember legalább havonta önkénteskedik.
Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik, arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett – derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.
A jelentést csütörtökön mutatták be Budapesten, a Több leszel, ha teszel! című konferencián. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kutatásból az is kiderül, hogy a magyar felnőttek csaknem fele önkénteskedett már életében.

Kiemelte: a korábban, 2013-ban végzett kutatás óta az önkéntes tevékenységet sikerült népszerűvé tenni. A fiatalok is úgy látják, van értelme ennek a tevékenységnek.
A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy a konferencia színhelye eredetileg a múlt héten leégett Ráday utcai kollégium lett volna. A tanácskozás résztvevőit is kérte, hogy ha van lehetőségük, segítsék adománnyal a kollégistákat.
(MTI)