Oxfam: 2018-ban tovább nyílt a vagyonolló a világban

2019. január 21. 10:02

Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.

Tovább nyílt a vagyonolló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között 2018-ban: tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával – hívta fel a figyelmet az Oxfam nemzetközi civil szervezet hétfőn.

„A gazdagok és szegények közötti egyre szélesedő szakadék ellehetetleníti a szegénység elleni harcot, károsítja a gazdaságot és szítja az emberek dühét" – mondta Winnie Byanyima, az Oxfam International vezérigazgatója.

A kormányoknak biztosítaniuk kellene, hogy „a vállalatok és a leggazdagabbak megfizetik az adók rájuk eső részét" – tette hozzá Byanyima az Oxfam éves egyenlőtlenségi jelentésének közzététele alkalmából. A jelentés egy nappal a davosi világgazdasági fórum kezdete előtt jelent meg.

Az Oxfam adatai szerint a világ 26 leggazdagabb emberének kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona. 2017-ben még a 43 leggazdagabb emberre volt igaz ez az egyenlőség.

A világ leggazdagabb embere az amerikai Jeff Bezos, az amazon.com alapítója, akinek vagyona tavaly elérte a 112 milliárd dollárt (31 ezer milliárd forintot). Összehasonlításképpen: Etiópia egészségügyi költségvetése Bezos vagyonának egy százalékát teszi ki – emelte ki az Oxfam.

A leggazdagabbak vagyona tavaly összesen 900 milliárd dollárral (252 ezer milliárd forinttal) nőtt, ami napi 2,5 milliárd dolláros (700 milliárd forintos) növekedésnek felel meg, miközben a világ legszegényebb felének összvagyona átlagosan 11 százalékkal csökkent – húzta alá a civil szervezet.

Az Oxfam rámutatott, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta megduplázódott a milliárdosok száma, akik nemcsak vagyonuk növekedésének örülhetnek, hanem annak is, hogy az adók szintje évtizedek óta most a legalacsonyabb.

„Ha megfordulna a tendencia, a kormányok többségének elég bevétele lenne a közkiadások finanszírozására" – vélekedett a szervezet, hangsúlyozva, hogy a gazdagok aránytalanul kevés adót fizetnek.

Az Oxfam szerint egy adódollárból mindössze négy cent fakad a gazdagok megadóztatásából.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141805

Ajánljuk még a témában