Koszovó hivatalosan is megkezdte a hadsereg megalakítását

2019. január 21. 15:40
Eddig biztonsági szervek voltak, mostantól viszont fegyveres erők lesznek a Szerbiából sok ország által el nem ismert módon kivált balkáni állam területén.

Koszovó hivatalosan is elkezdte a biztonsági szervek hadsereggé alakítását hétfőn: a biztonsági szervekért felelős minisztérium épületének homlokzatán lecserélték a feliratot, s az új tábla szerint mostantól ott a koszovói védelmi minisztérium található –számolt be az eseményről a koszovói közszolgálati televízió (RTK).

Az intézmény új névtábláját Ramush Haradinaj miniszterelnök, Rustem Berisha védelmi miniszter és Rahman Rama, a biztonsági szervek parancsnoka leplezte le. Az eseményen történelminek nevezték ezt a napot, és a védelmi miniszter azt is közölte, a biztonsági szervek hadsereggé alakítása mintegy tíz évet vesz majd igénybe. A koszovói parlament tavaly december 14-én fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a biztonsági erők hadsereggé alakítását.

Védelmi miniszter már van

Erre elvben alkotmánymódosításra lett volna szükség, ezt azonban a kisebbségi szerb politikusok határozottan ellenezték. Ezért a pristinai kormány azt kezdeményezte, hogy a létező biztonsági erők hatáskörét bővítsék ki, gyakorlatilag hadsereggé alakítva át a kontingenst. Így a testületet továbbra is biztonsági erőknek nevezik majd, ám az eddigi 2500, könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhás helyett ezentúl ötezer hivatásos fegyveres, valamint háromezer tartalékos képezi majd a keretet. A hatáskörök bővítése után a biztonsági erőknek nehézfegyverzetük is lehet. Az illetékes tárca nevét azonban védelmi minisztériumra változtatták, a tárcavezető pedig biztonsági erőkért felelős miniszter helyett már védelmi miniszter.

A módosítások értelmében a koszovói biztonsági erők feladata Koszovó függetlenségének és területi egységének, valamint tulajdonainak és érdekeinek a védelme, a koszovói állampolgárok és közösségek védelme, a civil egységek katonai támogatása és a nemzetközi hadműveletekben való részvétel. Leszögezik azt is, hogy a koszovói biztonsági erők egy többnemzetiségű professzionális és fegyveres katonai erő, amely az alkotmánnyal és törvényes megbízatásával összhangban belföldön és külföldön is szolgálhat.

Nem tetszik a szerbeknek

Belgrád bírálta a koszovói lépést, mert az 1998-1999-es koszovói válság lezárását követően, 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1244-es számú határozatban mondta ki, hogy az akkor még Jugoszlávia részének számító Koszovóban kizárólag nemzetközi haderő, a KFOR tartózkodhat.

A Belgrád és Pristina közötti 2013-as brüsszeli megállapodás aláírásakor pedig a NATO képviselői garanciát adtak arra, hogy a koszovói albán fegyveres erők nem léphetnek be Koszovó északi, szerbek lakta részére a KFOR beleegyezése nélkül. Belgrád most attól tart, az új hadsereg figyelmen kívül hagyná a korábbi megállapodásokat, s lépéseivel megfélemlítené, elűzné a szerb lakosságot. A túlnyomó többségében albánok lakta, a szerbek által vallásuk és kultúrájuk bölcsőjének tekintett Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el. Koszovónak a függetlenség egyoldalú kikiáltása óta nincs önálló hadserege.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"a Szerbiából sok ország által el nem ismert módon kivált balkáni állam"

itt miert nem tetszik hasznalni azt hogy Szerbiatol "illegalisan elcsatolt"?
Belgrad ugyanugy nem szavazta meg Koszovo kivalasat ahogy Kijev a Krimet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés