Válhatnak-e heteróvá a melegek?

Lement egy adás az M5-ön, az Ez itt a kérdés című műsorban Trombitás Kristóf, Hodász András katolikus pap és Szőnyi Szilárd részvételével, amelyben annak a lehetőségét tárgyalták meg, hogy lehetnek-e még heteroszexuálisok homoszexuálisokból. A 444, az Index és a HVG rögtön középkort kiáltott. A műsor abból indult ki, hogy az ilyen reparatív terápiával foglalkozó szakemberek kénytelenek ma már titokban konferenciázni. 

Az Egyesült Államok több tagállamában

Az LMBTQ-mozgalom nagy sikernek könyvelte el, amikor 1973-ban – a szavazatok 58 százalékával – kihúzták a homoszexualitást a diagnózisok sorából, helyette azonban 1974-ben létrehozták a „szexuális orientáció zavara” kategóriáját, amelyet 1980-ban felváltott az „egodisztonikus szexuális orientáció” fogalma (egoszintonikusak azok a viselkedésminták és értékek, amelyek harmóniában vannak személyiségünkkel, egodisztonikusak pedig azok, amelyekkel nem vagyunk kibékülve, zavarja az énképünket). Végül azonban 1987-ben ezt a meghatározást is törölték. A döntésről tudományos vita nem volt, ám az LMBTQ-lobbiszervezetek erős nyomást gyakoroltak az Amerikai Pszichiátriai Társaságra ez ügyben. 

A „konverziós terápia” összefoglaló névvel illetett módszereket a melegszervezetek azért ítélik el, mert tudománytalan szemfényvesztésnek tartják azokat, amelyek ráadásul lelkileg is károsak. Az ő szempontjukból csak a megerősítő, affirmatív terápiák elfogadhatóak, amelyek azt próbálják elérni, hogy azok az emberek, akiknek problémát okoz homoszexualitásuk elfogadása, segítséget kapjanak annak elfogadásához. 

Terápiák

A „konverziós terápiák” egységes elítélése ugyanakkor már csak azért sem elfogadható, mert ebből is többféle van.

gyakran ezeket nem is képzett pszichológusok vagy pszichiáterek vezetik, hanem úgynevezett coachok vagy szemfényvesztők. Vannak vallásos erőfeszítések, amelyek nem is terápiák, és ima s más vallásos módszerekkel próbálják elérni az isteni segítséget. A legtöbb probléma egyes neoprotestáns gyülekezetek konverziós táboraival van, ahová a szülők küldik el gyermekeiket. 

Vallásos megközelítésű segítő megközelítés az 1973-ban Kaliforniában alapított Love In Action, amelyet 2012-ben Restoration Parthra neveztek át; a magát 2013-ban feloszlató, neoprotestáns Exodus International, amelynek azonban az egykori tagszervezetei – világszerte összesen 150 – tovább működnek; az International Healing Foundation; a Love Won Out; a mormonokhoz köthető Evergreen; a texasi Anonim

Homoszexuálisok, amely az Anonim Alkoholisták programját alapul vevő metódussal dolgozik. A Jonah zsidó, a One By One presbiteriánius, a 2013-ban alapított, dallasi Joel 2:25 International ökumenikus, az 1980 óta működő Courage International pedig katolikus szervezet. A Courage ugyanakkor inkább a melegéletmód feladására és az önmegtartóztató, karitatív elkötelezettségű, vallásos élet bátorítására helyezi a hangsúlyt, nem pedig a szexuális irányultságot megváltoztató módszerekre. 

Ugyanakkor

mint például Joseph Nicolosié, akinek Szégyen és kötődésvesztés című kötete itthon is megjelent. Ezekre csak olyanok jelentkezését fogadják el, akik önként és szabadon jelentkeznek, s homoszexualitásuk úgynevezett  énidegen (egodisztonikus) homoszexualitás, azaz nem fér bele az önképükbe. A reparatív terápia megközelítése szerint többnyire valamilyen, az apával kapcsolatos, nagyon korai problémák állnak a homoszexualitás mögött, hacsaknem családon belüli erőszak (ami elég egyértelmű sok leszbikus esetében). 

Statisztikák heteróvá vált melegekről?

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó tanulmány a homoszexualitás megváltoztathatóságáról annak a Robert Spitzernek a nevéhez kötődik, akinek fontos szerepe volt az 1973-as döntésben, a homoszexualitás lekerülésében az APA diagnózislistájáról. 

Spitzer ugyanis rengeteg telefonhívást kapott egykori melegektől, akik felhívták a figyelmét arra, hogy meg lehet változni. Több mint kétszáz, egyenként 45 perces telefoninterjút készített volt melegekkel, s 2001-es tanulmányában arra jutott: a megkérdezett férfiak 66 és a nők 44 százaléka meg tudott változni, habár állítása szerint szkeptikusan kezdte a munkát. Spitzer ugyan 2012-ben visszavonta ezt a tanulmányát, de ezt melegszervezetek nyomására tette. 

Olvassa el ezt is: Középkorozni nem menő

William Consiglio, aki 17 éven át foglalkozott nem kívánt homoszexuális orientációval küzdő (többnyire keresztény) személyekkel, és a Hope Ministries alapítója, azt állítja erről írt könyvében, hogy kliensei 40 százaléka élvez teljes heteroszexuális életet, sokuk pedig megházasodott és gyermeket vállalt.

Lehetne még sorolni az ezzel kapcsolatos kutatásokat, de felesleges. Az a kép bontakozik ki, hogy a terület bizonytalan, s ugyan óvatosnak kell lenniük a reparatív terápia híveinek, de a melegszervezetek teljes mértékben elítélő, ezen megközelítések elleni háborúja is egyoldalú.

Önellentmondások a mozgalomban

Ráadásul az LMBTQ-mozgalomnak néhány teoretikus ellentmondással is meg kell küzdenie. Miközben ugyanis a mozgalom egyes irányzatai azt hirdetik, hogy a homoszexualitás veleszületett, erről koránt sincs tudományos konszenzus, nem találtak sem meleg gént, sem meleg agyi jellemzőket, sem másféle erre utaló jelet. Amikor Simon LeVay neurobiológus ugyanis előállt azzal az elméletével, hogy egy kis agyi felület okozhatja a homoszexualitást, akkor a Brown Egyetem fejlődésgenetikusa, az egyébként baloldali-liberális Anne Fausto-Sterling azzal a ma már elterjedt, posztmodern érvvel kritizálta tudóstársát, hogy heterókra és melegekre egyszerűsíti le az emberi szexualitást, ami viszont szerinte inkább skálaszerű.

Ha ugyanis elfogadjuk azt a posztmodern érvet, hogy az emberi szexualitás, a férfiasság és nőiesség úgymond társadalmi konstrukció, vagy azt a melegmozgalomban és feministák közt befolyásos, radikális felfogást, amely szerint az emberi személyiség teljes mértékben interakciók terméke, akkor definíciószerűen kizártuk azt, hogy bármilyen szexuális irányultság veleszületett legyen, akkor pedig ha valaki nem akar meleg lenni, miért ne lehetne heteró? Nem is beszélve arról a megközelítésről, ami szerint mindenki szabadon váltogathatja nemi identitását, s találhat ki új nemi identitásokat. 

Az egész kérdés tehát sok bizonytalanságot tartalmaz, a teoretikus tisztázatlanságoktól a megközelítések sokszínűségéig, amelyet nem lehet fekete-fehéren kezelni. A dolog nem olyan egyszerű, hogy minden melegből lehetne heterót csinálni vagy hogy minden ilyen törekvés eleve gonosz, vannak bizonytalan és feltáratlan területek, a liberális felfogás szerint pedig engedni kell mindenkinek, hogy az legyen, ami lenni szeretne.