Véres város

„Véres ez a város. Véresek a falak, az utcakövek, a katedrák, a színházak, véresek a templomok, a könyvek, a mozik, még a felhővé összeálló lélegzet is. Hogyan lehet itt élni? Vagy nem is vér az, csak festék? Eltelt hatvankét év. Idegesen beletúrt ősz hajába. Nem is vérrel fizetnek, csak beváltható vörös zsetonokkal? Nem is küzdenek semmi másért, csak a nyereményért? Állt a pályaudvar előtt, közelebb húzódott a gesztenyeárushoz, kicsit megmelegedni. Átkozott szemfényvesztők, képmutatók – gondolta. Miért nem tudjátok felismerni az időt? Most pöfög ki a vonat. Még fel lehetne rá ugrani. Nem mozdult.

Nem szabad aggodalmaskodni, nyugtalankodni. Élet, siker, dicsőség, szép halál: amelyik jár, megkapjuk. Amelyikre nincs szükségünk, az után értelmetlen vágyódnunk. Fontos, hogy égjen a lámpásunk, akkor is, ha nagy a szél, ha vihar tombol. Nem is, hogy csak lássunk, hanem, hogy lássanak minket.

A fiú nem értette honnan jönnek ezek a gondolatai. Kicsit megnyugodott. Két teherautó rohant a Margit híd felé, platóján gépfegyveresek összegörnyedt alakja. Hát mindig lesz meghasonlás. »Ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen.« És egyszer majd ennek vége lesz, de a harmónia rettenetes szenvedés árán születik meg. Vagy nem is létezik harmónia? Soha el nem érhetjük? A pufajkásoknál még rosszabbak jönnek, még hazugabbak, még ártóbbak. Százszor leleplezett csalók, bohócok. Égni és fázni fogunk egy emberöltőn át.”