Indoklásában a bíróság kimondta: a nő és üzletember férje házasságát el kell ismerni, mert a pár, amely 1998-ban kelt egybe Londonban a vallási ceremónián, férjként és feleségként élt, úgy is mutatták be egymást, ugyanúgy éltek, mint azok, akik polgári esküvőt is tartottak.
Az ügynek nagy jelentősége lehet azon muszlim nők számára Nagy-Britanniában, akik csak a saría szerint mentek férjhez, polgári házasságkötésük azonban nem volt. Az ítélet ugyanis megteremtette számukra a hivatalos válás és a vagyonmegosztás lehetőségét és a gyorsabb ügyintézés esélyét.
Egy idén közzétett kormányzati jelentés szerint a muszlim házasságban élő nők közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy nem védi őket a jog, hacsak nem kötnek polgári házasságot is a nikah mellett. Az iszlám vallásjog értelmében a nőknek gyakran – jobbára csupa férfiból álló – saría tanácsokhoz kell fordulniuk, ha véget akarnak vetni a házasságuknak, és számos engedményre kényszerülhetnek. A férfiak nincsenek erre kötelezve.