Jó a csillagok állása a mi ügyünkben

2018. július 5. 16:04

Orbán Balázs
Facebook
Amennyire a 20. század nem a mi oldalunkon állt, annyira a mi oldalunkon fog állni a 21. század.

„Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Püspök Úr! Kedves Táborozók!

Az első szó mindenekelőtt a köszöneté! Először is, szeretném azt megköszönni, egyszerű, pátosz nélküli és profán módon, hogy itt vagyunk együtt. Ennek a helyes nyelvi formáját nem igazán találom, mert nem könnyvű ezt úgy kifejezni, hogy az ne hangozzék túlzottan patetikusan egy ilyen középiskolai közönség számára. Ennek ellenére azt remélem, hogy talán mégis van arra lehetőség, hogy közösen ráérezzünk annak jelentőségére, hogy itt ülünk ebben a völgyben, illetőleg kis katlanban, mi mindannyian, s ugyan lehet, hogy nem ismerjük egymást, de mégis tudjuk, hogy valami összeköt bennünket. Azt hiszem, hogy ezt érdemes megköszönnünk!

Ezt – az egész tábort – meg kell köszönni természetesen a Rákóczi Szövetségnek, a szervezőknek is! Akiktől a magyar Kormány azt tanulta meg, hogy az, hogy valami sikerül-e az életben, nem máson, hanem csak rajtunk múlik. Ha valamit igazán akarunk és sikert szeretnénk elérni, akkor az, hogy végül sikert érjünk el, az nem máson, nem külső tényezőkön, hanem csak rajtunk múlik. Azt lehet mondani, hogy a Rákóczi Szövetség megcselekedte, amit megkövetelt a haza, s nemcsak most, hanem korábban is. Nemcsak akkor, amikor jó idők, hanem akkor is, amikor sokkal rosszabb idők jártak a Szövetségre.

Természetesen meg kell köszönnöm a mostani együttlétet Sátoraljaújhelynek, a városnak is! Ez egy híres, neves, komoly város, nem csak egy igazi „Rákóczi-fészek”, hanem Kossuth Lajos is itt tanult fiatalkorában, úgyhogy jó hely ez egy fiatalnak.

Szeretném megköszönni továbbá a tanároknak és a kísérőknek, akik elhoztak titeket ide! Én tudom azt, hogy fiatalon divat, illetve jól is esik az embernek, ha kritizálhatja a tanárokat (és ez jól van így, szerintem helyes, ha kritikai éllel viszonyulunk a tanítók és az idősebbek döntéseihez), de a másik oldalról érdemes belegondolni abba is, hogy vajon miért gondolták ők azt, hogy ti ebbe a táborba jöjjetek ezen a nyáron. Ne egy másik táborba menjetek a világ egy másik szegletében, ne máskor, ne más közösségbe, hanem itt és most, ebbe a táborba. Szerintem az nagyon fontos, hogy végül ők – nem tudom, hogy hízelgés, esetleg kényszer hatására, vagy egyszerűen csak önkéntességi alapon – de mégis ide hoztak titeket, ebbe a táborba. Nekik ugyanis nagyon-nagyon jó okuk volt erre!

Ha körbenézünk, teljesen egyértelmű, hogy mi ez az ok. Ez az ok pedig a magyar kálvária. Itt vagyunk ugye a Kálvária-domb alján, ami nyilván a magyar kálváriát jelenti, tehát voltaképpen Magyarország kereszthaláláról beszélünk. Jogosan tesszük ezt, hiszen való igaz, hogy 100 évvel vagyunk a nagy háború után, amiből minden egyes európai nagyon rosszul, meggyöngülve és összetörve jött ki, függetlenül attól, hogy a győztesek vagy a vesztesek oldalán állt. Ezt követően pedig a forradalmak naivitásával, majd a kommunista diktatúrával küzdöttünk. Végül megérkezett a trianoni tragédia, ami tönkretett egy 1000 éves országot, és elszakított magyart magyartól. Magyarország mozgástere, külpolitikája pedig ezen tragédia óta tulajdonképpen az eleve elrendeltség által gúzsába kötve táncol, s jó okunk van feltételezni, hogy az elmúlt évtizedek többek között azért sem sikerülhettek úgy Magyarország számára, ahogyan mindannyian szerettük volna, mert megtörtént az az esemény, amit ez a kálvária próbál bemutatni.

Azt gondolom ugyanakkor, hogy ez az alkalom elsősorban nem a búslakodásról szól! Bár az igaz, hogy amikor sok magyar összejön, egy kis közös búslakodás helyénvaló, mert valahogy ez is a nemzeti karakterünk részét képezi. De most próbáljuk ezt meghaladni!

Eszembe jutott, miközben a beszédre készültem, egy rövid történet. Egy legenda. A legenda egy olyan történet, amit fontos ismernünk. Nem azért, mert valós, hanem azért, mert igaz. Az egyik ilyen legenda szerint a középkorban volt két szerzetes, akik egy réges-régi könyvet, kódexet lapozgatva a következő történetet olvasták: a kódex arról írt, hogy van ennek a földi világnak egy olyan pontja, amely kaput nyit az égi világra. Aki pedig megtalálja ezt a kaput és betér az égi világba, azt a Jóisten a tenyerén hordozza onnantól kezdve. Mit volt mit tenni, a két szerzetes azonnal felkerekedett a kaput és az égi világot keresni. Sok küzdelem árán, amit persze a legenda részletesen leír, végül megtalálták az ég kapuját. Amikor nagy levegőt vettek és beléptek a kapun, azt látták, hogy mindketten a saját kolostoruknak az udvarán állnak – tehát visszatértek a kiindulópontra.

Mi az, amit ebből a legendából megtanulhatunk?

Nem mást, minthogy azon a helyen és úgy, olyan körülmények között kell sikeresnek lennünk, kell megtalálnunk a boldogságunkat, s kell elérnünk azt az állapotot, hogy a Jóisten a tenyerén hordozzon bennünket, ahová és amelyen helyzetbe teremtettünk.

Nekünk, magyaroknak ez egy különösen fontos tanulság!

Meg kell tanulnunk, hogy az a helyzet, amiben mi magyarok vagyok, amit adott nekünk a Jóisten, nem búslakodásra, hanem örömködésre ad okot.

Azt hiszem, hogy ebben az ügyben nekünk, a fiatal generációnak különösen fontos szerepe van, két dolog miatt is.

Egyrészt azért, mert egy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy erősödő anyaországban élhetünk. Sikeres, a múltjával tisztában lévő, a jelenét alakítani tudó, és a jövőjének kovácsává váló anyaország, ami mindannyiunk számára osztályrészül jutott. Az idősebb generációk nem voltak ilyen szerencsés helyzetben. Most viszont azt tudjuk mondani, hogy a mi anyaországunk erősödik, s nem csak fizikai értelemben épül-szépül, utak, alagutak, épületek, műtárgyak formájában, hanem lélekben is épül ez az ország. A közösségek, a nemzet, a vallás, az identitás, ezek mind olyan elemek, amelyekre sorban találunk rá. Nem tudom, hogy ez kívülről ilyen nyilvánvalóan látszik-e (szerintem igen), de mi, akik ebben az országban élünk, napról-napra érezzük ezt az erősödést.

A másik dolog, amiért jó a csillagok állása a mi ügyünkben, az az, hogy a 21. század a mi oldalunkon áll. Amennyire a 20. század nem a mi oldalunkon állt, annyira a mi oldalunkon fog állni a 21. század. A telekommunikációs eszközök megjelenése, az infrastruktúra és a közlekedés felgyorsulása, mind abba az irányba hat, hogy mi magyarok, akik szerte a világon élünk szétszórva, innentől kezdve ne fogyatkozó, elszigetelt, közösségekként próbáljunk megmaradni, hanem a mindennapokat is úgy tudjuk megélni, hogy mi egy nagy, össztartozó, gyarpodó közösség vagyunk. Ugyanazokat a híreket, ugyanazt a közösségi médiát fogyasztjuk, s sokkal több esélyünk van itt találkozni – például Sátoraljaújhelyen –, mint pár évtizeddel ezelőtt.

Egyszerűen ki kell egyenesednünk, s ki kell mondanunk, hogy mi magyarok egyrészt egy sikeres anyaországhoz tartozunk, másrészt a 21. század a mi oldalunkon áll.

Ebből aztán az következik – és remélem, hogy a felvezető után számotokra is elfogadható, hogy ez nem egy fantazmagória, hanem mindenki ráérez a bennünk lévő erőre –, hogy mi magyarok elképesztően szerencsések vagyunk, és a Jóisten valójában folyamatosan a tenyerén hordoz minket.

Remélem, hogy meg tudunk abban is egyezni, hogy ráadásul mindez tény, nem pedig pusztán egy vélemény.

Ezek az alkalmak pedig valójában ennek a ténynek a meg- és átélésében segítenek nektek, illetve nekem is.

Ezért aztán nagyon örülök, hogy itt vagytok!

S nagyon köszönöm, hogy itt lehetek, illetve hogy ezeket elmondhattam!

Jó táborozást kívánok mindenkinek!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajna csak egy lájkot tudtam a hsz-edre nyomni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés