Soros hadserege, a keresztények és a többiek

2018. június 10. 13:25

Gadó János
Szombat
Az Orbán-kormány államosította, monopolizálta és a magyar társadalomban – saját belátása szerinti mennyiségben – adagolja az antiszemitizmust.

„Jobboldali értékrendű közegben Soros kétségtelenül maga az ideális bűnbak. Zsidó, milliárdos, tőzsdés, radikális baloldali politikai agendával. Személyében összehozható az antiszemitáknak oly fontos plutokrata milliárdos és a baloldali forradalmár képe. Mivel holokauszt-túlélő, kézenfekvő ráfogni, hogy az elszenvedett üldöztetések miatt gyűlöli a magyarokat.

Mindez így, együtt, csak egy zsidóra illik, senki másra. És amint azt láthatjuk, rendkívül hatékony ellenségkép az eredmény. A Tett és Védelem Alapítván munkatársa kutatással igyekszik igazolni, hogy az emberek fejében Soros neve és a zsidóság fogalma nem kapcsolódik össze. Meglehet. De ez mindegy is, mert a keresztényellenes, nemzetellenes, plutokrata, Európa vesztére törő, spekuláns, kozmopolita, stb. az európai hagyományban csakis zsidó lehet.

Éppen ezért mindezt így, együtt – a 20. századi előzmények után – a falra festeni súlyos felelőtlenség. Még akkor is, ha újra meg újra leszögezik, hogy Sorost nem zsidó származása miatt támadják. Meglehet, hogy a kormány politikusainak nincsenek antiszemita indulatai – ebben az esetben csak használják az antiszemita kliséket politikai célok érdekében.

Tudjuk, hogy a kormány bőkezűen támogatja a nagyobb honi zsidó felekezeteket és partneri viszonyra törekszik velük. Tudjuk, hogy a kormány kiváló kapcsolatokat ápol az izraeli kormánnyal és – üdvözlendő módon – nem azonosul a nyugati progresszív médiában elterjedt Izrael-ellenes hangulatkeltéssel. Tudjuk, hogy a kormány az ellenőrzése alatt álló médiában megfékezte az összevissza fröcsögő antiszemitákat. (És a média egyre nagyobb része áll a kormány ellenőrzése alatt.)

Vagyis: az antiszemitizmust általában igyekszik visszaszorítani – miközben egy bizonyos ideológiai dimenzióban a maga javára használja. Mondhatnánk úgyis, hogy az Orbán-kormány államosította, monopolizálta és a magyar társadalomban – saját belátása szerinti mennyiségben – adagolja az antiszemitizmust.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindjárt összekarmolom magam. Egy nem-zsidó akármit tegyen is, azt biztosan antiszemitimusból teszi.
Mégiscsak be kellene engedni valamennyi migránst, és hagyni, hogy reprivatizálják az államosított antiszemitimust.

Szép gondolatmenet. Miután a zsidóság különféle irányzatai és elvei egymással is harcban állnak, és ezek némelyike akár kártékony is lehet a többségi társadalom szempontjából, tökéletes (nem zsidó) szemitizmus mint olyan valószínűleg eleve nem létezik. Az szülő a gyerekét is szereti, de ha éppen felgyújtja a stelázsit azért elítélheti és megakadályozza abban hogy ezt többször megtegye.

"Tudjuk, hogy a kormány az ellenőrzése alatt álló médiában megfékezte az összevissza fröcsögő antiszemitákat. (És a média egyre nagyobb része áll a kormány ellenőrzése alatt.)

Vagyis: az antiszemitizmust általában igyekszik visszaszorítani – miközben egy bizonyos ideológiai dimenzióban a maga javára használja. Mondhatnánk úgyis, hogy az Orbán-kormány államosította, monopolizálta és a magyar társadalomban – saját belátása szerinti mennyiségben – adagolja az antiszemitizmust.”

MARHA.

Gadó, a legnagyobb kárt a magyar zsidóságnak Te teszed. Te szítod a napi békétlenséget, a gyűlöletet, ki fizet Téged?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés