Kína is beszállt a koreai tárgyalásokba

2018. május 2. 13:13
Vang Ji, kínai külügyminiszter szerdán Phenjanba látogatott, ahol a reményei szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel is tárgyalhat majd.

A kínai külügyminiszter, Vang Ji szerdán Phenjanba érkezett, ahol a várakozások szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel is tárgyal. A külügyminiszter látogatásának elsődleges célja, hogy megerősítse Peking szerepét az észak-koreai nukleáris programmal összefüggő diplomáciai folyamatokban, ellensúlyozandó Szöul és Washington egyre növekvő befolyását - írta jelentésében az AP amerikai hírügynökség. A látogatás során folytatott megbeszélések fontos eleme lehet, hogy Peking helyet kapjon az Észak-Korea jövőjét meghatározó nemzetközi tárgyalásokon. 

Dél-koreai elemzők szerint Vang Ji megpróbálja elérni azt is, hogy Kim Dzsong Un szerepet biztosítson Kínának az 1950 és 1953 közötti koreai háború hivatalos lezárását célzó folyamatban. 

Az április 28-án lezajlott Korea-közi csúcstalálkozón a két Korea vezetői a Koreai-félsziget atommentesítésén túl abban állapodtak meg, hogy lépéseket tesznek a múlt század közepén lezajlott háború hivatalos lezárására. Mivel Dél-Korea nem volt a háborút felfüggesztő fegyverszünet közvetlen aláírói között, így a két koreai állam nem köthet önállóan békeszerződést. Az erről szóló tárgyalásokon Washington mindenképpen helyet kap, de Peking szerepe egyelőre bizonytalan.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dzsongun nagy kope :) a kinaiak radorrentek, o meg ugy adja vissza a kolcsont, hogy meg ok fogjak kerni hogy ugyan kemenyitsen mar be egy kicsit mielott Samu bacsi felmegy a Jalu folyoig :D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés