Betiltanák a Facebookot Oroszországban

2018. április 18. 16:16
Moszkva követeli, hogy az orosz felhasználók adatait oroszországi szervereken tárolják.

A Facebook betiltásával fenyeget az orosz médiahatóság a Euronews közlése szerint. 

A Roszkomnadzor vezetője, Alekszander Zsarov az Izvesztyijának úgy nyilatkozott, még idén lefolytatnak egy nyomozást a Facebook ellen, melyből kiderül, hogy a cég betartja-e a szabályokat. Zsarov szerint ha a cég fennakad az ellenőrzésen, vagy nem nyújt megfelelő garanciát a vitás pontok megváltoztatására, a hatóság megfontolhatja a közösségi oldal blokkolását.

Moszkvának az a követelése a közösségi óriással szemben, hogy az az orosz állampolgárok adatait tartalmazó szervereket orosz földön tárolja, illetve távolítsa el az orosz törvények által tiltottnak minősülő tartalmakat az oldalról.

A világ többi részétől eltérően egyébként Oroszországban nem a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, hanem a helyi fejlesztésű Vkontaktye (VK). Miután azonban a VK-t alapító Pavel Durovot eltávolították a cég vezetéséből, az Telegram néven titkosított üzenetküldő szolgáltatást indított. 

Most az orosz hatóságok ennek működését is blokkolják: több mint 15 millió IP-címet tettek feketelistára nagyrészt az Amazon és a Google környékéről, és kilátásba helyezték a két amerikai techcég oroszországi betiltását is, ha azok továbbra is biztosítanának szolgáltatásokat a Telegramnak.

Durov erre válaszul Vkontaktye-oldalán digitális forradalmat hirdetett, több millió dollárt ígérve azoknak, akik biztosítanák a megfelelő technikai hátteret az Oroszországban blokkolt és tiltott tartalmak eléréséhez.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés