A Salisbury-ügyről

2018. március 23. 19:50

Iain Lindsay
Közlemény
Oroszország nemzetközi szabályokat sért meg, egyre nagyobb veszéllyel fenyeget.

Egy csendes vasárnap Nagy-Britannia egyik legszebb katedrálisairól híres városában apa és lánya lettek az áldozatai annak az idegméreg támadásnak, ami Európában először történt a II. világháború óta.

Szergej és Julia Szkripal még mindig intenzív kórházi kezelésben részesülnek. A  segítségükre siető rendőrtiszt pedig ugyancsak válságos állapotban van. Továbbá 35 embernek kellett orvosi ellátást biztosítani pusztán azért, mert a közelben tartózkodtak az idegméreg aktiválásakor.

Ami március 4-én Salisbury-ben történt, az nem más, mint civilek ellen brit területen elkövetett gyalázatos emberölési kísérlet, ezzel veszélybe sodorva mindenkit – bármilyen nemzetiséghez tartozzon is –, aki véletlenül a közelben tartózkodott. Ha ez megtörténhetett Salisbury-ben, akkor a rideg valóság az, hogy ilyen incidens megtörténhet bárhol.

A Szkripalék ellen használt mérget a kutatóink beazonosították: a Novicsok néven ismert orosz katonai idegméregről van szó. Ma kizárólag Oroszországról mondható el, hogy államilag finanszírozott bérgyilkosságokhoz köze van, jelen esetben nyílt indítéka Szergej Szkripal megcélzása, valamint hogy Oroszország a Novicsok idegméreg előállítására képes.

A támadás után a brit kormány lehetőséget kínált a Kremlnek, hogy magyarázatot adjon arra, ha esetleg a méreg illetéktelen kezekbe került volna. De ezt a kérést lekezelő módon elutasította, így a brit kormánynak nem maradt más választása, mint azt a következtetést levonni, hogy az orosz állam bűnös a brit városban elkövetett gyilkossági kísérletben egy a Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény által tiltott halálos idegméreg használatával.

A Salisbury-ben történt incidens beleillik a Kreml törvényeket be nem tartó lépéseinek sorába. 2014 óta Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, felélesztette a konfliktust Kelet-Ukrajnában, meghekkelte a német szövetségi parlamentet és a dán kormány rendszerét, valamint beavatkozott európai választásokba. 

Ez alkalommal egészen odáig mentek, hogy tiltott idegmérget vetettek be Európa területén. Az, hogy Salisbury-ben nem került több ember kórházba, pusztán a szerencsén múlott. Az elkövetők nyilvánvalóan nem törődtek azzal, hogy hány ártatlan embert veszélyeztetnek.

Nagy-Britannia válaszképp a Londoni Orosz Nagykövetség 23 be nem jelentett hírszerző ügynökét utasította ki. De a teljes nemzetközi közösségnek össze kell fognia, hogy betartsuk és betartassuk azokat a szabályokat, amiken minden állam biztonsága múlik.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor az orosz állam folytatja veszélyes és romboló viselkedését.

Mi nem az orosz emberekkel állunk vitában, akik évszázadok óta ragyogó színvonalat képviselnek a kultúrában és az irodalomban. Soha nem felejtjük el az orosz nép II. világháború alatt tanúsított bátorságát, sem a szövetségünket a nácizmus ellen.

De mindannyian kötelesek vagyunk szembeszállni a Kreml azon törekvésével, hogy megossza és gyöngítse a nemzetközi közösséget.

Mindazonáltal, hogy Nagy-Britannia erőteljes válasszal állt elő, liberális demokráciaként továbbra is hű maradt a legfőbb értékeihez, amelyek a törvényességen alapulnak. Számos orosz állampolgár teremtett magának otthont Nagy-Britanniában. Ők betartják a törvényeinket és jelentősen hozzájárulnak a társadalmunkhoz, így őket továbbra is üdvözöljük országunkban.

De minden alkalommal, amikor Oroszország nemzetközi szabályokat sért meg, egyre nagyobb veszéllyel fenyeget. Ez a gyalázatos eset egy békés vidéki városban történt Nagy-Britanniában, Európában.

 

Iain Lindsay

brit nagykövet

(Forrás: a Brit Nagykövetség közleménye)

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Helyes. Így kell Putyinnal beszélni. Nem a barátunk, minden ellenkező vélekedéssel dacolva. Max. annyit mondhatunk el, hogy "ellenségünk ellensége", amennyiben Ukrajna sem a barátunk.

Mi érdeke lett volna Putyinnak ideggázzal??? eltetetni láb alól az elnökválasztás előtt egy olyan ex orosz ügynököt, aki már 6 éve Nagy-britanniában élt, miután leülte büntetését Oroszországban?

bizonyitek?

kedves Lindsay ur, a jogallamban alapvetes, hogy az koteles bizonyitani a bunosseget aki vadol, nem pedig az az artatlansagot akit vadolnak.

mellesleg tobb okbol sem hiszek az orosz eredetben.
1. ha titkosszolgalat csinalja, akkor balesetnek alcazzak, vagy sima utcai rablasnak, hulyek lesznek ugy csinalni hogy beazonosithato legyen
2. ha rendes ideggaz lett volna akkor ott helyben meghalnak
3. a titkosszolgalatokra altalaban nem jellemzo a csaladtagok bevonasa, se az oroszra, se a tobbire, ez amolyan iratlan szabaly.

Felteve de nem megengedve hogy oroszok csinaltak, sokkal valoszinubb az alvilagi orosz maffia mint az orosz kormanyzat.

nyilvan ha megszolal nem mondhat mast mint a kormanya hivatalos allaspontjat. De inkabb hallgatott volna.

Nincs baj a személyével, de ez a magyarázkodás akkor sem elfogadható. Semmiféle értelmes indítékról nem lehetett eddig hallani, csak annyi, hogy idegméreg, és hogy akkor biztos az oroszok voltak, méghozzá állami szinten.

Nagyon emlékezett arra, ahogy az Usa Asszadot próbálta mindenáron befeketíteni, mikor legalább az egyértelmű volt a szíreknél, hogy nem csak a kormány birtokában lehet ilyen fegyver.

Szóval ezek a tirádák részemről nem a nagykövetnek szólnak, hanem a brit-, és feltehetően az Usa titkosszolgálatnak, leginkább...

"... kutatóink beazonosították: a Novicsok néven ismert orosz katonai idegméregről van szó." - tehát azoknak a 'kutatóknak' volt mintaanyagjuk, esetleg másoknak is.

"linket erről, de valami komolyat, ne az RT-t."

Nyilván az RT-t azt nem :-) Magyarán AZT amely az infóval bizonyítaná imigyen azt hogy lehetséges ártatlan a Putyini birodalom a Szkripal gyilkossággkísérlet elkövetésében (is), nos ilyen infót a tudatkondicionált és makacsul ahhoz ragaszkodó ábelkék ALAPBÓL elutasítják.


Egyébként én is kérem a video-linket! Dögisz kéhhlek , írjad a forrást!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés