Kényes kérdés

Horthy-mise ellen tiltakozik a baloldal

2018. január 24. 19:33
Boross Péter és Lezsák Sándor is részt vesz azon a Horthy Miklósért tartandó misén, melyet a szombati holokauszt-emléknapra időzítettek a szervezők.

Horthy Miklósért tartanak misét január 27-én a budapesti Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban, ugyanakkor a szombati napon lesz az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója, így a holokauszt emléknapja is.

A mise – melyen többek között részt vesz Lezsák Sándor parlamenti alelnök, és Boross Péter volt miniszterelnök is – időzítése és tartalma nagy port kavart, az MSZP pedig az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül közleményben tiltakozik a megemlékezés ellen. A pártok közül még a DK is megszólalt a mise ügyében, ők közleményükben azt írták, nem is kívánják kommentálni az eseményt.

Az MSZP közleményt jegyző Kunhalmi Ágnes és Harangozó Tamás írásában „szégyenletesnek” nevezte a misét és annak időzítését, miután a zsidótörvényeket Magyarországon Horthy kormányzása alatt fogadták el. Az MSZP emlékeztet: Horthy Teleki Pálnak írt levelében magát „antiszemitának” nevezte, aki „zsidókkal sosem érintkezett”.

A volt magyar kormányzót az MSZP olyan személyként jellemezte, akit „leginkább csak megvetni és szánni kellene”. A közlemény szerint a holokauszt áldozatainak megcsúfolása, hogy „a Fidesz prominens tagjai éppen a holokauszt emléknapján éltetik Horthyt”. A szocialisták szerint ez a Fidesz szélsőjobbra sodródásának jele.

Az ATV időközben megkereste a misén részt vevő közéleti szereplőket. Lezsák Sándor közölte: ott lesz és fel is szólal a január 27-i misén. 

Boross Péter sem mondta le a szereplést, ugyanakkor ő úgy nyilatkozott, „mérhetetlenül zavarja” az időzítés. Közölte, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Belvárosi Csoportja négy hónappal ezelőtt felkérte, még nem jutott eszébe a holokauszt-emléknap, ezért valószínűleg elmegy a misére, és beszédet is mond. Hozzátette: a misén azzal fogja kezdeni felszólalását, hogy megemlékezik az 1944-es német megszállásról, a zsidók elhurcolásáról és a holokauszt áldozatairól. Ezután az exminiszterelnök Horthy a zsidók deportálását leállító döntéséről fog szót ejteni.

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nekik van egy Kohn Bélájuk, meg a kis pufajkás kis szobra.

Kohnhalmi csak arra vár mikor lehet már teli mély torokból Orbánt szidni. Mikor lesz már tuti bejutó helye?

Mürkül túrázik, sífut. Ott ment ki a csipője.

Krisztus szeretet-áldozata tökéletes , mert végtelen és feltétlen : összekapcsolja az auschwitzi áldozatokat és a hitre törekvő politikusokat , jószándékú embereket .

Papírforma. Szót sem érdemel.

Lehetne emlékmisét tartani azokért a többé-kevésbé egészségesen maradt auschwitzi nőkért is, akiket a felszabadítók aznap megerőszakoltak.

http://hdke.hu/emlekezes/emleknapok

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés