Elégedetlen

Donald Trump változatlanul elégedetlen az igazságügyi miniszterrel

2017. július 25. 7:26
Az amerikai elnök három alkalommal hozta kínos helyzetbe Jeff Sessions igazságügyi minisztert, akivel nincs megelégedve. Donald Trump először a The New York Times című lapnak múlt szerdán adott interjújában bírálta a nyilvánosság előtt Sessionst.

Donald Trump amerikai elnök változatlanul elégedetlen Jeff Sessions igazságügyi miniszterrel, akit hétfőn három alkalommal hozott kínos helyzetbe.

Donald Trump egy nap alatt háromszor is kínos helyzetbe hozta saját igazságügyi miniszterét. Először egyik Twitter-bejegyzésében, másodszor akkor, amikor Sessions lemondásáról kérdezték és ő nem válaszolt, hétfőn este pedig az országos cserkésztalálkozóról – ahol Trump beszédet mondott – hiányzott feltűnően a tárcavezető, aki pedig közismerten régi cserkész. Hétfőn – miközben a vejét és tanácsadóját, Jared Kushnert a szenátusban hallgatták meg orosz kapcsolatairól – Donald Trump Twitter-üzenetet tett közzé. „Tehát a Bizottságok, a vizsgálatot folytatók, és természetesen a mi ostromlott igazságügyi miniszterünk miért is nem néznek utána a csalárd Hillary bűneinek és orosz kapcsolatainak?” – írta az elnök. Később, amikor a Fehér Házban gyakornokoskodó fiatalokat búcsúztattak és a közös fotózáskor egy újságíró megkérdezte, le kell-e mondania Sessions miniszternek, Trump nem válaszolt, csak a szemét forgatta. Hétfőn Jeff Sessions a Fehér Házban járt, ám nem találkozott az elnökkel. Anthony Scaramucci, a Fehér Ház új kommunikációs igazgatója a Politico című lap munkatársának azt mondta: „az elnök csalódott amiatt, ahogyan az igazságügyi miniszter bizonyos dolgokat kezel”. Scaramucci konkrétumokat nem mondott, de érzékeltette, hogy szükség lenne egy komoly megbeszélésre Trump és minisztere, Sessions között.

Donald Trump először a The New York Times című lapnak múlt szerdán adott interjújában bírálta a nyilvánosság előtt Sessionst. A többi között arról beszélt, hogy ma már sajnálja Sessions kinevezését, mert ha tudta volna, hogy a miniszter kivonja magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból s ezt előre megmondja neki, akkor nem bízza rá az igazságügyi tárcát. Másnap Sessions újságírókkal közölte, hogy szereti ezt a munkát, szereti ezt a minisztériumot, s azt tervezi, hogy addig marad a posztján, amíg jónak látja. Jeff Sessions tavaly, még alabamai szenátorként, a választási kampányban elsőként biztosította támogatásáról a még az elnökjelöltségért küzdő Donald Trumpot, akinek a kampány idején külpolitikai tanácsadója volt. Az idén március 2-án kivonta magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból, miután nyilvánosságra került, hogy nem számolt be a washingtoni orosz nagykövettel kampányidőszakban folytatott megbeszéléseiről.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés