A vezérigazgató kifejtette: a túlkínálatot alapvetően az okozta, hogy a világ legnagyobb kakaófogyasztójának számító Kína visszafogta importját. Emiatt a legnagyobb globális kakaóbab-termesztő országokban, Elefántcsontparton és Ghánában, Európán belül pedig Hollandiában jelentős raktárkészletek halmozódtak fel.
A kereslet visszaesésére Elefántcsontpart úgy reagált, hogy csökkentette a termelőknek fizetett átvételi árat, a holland kakaóbab nagyfelvásárlói pedig több hétre felfüggesztették az átvételt – magyarázta Juhász Gergely. Így az ICCO a kakaó árának további csökkenését sem tartja kizártnak.
A piaci elemzők szerint azonban a termesztőknek ilyen alacsony átvételi árak mellett nincs elegendő forrásuk arra, hogy kakaóbab-ültetvényeiket gondozzák. Emiatt Juhász Gergely úgy véli, a mostani többlet mérséklődhet, aminek hatására az árcsökkenés is megállhat, sőt, akár enyhe emelkedés is elképzelhető.