Szabad egyetem a populizmus korában

2017. június 18. 15:34

Michael Ignatieff
HVG
Támogatásunkat egyetlen adományozónak, Soros Györgynek köszönhetjük. Senki sem tett többet Magyarországért, és senkit nem gyaláztak meg még igazságtalanabbul.

„A CEU esetében kiderült, hogy a szabadságról szóló közhely igaz: annyit ér, amennyit hajlandó vagy adni érte. Akik nem küzdenek meg a szabadságukért, azok el fogják veszíteni.

De hangsúlyoznom kell: mi azért harcolhattunk meg a szabadságunkért, mert magántőkéből működünk. A török és orosz egyetemeknek nincs ilyen hátterük.

Támogatásunkat egyetlen adományozónak, Soros Györgynek köszönhetjük. Senki sem tett többet Magyarországért, és senkit nem gyaláztak meg még igazságtalanabbul. A CEU-ért folytatott csatározásban Soros György tiszteletben tartotta akadémiai szabadságunkat – szemben a magyar kormánnyal. (...)

A demokrácia sokkal több, mint a puszta mechanizmus. Minden intézmény – a többségi hatalom, a kisebbségi jogok, fékek és ellensúlyok, sajtó és bíróság – mögött az önkormányzás nemes eszméje áll, az, hogy szabad közösségek maguk választják meg céljaikat. Ez az elv Európában született, Bologna, Salamanca, Oxford, Cambridge középkori egyetemein és a Sorbonne-on, majd az első nagy modern egyetemeken: a prágai Károly egyetemen, a krakkói Jagellón és a budapesti ELTE-n. Mindegyik évszázadok óta autonóm intézmény, a demokratikus önrendelkezés megtestesítője.

Az akadémiai szabadságért folyó küzdelemnek sosincs vége. Védelmezni kell külső és belső ellenségeitől. Mindkét fronton azon múlik a siker, hogy meg tudjuk-e győzni polgártársainkat: amikor magunkért harcolunk, értük is harcolunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ja, hogy Magyarorszagert tesz Soros, aha.
Ez az ember semmit sem ert, de azt legalabb tanitja!
Soros adaz ellenfele Europanak, es leginkabb Magyarorszagnak. Ellenfele annak az Europanak, mely par eve meg megvolt, de ma mar tavolodoban van. Ugy is mondhatnank messze jar, nagyon de nagyon messze. Szerfefoszlott.
Mert miert legyen nekunk jo, ha lehet mindenkinek rossz?

Tisztelt Michael Ignatieff úr!

Ön sok mindenről ír csak éppen a lényeget hagyja elé. Ez pedig az lenne, hogy hol működik New York Államban a Central European University. Továbbá arról is elfeledkezik, hogy az egyetem tandíjat is szed, így nem tudni, hogy Soros György mennyivel támogatja az egyetemet.
Ön az egyetem anatómiájáról értekezik és azt állítja „A CEU-ért folytatott csatározásban Soros György tiszteletben tartotta akadémiai szabadságunkat”, de az alapítói okiratban a cél ki van jelölve. Ez pedig a nyitott társadalom oktatása és megvalósítása, amely megegyezik Soros György ideológiai felfogásával. Ez se lenne baj, ha nem úgy állítaná be, mintha ez nem lenne, holott fehéren feketén kiolvasható az Alapítói Okiratból.

Visszatérve a Central European University székhelyére, amelyet „A Magyar Köztársaság Miniszterelnökének és New York Állam Kormányzójának Közös Nyilatkozat” (kelt: Budapest városában, 2004. április 5,-én,) a következőt tartalmazza:
Ennek keretében a Felek az alábbiakban állapodnak meg: magyar, nem államiegyetemként történő elismerése érdekében.
2. A Felek megerősítették, hogy egyetértéssel figyelik a New York Államban egyetemként bejegyzett Central European University azon törekvését, hogy a kölcsönös együttműködés elmélyülése, valamint a regionális befolyás növelése érdekében – a teljes jogú amerikai egyetemi státusz megőrzésével egyidejűleg – szeretné a magyarországi státuszt is elnyerni.
New York Állam kijelenti. hogy mivel, a Central European University nyílt társadalom szellemisége melletti elkötelezettsége jut kifejezésre annak többirányú integrációra való törekvésében a Central European University ezen szándékát támogatni fogja.
3. A Felek megerősítik azon szándékukat, hogy továbbra is támogatják a Central European University magyarországi működését. Ennek részeként megteszik a szükséges jogi lépéseket a Central European University magyar, nem állami egyetemként történő elismerése érdekében.”

Kérdezem:

1. A Közép-európai Egyetem egyrészt amerikai egyetem, másrészt magyar egyetem is?
2. Melyik része magyar és melyik része amerikai?
3. Ki szedi be és ki számolja el a tandíjakat?
4. Elkülönül az amerikai egyetem gazdasági elszámolása a magyar egyetem elszámolásától?
5. Amennyiben a Central European University nem azonos a Közép-európai Egyetemmel, akkor hol található New York Államban a működő Central European University?
6. Melyik egyetem van akkreditálva New York Államban? New York Államban nem működő egyetemet is lehet akkreditálni?
7. Akkor az ELTE, a Budapesti Corvinus Egyetem, stb. magyar egyetemek is akkreditálhatók?
Jó lenne, ha T. Michael Ignatieff úr ezekre a kérdésekre körítés nélkül kimerítő választ adna, figyelembe véve a hivatkozott 2004. április 5.-én kelt nyilatkozatban foglaltakat.

"Migránsellenes polgármestert választottak Lampedusán - Soros szövetségese csomagolhat
Bácskai Balázs

Bácskai Balázs

2017. június 18. 21:28
LAMPEDUSA, 21:28

Választási vereséget szenvedett Giusi Nicolini, Lampedusa migránspárti polgármestere. A helyiek kitörő örömmel fogadták az eredményt.

Köszönjük, hogy kiirtották a Lampedusát emésztő rákot"

– ez a szöveg áll azokon a graffitiken és falfirkákon, amelyeket ismeretlenek a város több pontján is felfestettek, miután távozott hivatalából a 6000 fős település polgármestere.

Az Olaszországhoz tartozó kis sziget 2015 óta került a hírek fókuszába, amikor a csúcspontját elérő migránsválság idején százezrek keltek át a Földközi-tengeren és érkeztek meg a kis szigetre. Érdemes megemlíteni, hogy az ezt megelőző években is Lampedusa volt a migránsok egyik legnépszerűbb célpontja.

Nicolini végül harmadik helyen végzett a választáson, amelyen egy helyi üzletember, Salvatore “Totó” Martello tudott nyerni, aki úgy nyilatkozott, hogy

ki nem állhatom, hogy mindenhol migránshordákat látok".

Az előző, migránspárti vezetés alatt a sziget az Afrikából érkező migránsok legkedveltebb úti célja lett. A szigeten egy 700 fős befogadóállomás működik, ám a legtöbb, érkező migránst napokon belül továbbszállítják Szicíliába vagy Olaszország szárazföldi részére. A szigeten így óriási az átmenő forgalom – írja a Breitbart.

Nicolini a nyitott határok és a korlátlan befogadás híve volt. Az UNESCO ki is tüntette a Béke-díjjal.

A polgármestert tavaly novemberben Barack Obama akkor még elnöki minőségben vendégül is látta a Fehér Házban, ahol Matteo Renzi azóta megbukott olasz kormányfő mellett foglalhatott helyett.

Egyes olasz lapok szerint Nicolini aláírt egy megállapodást a Soros György által finanszírozott és irányított Nyitott Társadalom Alapítvánnyal. A szerződés szerint az alapítvány segített volna a városvezetésnek, hogy még több migránst tudjanak befogadni. Mivel a szigeten a tömegével érkező migránsok miatt szinte folyamatosan szükségállapot van, Soros alapítványa felajánlotta, hogy szakembereket küld oda a helyzet kezelésére. Az alapítvány "humanitárius" és "kulturális" tevékenységet is végzett a migránsok körében.

A szerződés szerint Soros alapítványa közvetlenül nem küldött pénzt a városvezetésnek, a kifizetések az alapítványon keresztül történtek."

Azt elhiszem, hogy Soros Önért és Zsuzsikáért sokat tett!
Értünk meg azt tette és teszi, hogy a mi bőrünkre akar meggazdagodni és a bevándorlókat akarja velünk eltartatni.
Arról tessék regélni, hogy Ön és eszmetárasai milyen kvótát fogadnak be tőlünk?
Az Önök tevékenysége a lélektelen népnyomorítók képzésében merül ki, akik munka nélkül játsszák az erőszakos királyok szerepét és még okosnak is képzelik magukat.
Sz*rt sem ér az egyetemük, remélem, egyszer ez is nyilvánvalóvá válik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés