Nagyon zavarosan válaszolt a Fidelitas az N1TV kérdéseire

2017. május 11. 9:25
„Simicska megvette a Jobbikot, mert több ezer plakátot kihelyeztek ezzel kapcsolatban, melyeket ő támogatott” – derült ki a Nógrád megyei fidelitasosok sajtótájékoztatóján.

„Közel egy hónapos kampány során több mint kétezer kampányt fognak kihelyezni a fidelitasosok” – jelentették be a Nógrád megyei fidelitasosok a minapi sajtótájékoztatójukon. 

A bejelentés után az N1 TV munkatársa Simicskáról faggatta a fiatalokat.  „Mi a bizonyítékuk azzal kapcsolatban, hogy Simicska megvette a Jobbikot?” – tette fel az első kérdést.

„Simicska megvette a Jobbikot, mert több ezer plakátot kihelyeztek ezzel kapcsolatban, melyeket ő támogatott (...) ezekre tények vannak, és ezzel kapcsolatban kimutatták több helyen is, hogy ő az, aki támogatja, a Jobbik mögött úgy áll, mint, és a saját érdekeit érvényesíti” – adta meg a választ Kertész Csilla, a Fidelitas elnökségi tagja. Szerinte a Jobbik már nem értékeket, hanem a milliárdos érdekeit képviseli. Hozzátette: a Fideszben Simicska Lajos csak támogató volt, mikor irányítóvá vált, akkor „hátrált ki a Fidesz Simicska mögül”.

A riporter ezután a matricás akcióra terelte a szót. Fidelitas salgótarjáni elnökét faggatta arról, vajon az ő édesanyja örülne-e, ha az autóját összematricáznák.  „Feltehetőleg nem" – valltotta be Simon Gergő. Arra a kérdésre pedig, hogy az anyukája azért büszke lenne-e rá a matricázás miatt, annyit felelt: „Ez egy nagyon jó kérdés”.

Összesen 163 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagyon izzadtságszagú a dolog...

Kémia-biológia szakon végzett, azért hogy egy kórházban... titkárnő legyen.

Szomorú lenne, ha ezek a retardált tanulatlan semmirekellők képviselnék a nemzetet. Szerencsére csak téged képviselnek.

A végtelen naivitásomat és jóhiszeműségemet jelzi, hogy azt hittem, ez már az itteni nerkommandónak is ciki lesz, amivel nem akarnak közösséget vállalni. Még nekem is kínos nézni, mennyire mélyen és reménytelenül buták.

Mindig túlbecsülöm őket.

vegyél vissza a harciasságból, szarul áll.

Előbb mesélj, miként lehet a nemzet szolgálatának beállítani néhány tanulatlan tuskó plakátragasztó bohóckodását.

Ezek magukat alázták meg, nem kell hozzátenni semmit.

Ahelyett, hogy tanulnának, hogy egy tisztességes szakmájuk legyen, már ilyen fiatalon csak hazudoznak, és remélik, hogy munka nélkül is megélhetnek majd abból, hogy kapnak valami helyet egy önkormányzatban.

Ehhez képest még náluk is gyengébbek, ami pedig nagy szó!!

Egyesek inkább saját magukon nevessenek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés