Miért nem született petíció, amikor az izraeli miniszterelnök Budapestre látogatott?

Nem lenne rossz közös pontot találni valahol az embertelenség ellenében, hiszen, ha mindig csak az egyik oldal szenvedését ismerjük el.

Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények Nagypénteken. „A húsvét a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme” – fogalmaz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia üzenete.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt – írták.
Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak. Ezen a napon az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.
A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A hívek könyörgése után a pap a virágvasárnap letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt– olvasható az MKPK közleményében. A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.
„A keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme” – fogalmaztak.
(MTI)