Járókelők közé hajtott egy autós Antwerpenben, de nem sérült meg senki

2017. március 24. 11:59
Egy észak-afrikai származású férfi a járókelők közé hajtott csütörtökön Antwerpen egyik sétálóutcájában, de szerencsére senkit sem sikerült megsebesítenie, és végül el is kapták.

Járókelők közé hajtott egy autós csütörtökön az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön. Serge Muyters, az antwerpeni rendőrség vezetőjének tájékoztatása szerint a flamand város legkedveltebb – az autóforgalom elől elzárt – sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a nagy sebességgel közlekedő francia rendszámú autó elől. Az autót járőröző katonák megpróbálták feltartóztatni, de az gyorsítva továbbhajtott a kikötők irányába, ahol rövid üldözés után sikerült megállítani.

A rendőrkapitány elmondta, a terepszínű ruhát viselő észak-afrikai származású férfit előállították. Az 1977-ben született, francia állampolgárságú, Mohamed R.-ként azonosított férfi autójában a hadsereg helyszínre kiérkező aknamentesítő szolgálata számos lőfegyvert és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát talált. Hozzátette, a tartományban hármas, azaz „súlyos” fokozaton marad a terrorkészültségi szint, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.

Bart De Wever, Antwerpen polgármestere újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy egy „lehetséges terrortámadást” sikerült megakadályozni. Tájékoztatása szerint a városban katonai és rendőri jelenlét növelésével megerősítették a nagy tömegeket vonzó helyszínek ellenőrzését.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Meg a ... oda...minden balliberális hazaárulót.

Semmi gond. Francia állampolgár volt.

Ilyenek ezek a franciák, meg britek. Az egyik autóval hajt sétálók közé, a másik meg lövöldözik.

És meg a Nyugat akar minket humanizmusból kioktatni.

Hiszen láthatjuk, mikre is képesek némelyek a franciák közül. Ja, és persze a britek közül is.

Hát izé. Lehet, hogy a magyarországi cigányok nem az integráció mintapéldányai, de az biztos, hogy jópár civilizációs lépcsőfokkal magasabban állnak ezekhez a beintegrálódott feka angolokhoz meg franciákhoz képest.

Járőröző katonák próbálták megállítani. Fényes nappal, Antwerpenben. Járőröző katonák.

Tíz éve az ilyen hírek Libanonból jöttek. Kicsit nem ártana megállni, és elgondolkozni, hogy honnan jövünk és hová tartunk. És hogy valóban szeretnénk-e oda tartani.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés