Újságíróvá változtatta Bayer Zsoltot a Varangykirály!

Stumpf András írása

Bayer Zsolt egy reggel nehéz álomból arra ébredt, hogy ágyában újságíróvá változott. 

Félálomban még kurvaanyázott egyet rutinból, de aztán kitörölte a csipát a szeméből, fogmosás közben pedig tényleg újságírót pillantott meg a tükörben. Pártos újságírót, persze, de olyan publicistát, akit érdekelnek a tények. Aki legalább használni akarja őket. 

Az átváltozás kicsit megijesztette és még az sem nyugtatta meg, hogy annak oka felől szemernyi kétsége sem volt. Néhány sor, néhány varázsigeként működő sor, egy rissz-rossz bökvers néhány sora. Egy bizonyos Kiss Tibor nevű rocksztár agyszüleménye. Az hatott ráolvasásként és indította be a csodával határos reakciót.

De beindította, s ha már így esett, Zsoltnak, aki immár újra tények iránt érdeklődő, rendszerező, tájékoztató újságíró lett, nem volt más választása: nekiült tényeket gyűjteni és írni. Három hosszú részben válaszolt a rocksztárnak. Hogy olvasóit ne veszítse el, magára erőltetett azért némi fennhéjázást, kioktatást, személyeskedést, de azok immár csupán cifra szalagok voltak a tények, kimutatások unalmasnak gondolt, valójában mindennél fontosabb csomagján.

Minthogy a rocksztár hevenyészett utalást tett az egészségügyre, Zsolt először ennek a témának ült neki. Részletesen megírta, hogy a varangykirályként versbe faragott miniszterelnök alatt mi változott várólista-ügyben. A cél tehát nem változott: megvédeni a barátot. Az eszköz azonban – s az sokszor fontosabb a célnál – a „kurvaanyád” helyett hirtelen egy már-már feledésbe merülő valami lett: a tény. 

*

Zsolt átváltozásának reggele után egy másik skribler Kálmán Olgával ült szemközt, immár a Hír TV stúdiójában, amikor az egyébként profi műsorvezető azon kezdett lamentálni: vajh mikor figyelnek már az emberek a valóságra, meddig lehet őket megetetni a migránsok elleni „gyűlöletkeltéssel”. Mikor foglalkoznak már azzal inkább, hogy egy CT-re három hónapot kell várni.

Ez a skribler történetesen én voltam. Noha akkor még nem olvastam Zsolt cikkét, ám mivel derengett, megemlítettem, hogy a várólisták bizony csökkentek a Fidesz alatt. Olga hitetlenkedve nézett. Pedig bizony: a műtéti várólisták ügyét a Varangykirály kormánya külön programmal kezelte. A hetvenezres lista 28 ezer alá csökkent. Ráadásul a CT-s példa sem helytálló már. Az is Orbánék működése alatt változott, és bizony jó irányba. Ők vezették be, hogy rákgyanú esetén két hét a maximum, annyi idő alatt el kell végezni a CT-vizsgálatot. Nem három hónap tehát. A két hét persze még mindig sok, egy hét jobb lenne, de ha folyamatot nézünk, egyértelmű a javulás. 

Zsolt mindenesetre még napokig úgy ébredt, ahogy azon a bizonyos keddi reggelen. Semmi változás. Egy újabb cikkben összefoglalta tehát az egészségügyi intézmények fejlesztésének történetét, harmadjára pedig azzal a balos-jobbikos tévképzettel számolt le elég makacs tények alapján, hogy ugyanis Magyarországról a Varangykirály elűz mindenkit. Az ENSZ-től származó adatsor, amelyre hivatkozik, elég jól mutatja, hogy a környező országokhoz képest tőlünk mentek legkevesebben Nyugatra, plusz hogy kevesebben bandukolnak most kifele mint ahányan a szocik alatt tették.

*

Szóval akkor minden rendben van? Nincs. A tízezres nővérhiány és a nővérek ebből fakadó túlterheltsége valóságos gond, még ha igaz is, hogy egyébként az ő fizetésüket is emelték, amit nehéz hasba rúgásként értelmezni. A szocialistául teljesítményvolumen-korlátnak nevezett formai és tartalmi szörnyszülött továbbélése (lombikbébi-programoknál például, miközben a kormány ugye elvileg sok-sok szép magyar gyereket szeretne) is gond; ahogy az is nagy és megoldatlan kérdés, mi lesz a háziorvosok tömeges nyugdíjazása után. Ahogy egyébként Európában sok helyen. A sor folytatható. 

Bőven van aztán mit kritizálni ennek a kormánynak a működésén általában is. Elsősorban a közvagyont magánvagyonnak tekintő mentalitást, a félelmetes, pofátlan zsákmányszerzést, iszonytató gazdagodásokat, rokoni-haveri offshore-mutyikat. Másrészt a politikailag nagyon ésszerű, a fideszes tábort egyben tartó, ám az országot az elmebaj határára sodró álhazafiaskodást, „idegen ügynökök” - értsd: kormánykritikus, nemzetközi hátterű szervezetek – ellen hozott, vagy az antikommunizmust csupán álcának használó, egyes cégekre (Heineken) szabott nevetséges bosszútörvényeket, vagy a büntető törvénykönyv alóli mentesség kormányhatározattal való megadásának ötletét – hogy csak néhány friss példát említsünk. Aztán: a feltétlen lojalitás elvárását, a kontrollt mindenek felett, felülről kinevezett, közös forrásból működtetett pénznyelőket kultúrában, médiában, amelyek gyakran épp csak egyre nem képesek: valós teljesítményre.

*

Bírálni való akad tehát bőven. Úgy tenni azonban, mintha a tények (várólisták csökkenése, például) nem is lennének tények: a propaganda rosszabbik fajtája. Ha komolynak látszó emberek így tesznek, nem kell csodálkozni, ha munkakörüknél fogva is komolytalan rocksztárok ennek megfelelően írnak majd versikéket.

Merthogy egyébként Kiss Tibivel nincs semmi gond. Ritka bugyuta felvetés, hogy a Varangykirály után fizesse vissza a Tusnádfürdőn kapott gázsiját. Nem a Fidesznek játszott ott ugyanis, hanem a közönségnek. Épp ezért voltak idióták azok a balosok, akik kiakadtak a Quimby tavalyi, tusnádi fellépésén. A versikével meg azért nincs gond, mert a rocksztárság lényege nem a felelősség, hanem a szabadság. A szabadság, amely nélkül nincs ihletett pillanat és őszinte, katartikus alkotás. Az őszinteség és szabadság mellékterméke pedig bizony lehet a tájékozatlanság, igazságtalanság, félresikerültség. Kiszakadhat így egy rossz célra tartó magánérzületi kisülés néhány kemény, hatalomellenes sorban, de rocksztárnak jól áll az ilyesmi. Ugyan ki várja el, hogy valóban értse az egészségügyi folyamatokat? Utálja Orbánt, szíve joga, valahogy ezt versikébe öntötte, jól van, ennyi.

Ha másért nem, a rá adott Bayer-reakcióért, az ébredés három dokumentumáért már jó, hogy megszületett a vers.

Mert az viszont fontos, hogy aki közéletről ír, aki közéleti műsort vezet, barátságot kössön a tényekkel. Felelősségérzetből, tartásból, de már csak önérdekből is. 

Elhinni saját hazugságainkat: ez ugyanis nagyon káros. Kormányon is, ellenzékben is. Előbbi nem is tesz ilyet. Tudja, hogy hazudik, amikor hazudik. Az ellenzék véleményformálói viszont elhiszik saját toposzaikat.

Aztán csak csodálkoznak, csodálkoznak, hogy miért nem lázad már ez a szegény, elhülyített magyar.