Trump és a Watergate-ügy

2017. március 12. 15:32

Avar János
Vasárnapi Hírek
Görög drámába illő módon, Trump maga hozta szóba a Watergate-botrányt, amelyet csak vérmesebb publicisták mertek eddig említeni az „orosz kapcsolatról” írva.

„Görög drámába illő módon, Trump maga hozta szóba a Watergate-botrányt, amelyet csak vérmesebb publicisták mertek eddig említeni az »orosz kapcsolatról« írva. Utóvégre a hetvenes évek lehallgatási botránya vezetett az amerikai történelem eddigi egyetlen elnöklemondásához. A Nixon bukását leleplező riporterpáros könyvéből született az első, »Az elnök emberei« című film.

Az eredetinek pedig a gyerekversike tojásszerű mesefigurája adott ihletet, amelyet – miután a magasról lezuhant – a király összes embere sem tudott még egyszer összerakni. Ahogyan egykor Nixont, most utódát is e veszély fenyegeti. Mivelhogy neki is szinte mindegyik kulcsembere gyanúba keveredett, egyelőre a saját hazudozásával.

De hiszen a Watergate-botrányt is a csúcsszintű eltussolási próbálkozások tették igazán elnökbuktatóvá. Trump bízvást mondhatta volna a kezdet kezdetén, hogy emberei magától értetődően kerültek kapcsolatba orosz diplomatákkal/kémekkel, készülvén a kormányzásra.” 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bizony amit az USA és az Obama rezsim csinált vetekszik a Watergate történettel, csak egyelőre még a végkifejlet várat magára.

"Terrible! Just found out that Obama had my "wires tapped" in Trump Tower just before the victory. Nothing found. This is McCarthyism!" - írta Twitteren Donald Trump.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség beismerte, hogy lehallgatták Angela Merkel német kancellár telefonját. Sajtóértesülések szerint az ügynökség feltörte a Google és a Yahoo adatait is, és így több százmillió felhasználó fiókjához férhetett hozzá. Közben az is kiderült, hogy az amerikaiak a görög kormánytagok telefonjait is lehallgatták. A megfigyelésüket a 2004-es olimpia után kezdték.

Vajon miért Trump lenne a kivétel akit nem hallgattak le?

Az pedig egy másik téma lehetne, hogy Hillary Clinton ideje alatt miképpen kezelték a titkos iratokat, beszélgetéseket.

Betörés?
Titkos lehallgatás és kiszivárogtatás.

"„Mély Torok” (Deep Throat) Bob Woodward titkos informátorának fedőneve volt, aki információt szivárogtatott ki az Egyesült Államok elnöke, Richard Nixon részvételéről a Watergate-botrányban. Az illető lényeges információforrás volt Woodward és Carl Bernstein számára, amikor megírták leleplező cikksorozatukat a The Washington Post számára; a botrány végül az elnök lemondásához vezetett, és börtönbe juttatta a Fehér Ház személyzeti főnökét, H. R. Haldeman-t és az elnök tanácsadóját, John Ehrlichman-t." Wiki

Avar csúsztat és hazudik, ebből kreál rossz következtetést.
Nem az orosz ügyről szól a dolog (ami szintén turbózott műhír), hanem, hogy Trumpot lehallgatták, a vitákban tisztességtelen előnyöket biztosítottak jelöltjüknek a kérdések kiadásával, stb. Már Sandersel szemben is csaltak, amit be is ismertek.
Ez pedig - bár szeretnék elhallgatni - bizony hasonló nagyságrendű botrány. Avar ezt szeretné szétkenni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés