Lassú olvadás – gondolatok a koronázási centenárium kapcsán

2017. január 10. 0:49

Pánczél Hegedűs János
Regnum! portál
Hiszen, egy királykoronázás nemcsak a pompáról szól, az aprólékos ceremóniának az a lényege, hogy a tökéletességet megközelítsük a saját és egy univerzális mérce szerint.

„Hiszen, egy királykoronázás nemcsak a pompáról szól, az aprólékos ceremóniának az a lényege, hogy a tökéletességet megközelítsük a saját és egy univerzális mérce szerint. A magyar királykoronázásokra ez különösen igaz. Jól tudom, hogy a szabad királyválasztók, aztán a köztársaságpártiak például mennyire törekedtek arra, hogy elterjesszék, hogy Károly király alkalmatlan volt a szerepére. Ilyenkor illik ugyanis mindennek tökéletesnek lennie, mert ha nem, akkor a legapróbb rossz jel is árnyékot vonhat az ország későbbi sorsára. Ez nem egyszerűen »politikai babona«, sokkal inkább kollektív felelősségtudat, valami olyasminek az érzete, amit nem kell kimondani, de mégis összeköt. Ezért fontos, hogy kimondjuk, a királyságunk (köz)érzelmi kérdés is, a szó eredeti, nemes értelmében.

Persze nem tudom megfogalmazni azt, hogy a magyarok mire képesek most, őseikhez mérten száz esztendővel, de korrekt gesztusokra úgy látszik mindenképpen, amelyek a folytonosság lehetőségét felvillantják, úgy látszik. Ilyen volt az, amikor a tizenöt éves Zsófia hercegkisasszony volt az első szentírás lektora, vagy amikor a dinasztia tagjait zengő himnusz fogadta a szentmise után annál a szobornál, ahol Boldog Károly király elmondta esküjét száz éve. György rögtönzött, két nyelven is elmondott beszéde a feszes vigyázban álló hagyományőrző honvédek, vasasok előtt, birodalmi lobogóktól kísérve a napfényben, remek záróképnek sikerült. Szokásos tört magyarsága sem rontott az összképen, ellenkezőleg. Károly herceg (német nyelvű) beszéde józan, intelligens volt. Az emberi erőforrás miniszter (a programban nem jelzett) beszéde, pedig az egyszerű főhajtása miatt volt helyénvaló, aktuálpolitikai tartalma mellett.

A szentmise alatt nem annyira a száz évvel ezelőtti eseményeket sikerült rekonstruálni – ez cél nem is lehetett – hanem az igényt sikerült meghozni talán egyesekben, hogy a nemzet lehetőségeiről másképpen gondolkodjon. A hálaadásnak és a hála érzésének talán ez is az egyik formája. A templom mindenesetre most valóban élt, nemcsak a turisták töltötték be, hanem rendeltetésének nemes célzata éltette.

Pár másodperc erejéig felvillanhatott a huszadik századi nemzeti kerékbetöretésünk uchroniája is néhányunkban. A lehetőségek nem múltak el, ahogyan a nyomorúságunk nyomai sem nyomtalanul.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A törvényes trónörökös, Zvonimir herceg ott volt egyáltalán, vagy inkább gokartozott?

Szimpatizálnék én a legitimizmussal, de legalább akarjon a királyom lenni az, akinek törvényes joga lenne hozzá!

Örülnék, ha Magyarország ismét parlamentáris monarchia volna, a józan ész pedig azt diktálja, hogy törvényességi alapon, illetve a család nemzetközi ismertsége és tekintélye miatt újra a Habsburg-Lotharingiai ház kerüljön a trónra.

Itt az ideje, hogy leszámoljunk a XX. századi, buta, csípőből Habsburg-ellenes toposzokkal, végre reálisan, nacionalista/felekezeti/ideológiai részrehajlás nélkül kellene megítélni ezen uralkodóinkat.

Elolvasva a koronázási emlékmise beszámolóját és megnézve az arról összeállított videót az az érzésem támadt, hogy az ott ünneplők (beleértve magát a volt és jelenlegi köztársasági elnököt is!) legszívesebben visszaállítanák a királyságot Magyarországon.

A köztársaság vezetőinek ilyen szintű reprezentációját egy hasonló eseményen Németországban, Franciaországban, de még Ausztriában is nehezen tudom elképzelni.

Boldog Károly inkább szerencsétlen volt, mint hős vagy követésre méltó.

Károlyról lehet mondanivalónk, a királyság intézményéről nem sok. Véleményem szerint az a katonai demokrácia feladatát vesztett maradványa volt.

Nem az a baj, amit csinál, hanem az, amit nem csinál. Hogy nem követeli a trónt. Ha követelné, szabad idejében felőlem versenyezhetne. Mivé lennénk, ha az arisztokratáknak már heppjeik sem lennének?

Abszurd formában a szemünk láttára ismétlődik a folyamat Észak-Koreában. Kinek a fia és kinek az unokája Kim Dzsong Un, a 'kedves vezető'?

Szép gesztus lett volna a misét celebráló érsek részéről, ha azt a régi rítus szerint mutatta volna be. Ha valamikor, hát ebből az alkalomból érdemes lett volna a mise "rendkívüli", hagyományos formáját választani.

Ja, azzal jelezhette volna, hogy idejétmúltnak tartja az egész cécót. ehelyett azt jelezte, hogy egy királykoronázásnak ma is lenne értelme.

Ennek azért prózaibb, mégis bonyolultabb okai vannak: többek között az, hogy az érsek nem tudna a régi rítus szerint misézni. A többi okról pedig inkább ne is beszéljünk, hosszú lenne...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés