Alaptörvényben szabályozná a terrorveszélyhelyzetet a kormány

2016. január 12. 18:56
A „sima” veszélyhelyzet mellett önálló tényállásként rögzítené a terrorveszélyhelyzet az alaptörvényben a kormány. A javaslat értelmében terrorveszélyhelyzet esetén a kabinet olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné, de egyes törvények alkalmazását átmenetileg felfüggeszthetné, eltérhetne tőlük. Ezek a rendeletek 60 napig maradnának hatályban, és ha a parlament nem erősíti meg őket vagy nem hosszabbítja meg ezt a határidőt, 60 nap után hatályukat veszítik.

Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden, a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után. A tárgyaláson a két kormánypárt mellett a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem vett részt rajta.

Ha a parlament elfogadja az alkotmánymódosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethetne. Ebben a helyzetben a kabinet olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné, de egyes törvények alkalmazását – sarkalatos törvényben rögzített szabályok szerint – átmenetileg felfüggeszthetné, eltérhetne tőlük. Ezek a rendeletek 60 napig maradnának hatályban, és ha a parlament nem erősíti meg őket vagy nem hosszabbítja meg ezt a határidőt, 60 nap után hatályukat veszítik. Emellett terrorveszélyhelyzetben a honvédség segíthetné a rendőrség munkáját a belbiztonsági feladatokban – ismertette Gulyás Gergely, emlékeztetve, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben már volt erre példa.

A fideszes politikus jó esélyt lát arra, hogy a módosítás megkapja a szükséges kétharmados többséget az Országgyűlésben. Mivel az alaptörvény megváltoztatásához az összes képviselő kétharmadának támogatására van szükség, ellenzéki igen szavazatok is kellenek hozzá.

Az MSZP nem volt ott az egyeztetésen

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese, a parlament alelnöke elmondta, a kabinet szerint az európai biztonsági helyzet megváltozására tekintettel szükséges a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó egyértelmű alaptörvényi szabályozás. Szavai szerint a kormányzati javaslattal az alkotmányban most is megtalálható veszélyhelyzethez hasonló terrorveszélyhelyzet mint önálló tényállás jönne létre. Plusz garancia lenne, hogy a köztársasági elnököt és az Országgyűlés állandó bizottságait folyamatosan tájékoztatni kellene – tette hozzá.

Gulyás Gergely sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP nem tett eleget a honvédelmi miniszter meghívásának. „Úgy látjuk, hogy a szocialista párt nincs abban az állapotban, hogy egy ötpárti egyeztetésen saját álláspontot meg tudjon fogalmazni” – mondta. Tájékoztatása szerint a Honvédelmi Minisztériumban tartott megbeszélésen a Jobbik és az LMP konstruktív hozzáállásról biztosította a kormányt, a nyilatkozataik a lényeget tekintve támogatást mutattak, a részletekben azonban voltak viták.

A politikus kérdésre közölte azt is, hogy a Fidesz minden olyan felvetést támogat, amely az önkéntes alapon szerveződő haderő megerősítését teszi lehetővé.

 

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tudjuk, te már öt évvel ezelőtt tudtad, ismerted a migránsok által keletkező feladatokat.

A hatalom tényleg olyan mint a heroin. Ha az ember rákattan, nem igazán lehet lejönni róla.

Már megbocsáss, de elég hülye kérdés. Figyelsz egyáltalán, mi történik mostanság a világban?

A kerítésnek sem volt állítólag reális alapja, ma pedig ennek köszönhetjük, hogy a horda, amelyik ahelyett, hogy otthon harcolna a hazájáért, nem rajtunk keresztül vonul mint egy sáskahad, Európába élősködni. Ha ezek az állítólagos menekültek, akik már biztonságos országból érkeznek, fegyvert fognának, és harcolnának a hazájukért, már régen nem létezne az Iszlám állam.

Nem tűnt fel hogy kurd menekültek nincsenek, pedig őket négy országban is üldözik? Viszont ott még a nők is fegyvert fogtak, és elég sikeresek az Iszlám Állam ellen, dacára annak, hogy a törökök betartanak nekik.

Egy dolog az elmélet és más a PÁRT által alkalmazott gyakorlat...

Felkészülni előrelátóan kell, akkor, amikor még csak előre vetíthető az adott veszély, nem pedig akkor, amikor már megtörténtek az első cselekmények.

Ilyen alapon, ahogyan te mondod, semmilyen preventív intézkedésnek nincs helye. Eddig amit Orbán előre vetített, az be is következett. Ez nem azt jelenti, hogy csak ő látta előre, hanem azt, hogy csak őt nem kötötte a hülye politikai korrektség, meg egy hülye koalíciós partner, és nyugodtan kimondhatta azt, amit gondolt.

Párizsban, Brüsszelben teleszart gatyával várták, mi következik még a párizsi robbantások után, jobb tehát előre meghatározni egy újabb veszély, a terrorizmus láttán az előre megírt protokollt.

Miféle "újságomra" gondolsz? Azon kívül mit kérhetnek, és kitől a kurdok? Az ő helyzetük valamiért nem éri el a nyugat ingerküszöbét, oly annyira, hogy még tisztességes támogatást sem kapnak az IÁ ellen. Gondolom az ő eredményességük valakiknek sértené az érdekeit, akár csak az oroszoké.

Szóval, kiknek jöhet jól az IÁ létezése és működése?

A kormányzásból, a politikai döntésekből eredő felelősséget a mindenkori kormány viseli. A feje felett átnyúló döntésekért, vagy elmaradt intézkedésekért viszont nem vállalhat felelősséget, miközben a következményekért csak a kormányt fogják okolni.

Ma még mindig bevándorlók százezrei csörtetnének az országon keresztül, ha az annyiszor leszólt kerítés nem épül meg, kizárólag a kormány döntése alapján. Még mindig azon rághatnánk a gumicsontot, hogy jó, vagy rossz emberek a menekültek, miközben nem ez a lényeg, hanem egyszerűen az, hogy nemkívánatosak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés