Orbán esete a dzsiháddal

2015. december 11. 7:30

Beck Tamás
Népszava
A tömeghisztéria keltésében érdekelt Orbán-féle politikai kalandorok látens módon azt sugallják nekünk, hogy Mohamed tanainak követői értelemszerűen veszélyt jelentenek az európai társadalmakra, egyáltalán az emberiségre.

„Az Európában végrehajtott közelmúltbéli terrorcselekmények hatására az orbáni propaganda által is befolyásolt hazai közvélemény mindinkább összemossa a terrorizmust az iszlámmal. De akkor hogyan illeszkedhet világképünkbe az a muszlim fiatalember, aki hónapokkal ezelőtt egy párizsi kóser élelmiszerüzlet alkalmazottjaként vásárlókat bújtatott el az amúgy az iszlám nevében öldöklő terrorista elől? És az a muszlim biztonsági őr, aki nemrégiben megakadályozta, hogy az Iszlám Állam öngyilkos merénylője bejusson a Stade de France-ba és felrobbantsa magát a zsúfolt lelátón? Mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy a Pireneusi-félszigeten létrejött középkori arab államok vallási tolerancia tekintetében példát mutattak a keresztény Európának? Ismerjük Al-Kámil kairói szultán és Assisi Szent Ferenc találkozásának hiteles történetét? Egyiptom uralkodója türelmesen végighallgatta és bántatlanul elbocsátotta a kolduló szerzetest, aki őt igyekezett a római hitre téríteni.

A tömeghisztéria keltésében érdekelt Orbán-féle politikai kalandorok látens módon azt sugallják nekünk, hogy Mohamed tanainak követői értelemszerűen veszélyt jelentenek az európai társadalmakra, egyáltalán az emberiségre. Holott az egyén erkölcsi minősége független vallási meggyőződésétől. Sőt, a dogmák értelmezését az értelmezést végző személy erkölcsi minősége, illetve mentális állapota határozza meg. A terrorcselekményt elkövetők általában mélységesen frusztrált egyének, akik bármely vallást agressziójuk kiélésére használnának fel. Tény, hogy napjainkban szembeszökő az iszlám fundamentalizmus térnyerése. Már nem sokkal 9/11 után figyelmeztettek azonban szakértők, hogy terrorizmus és iszlám kapcsolata esetleges. A muszlimok többsége bizony a nyomorgó »harmadik világ« lakója, s osztályrésze a kilátástalanság. A pánarab nacionalizmus viszont éppúgy elveszítette vonzerejét, ahogyan erőtlenné váltak a baloldali eszmék is. A keletkezett hiátust az iszlám fundamentalizmus töltötte be, mely ily módon nem tekinthető másnak, mint vallási köntösbe bújtatott antikapitalista mozgalomnak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés