A választók alternatívát akarnak látni

2015. október 19. 10:50

Orosz Örs
Új Szó
A listára nem azért kerültem, mert valamelyik járási vagy megyei szerv oda jelölt, hanem mert mint civil aktivistát megkeresett a párt vezetősége, én pedig három társammal együtt együttműködési szerződést kötöttem az MKP-val. Interjú.

Kanyarodjunk vissza az alapproblémára: civilként, függetlenként definiálja magát, közben évek óta a párt tagja. Ebben ugye érez némi ellentmondást…

Tagja vagyok az MKP-nak. Huszonévesen – még az egységes MKP idejében – léptem be a párt dunamocsi alapszervezetébe, mert azonosultam azokkal az értékekkel, amiket a párt képvisel. Közösségi tevékenységemet azonban minden időben a párton kívül folytattam, ez azt hiszem mindenki számára nyilvánvaló, aki kicsit is követte a hozzánk kötődő aktivitásokat. Büszke vagyok arra, hogy eredményeinket, mindazt, amit felépítettünk, bármiféle pártbefolyástól függetlenül, gyakran ellenszélben, civilként értük el. Egész eddigi munkánkkal azt akartuk bizonyítani, hogy lehetséges a pártpolitikán felülemelkedve is tenni a közösségért.

De hogyan lehet valaki egyszerre párttag is meg független?

Egyszerű helyi tag voltam. Miután beléptem ezzel tovább nem is foglalkoztam. A helyi szervezet gyűlésein évek óta nem veszek részt, a tagságom azonban automatikusan megmaradt. A listára nem azért kerültem, mert valamelyik járási vagy megyei szerv oda jelölt, hanem mert mint civil aktivistát megkeresett a párt vezetősége, én pedig három társammal együtt együttműködési szerződést kötöttem az MKP-val. Minket nem köt semmilyen regionális struktúra ajánlása, független jelöltekként kerültünk tehát a listára. A választókat egyébként ez aligha fogja érdekelni: ők alternatívát akarnak látni, mi pedig olyan jelöltekként állhatunk eléjük, akik nem a pártranglétrát végigjárva jutottak ide, hanem azért karikázhat bennünket, mert civilekként ismer minket.

Az ön nevéhez társadalmi szinten elsősorban a Gombaszögi Nyári Tábor felfuttatása kapcsolódik. Gombaszög plurális programjával, függetlenségével a szlovákiai magyar nyár legkellemesebb szigete lett. Mi lesz vele ezután, hogy főszervezője politikusnak áll az egyik pártban?

Gombaszög bizonyos értelemben az életművem, az utóbbi években ez a komplex szervezés töltötte ki szinte minden szabadidőmet. Nem hagyom, hogy emiatt csorbát szenvedjen, ezt garantálom szervező társaimnak ...

…pedig valószínűleg megkapja majd az MKP-tábor pecsétet.

Eddig is bélyegeztek minket mindenfélének. Egyesek liberális fertőnek, hidas tábornak neveztek, a hidasok egy része pedig MKP-s akciónak. Nem törődtünk ezzel. Ezután sem fogunk. Mi a szlovákiai magyarok tábora voltunk, vagyunk és leszünk. Mindenkinek helye van Gombaszögön, mert rólunk szól, a közösségünkről. Nem arról, hogy kicsoda MKP-s vagy hidas. Nem rajtunk múlott a közélet megosztottsága sem, cselekedeteinkkel mindig is ügyközpontúan igyekeztünk integrálni. Egyébként a programalkotásból eddig is minimálisan vettem ki a részem, sosem szóltam bele, hogy partnereink, például az Új Szó kikkel fog beszélgetést tartani, vagy hogy például a színházi sátornak kik lehetnek a támogatói és vendégei. Annak pedig semmi logikája nem lenne, hogy négy hónappal a választások után csináljak egy MKP-s tábort, akkor az ideit kellett volna pártpromóra felhasználnom. De ilyen nem történt, ezt idén is mindenki láthatta, különböző értékrendű társszervezők jobbnál jobb programokat hoztak, mi pedig örültünk neki. Így lesz ez jövőre is. Nem mellesleg pedig szervezeti szinten a tábor egyik főszervezője a Diákhálózat, amely pártsemleges szervezetként nem is engedné, hogy bárki ilyen célokra használja fel Gombaszöget. Aki botot keres, hogy minket verhessen, ezek után is talál magának, aki pedig művelődni és kikapcsolódni szeretne és egy aktív közösség része lenni, az eljön Gombaszögre és nem figyel a károgókra.

A Fiatal Függetlenek milyen eredménnyel lesznek elégedettek? Volt valamilyen konkrét elvárás az MKP részéről?

Mindenki tudja, hogy ezen a választáson egy kevés többlet is bejutást érhet az MKP számára. Ezért viszont keményen meg kell dolgoznunk, hiszen a középen álló bizonytalanokat és az apatikus fiatalokat lesz a legnehezebb megnyerni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés