A konferencián többször is felszólaló Philip Zimbardo – világhírű pszichológusként a Hősök Tere alapítója – leginkább a hőssé válás mikéntjeit taglalta a kutatási eredményeire alapozva. Szerinte a múlt alapot nyújt, a jelen energiát, a jövő pedig szárnyakat ad ahhoz, hogy feltárjuk, mire vagyunk képesek. Ahhoz, hogy valakiből a hétköznapok hőse lehessen, pozitív ismeretekre és kapcsolatokra van szükség, valamint ki kell terjeszteni a jelen pillanatainak energiáját a jövőbe.
Zimbardo beszédében kiemelte, hogy minden embernek megvannak a gyerekkori, mesebeli hősei, de ezek a hősök nem igaziak. Vannak különleges képességeik, de őket egy író alkotta meg. Holott az igazi hősök egyik ismérve, hogy tudnak alkotni és valamit hozzátenni a környezetükhöz. A világon mindenhol vannak hősök. Vannak hősök a magyar határon, Röszkén és vannak hősök Szíriában is, de mivel szerények, ezért nehéz őket beazonosítania.
Sokan azt gondolják, hogy a heroikus emberek speciálisak, de a híres börtönkísérlet atyja hangsúlyozta, hogy ez nem igaz. A hősök igazából kisemberek, akik kis tettekkel teszik jobbá a világot. Korunk egyik legnagyobb pszichológusa a pozitív devianciától kezdve a diszkrepancia-detektorokon keresztül a szituációs érzékenységig mindenről beszélt, mégis egy fő üzenete volt: a hősies viselkedés egy döntés, amit előbb–utóbb mindenkinek meg kell hoznia az életében. A 82 éves Zimbardo végül ingjét letépve, „Z” betűs szupermenes pólójában feszítve nézett büszkén a hallgatóságra: ő már meghozta a döntést.
Sokfélék vagyunk, mégis tenni akarunk
A HeroiKon nemzetközi Konferencián hallhattuk még beszélni Barabási Albert László hálózatkutatót, fizikust a teljesítmény és a siker összefüggéseiről – erről szóló külön tudósításunkat itt olvashatják. Gerendai Károly kultúraszervező, Sziget-alapító az életútjáról, sikereiről és kudarcairól beszélt. Részesei lehettünk a nap egyik legmeghatóbb pillanatának is, amikor Horthy Sharif István, Horthy Miklós unokája elhatározta, hogy minden erejét összeszedve ő ma úgy válik hőssé, hogy életében először, Magyarországon az anyanyelvén tart előadást.