MSZP: A fideszes tanévkezdés rémálom a szülőknek

2015. augusztus 24. 16:04
Az MSZP szerint a Fidesz becsapja a magyar családokat, az ingyenes tankönyvek árát többszörösen szedi vissza. A párt úgy véli, amíg az MSZP kormányzott, nem volt milliárdos veszteségeket felhalmozó Klik, melynek pazarlását szintén a magyar családok fogják megszenvedni.

Az MSZP úgy véli, a kormány átveri a magyar családokat, hiszen az ingyenes tankönyvek árát egyéb költségek formájában többszörösen szedi vissza a családoktól.

Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője korábban bejelentette, az idei tanévben az iskolások többsége ingyenesen, vagy kedvezményesen jut tankönyvhöz. A bejelentésre az MSZP közleményben reagált. Az ellenzéki párt úgy véli, a fideszes tanévkezdés minden szülő számára rémálom, hiszen a tanszerek mellett az iskolák a gyerekek családjától kénytelenek beszerezni azokat az eszközöket, melyeket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) nem kapnak meg.

A párt úgy véli, amíg az MSZP kormányzott, nem volt milliárdos veszteségeket felhalmozó Klik, melynek pazarlását szintén a magyar családok fogják megszenvedni. Míg hatalmon voltak,nem volt káosz a tankönyvek kiosztásnál, most viszont az elmúlt évek fejetlenségei után nics garancia arra, hogy a megfelelő tankönyvek fognak eljutni az intézményekhez.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Annyira szörnyű az ingyen tankönyv és az ingyen ebéd a rászoruló gyerekeknek-az mszp szerint.
Emlékszem, amikor az mszp idejében minden évben több ezerrel többe került a tankönyv, mint az előző évben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés