A Fővárosi Közgyűlés támogatja, hogy Budapest olimpia rendezésére pályázzon

2015. június 23. 11:15
Kedden a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, támogatja, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpia rendezési jogát. Tarlós István főpolgármester előterjesztését 25 igennel, a DK-s Gy. Németh Erzsébet tartózkodásával, és az LMP-s Csárdi Antal elutasító szavazata ellenében fogadták el.

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásával a Fővárosi Közgyűlés határozatában kimondta: egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpia Bizottsággal közösen, az Országgyűlés támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogáért.

A testület felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot – az Országgyűlés támogató döntését követően – a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének.

Az előterjesztést 25 igen szavazattal, az LMP-s Csárdi Antal ellenében, és a DK-ás Gy. Németh Erzsébet tartózkodása mellett fogadták el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem az Uniótól Budapestre ("gazdag" régió) kevés jöhet, legfeljebb a vidéki helyszínekre lehet ügyes megfogalmazással valamilyen infrastrukturális pénzt szerezni.

Akkor, ha szerencsénk van mi fogjuk az első takarékos olimpiát rendezni mivel a 2020-s Tokióban lesz. Mert emlékezve a pekingi "pénz nem számít" játékokra és Japán és Kína hagyományos rivalizálására, a Tokióban tervezett játékok biztosan nem lesznek "takarékosak".

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés